Beteg torkú, indiszponált címszereplővel előadni Donizetti operáját ilyesformán igencsak problematikus vállalkozás. Ezt tapasztalhattuk meg a múlt szombaton a Müpában, előbb csak az aggasztó jeleket felismerve, majd a második szünet végén megtett bejelentést követően immár kollektív együttérző szorongással hallgatva Yolanda Auyanet küzdelmes énekszavát. Igaz, szép pillanatokat és érzékeny színpadi gesztusokat még így is köszönhettünk a jeles spanyol szopránnak, különösen az első (de facto második) felvonás drámai hevű kettőseiben.
Ám a mérgekkel és ellenmérgekkel virtuózan bánó pápaleány, többedik házasságánál járó feleség és titkos anya komplex figurája ilyen körülmények között szükségképp árnyékba került, főleg mivel a szereposztás számos pontján örvendetesen egészséges, s egyszersmind kiművelt, a belcanto előadásmódhoz alkalmatos hangokat találhattunk. Így Lucrezia féltékeny férjét, Alfonso d’Estét alakító Bretz Gábor kirobbanóan energikus és stílusos szólamformálását ámultatta. A harmincas évei első felében járó román énekes, Ștefan Pop pedig könnyeden szárnyaló, biztos magasságokkal rendelkező tenorjával állt jót a saját nem sejtett édesanyjába szerelmes Gennaro figurájáért. Akadt még aztán egy, a nadrágszerepét (Maffio Orsini) remekül kitöltő mezzoszoprán a világkarrierre esélyes Cecilia Molinari személyében, s jutott az előadásba két, hangban felettébb bővelkedő szolga is: Haja Zsolt és Bakonyi Marcell.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
