Opera

Ez a méreg

Donizetti: Lucrezia Borgia

Kritika

Miként azt már a címe is sejteti, a Lucrezia Borgia primadonna­opera: itt, ha ugyan nem is minden, de majdnem minden a díván múlik.

Beteg torkú, indiszponált címszereplővel előadni Donizetti operáját ilyesformán igencsak problematikus vállalkozás. Ezt tapasztalhattuk meg a múlt szombaton a Müpában, előbb csak az aggasztó jeleket felismerve, majd a második szünet végén megtett bejelentést követően immár kollektív együttérző szorongással hallgatva Yolanda Auyanet küzdelmes énekszavát. Igaz, szép pillanatokat és érzékeny színpadi gesztusokat még így is köszönhettünk a jeles spanyol szopránnak, különösen az első (de facto második) felvonás drámai hevű kettőseiben.

Ám a mérgekkel és ellenmérgekkel virtuózan bánó pápaleány, többedik házasságánál járó feleség és titkos anya komplex figurája ilyen körülmények között szükségképp árnyékba került, főleg mivel a szereposztás számos pontján örvendetesen egészséges, s egyszersmind kiművelt, a belcanto előadásmódhoz alkalmatos hangokat találhattunk. Így Lucrezia féltékeny férjét, Alfonso d’Estét alakító Bretz Gábor kirobbanóan energikus és stílusos szólamformálását ámultatta. A harmincas évei első felében járó román énekes, Ștefan Pop pedig könnyeden szárnyaló, biztos magasságokkal rendelkező tenorjával állt jót a saját nem sejtett édesanyjába szerelmes Gennaro figurájáért. Akadt még aztán egy, a nadrágszerepét (Maffio Orsini) remekül kitöltő mezzoszoprán a világkarrierre esélyes Cecilia Molinari személyében, s jutott az előadásba két, hangban felettébb bővelkedő szolga is: Haja Zsolt és Bakonyi Marcell.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.