Opera

Ez a méreg

Donizetti: Lucrezia Borgia

Kritika

Miként azt már a címe is sejteti, a Lucrezia Borgia primadonna­opera: itt, ha ugyan nem is minden, de majdnem minden a díván múlik.

Beteg torkú, indiszponált címszereplővel előadni Donizetti operáját ilyesformán igencsak problematikus vállalkozás. Ezt tapasztalhattuk meg a múlt szombaton a Müpában, előbb csak az aggasztó jeleket felismerve, majd a második szünet végén megtett bejelentést követően immár kollektív együttérző szorongással hallgatva Yolanda Auyanet küzdelmes énekszavát. Igaz, szép pillanatokat és érzékeny színpadi gesztusokat még így is köszönhettünk a jeles spanyol szopránnak, különösen az első (de facto második) felvonás drámai hevű kettőseiben.

Ám a mérgekkel és ellenmérgekkel virtuózan bánó pápaleány, többedik házasságánál járó feleség és titkos anya komplex figurája ilyen körülmények között szükségképp árnyékba került, főleg mivel a szereposztás számos pontján örvendetesen egészséges, s egyszersmind kiművelt, a belcanto előadásmódhoz alkalmatos hangokat találhattunk. Így Lucrezia féltékeny férjét, Alfonso d’Estét alakító Bretz Gábor kirobbanóan energikus és stílusos szólamformálását ámultatta. A harmincas évei első felében járó román énekes, Ștefan Pop pedig könnyeden szárnyaló, biztos magasságokkal rendelkező tenorjával állt jót a saját nem sejtett édesanyjába szerelmes Gennaro figurájáért. Akadt még aztán egy, a nadrágszerepét (Maffio Orsini) remekül kitöltő mezzoszoprán a világkarrierre esélyes Cecilia Molinari személyében, s jutott az előadásba két, hangban felettébb bővelkedő szolga is: Haja Zsolt és Bakonyi Marcell.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.