Opera

Ez a méreg

Donizetti: Lucrezia Borgia

Kritika

Miként azt már a címe is sejteti, a Lucrezia Borgia primadonna­opera: itt, ha ugyan nem is minden, de majdnem minden a díván múlik.

Beteg torkú, indiszponált címszereplővel előadni Donizetti operáját ilyesformán igencsak problematikus vállalkozás. Ezt tapasztalhattuk meg a múlt szombaton a Müpában, előbb csak az aggasztó jeleket felismerve, majd a második szünet végén megtett bejelentést követően immár kollektív együttérző szorongással hallgatva Yolanda Auyanet küzdelmes énekszavát. Igaz, szép pillanatokat és érzékeny színpadi gesztusokat még így is köszönhettünk a jeles spanyol szopránnak, különösen az első (de facto második) felvonás drámai hevű kettőseiben.

Ám a mérgekkel és ellenmérgekkel virtuózan bánó pápaleány, többedik házasságánál járó feleség és titkos anya komplex figurája ilyen körülmények között szükségképp árnyékba került, főleg mivel a szereposztás számos pontján örvendetesen egészséges, s egyszersmind kiművelt, a belcanto előadásmódhoz alkalmatos hangokat találhattunk. Így Lucrezia féltékeny férjét, Alfonso d’Estét alakító Bretz Gábor kirobbanóan energikus és stílusos szólamformálását ámultatta. A harmincas évei első felében járó román énekes, Ștefan Pop pedig könnyeden szárnyaló, biztos magasságokkal rendelkező tenorjával állt jót a saját nem sejtett édesanyjába szerelmes Gennaro figurájáért. Akadt még aztán egy, a nadrágszerepét (Maffio Orsini) remekül kitöltő mezzoszoprán a világkarrierre esélyes Cecilia Molinari személyében, s jutott az előadásba két, hangban felettébb bővelkedő szolga is: Haja Zsolt és Bakonyi Marcell.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.