HANGADÓ - rés a présen

„nagyszerű közösség”

Pilz János hegedűművész

  • rés a présen
  • 2014. november 2.

Zene

rés a présen: Ön két éve a Budapesti Vonósok koncertmestere. Belülről figyelve hogyan ítéli meg az együttes életének ezt a szakaszát s az együttes helyét a magyar komolyzenei életben?

Pilz János: A Budapesti Vonósok 1977-es megalakulását követően hamar nagyon sikeres kamarazenekarrá vált, így természetesen nem egyszerű csak az utolsó éveket értékelni, hiszen azok is szervesen kötődnek az előzőekhez. Úgy érzem, jól telt el ez a két év, kölcsönösen megismertük egymást, én pedig egy nagyszerű közösséget, akik a koncerteken mindig túl tudják teljesíteni a próbán begyakoroltakat. Amin viszont leginkább szerettem volna változtatni, az a régi zene előadása, hiszen nem lehet figyelmen kívül hagyni az utóbbi évtizedek felfedezéseit. A legfontosabb azonban az, hogy az együttes zene iránti érdeklődése töretlen, sokat dolgozunk, a koncertek és turnék száma is növekszik. Az együttes helye megkérdőjelezhetetlenül stabil a magyar zenei életben, nemcsak a hivatalos 1. kategóriás elismertség miatt, de a közönség, a szakma visszajelzése is nagyon pozitív, persze igyekszünk megőrizni azt a jó légkört és munkát, ami a sikeres koncertekhez feltétlenül kell.

rap: Hogyan állt össze a 2014–15-ös évad? Melyek lesznek a legfontosabb koncertek, sorozatok?

PJ: Az elmúlt évekhez hasonlóan több sorozatunk lesz idén is. A Klasszikusok tükrében elnevezésű sorozatunk első koncertje október 4-én lesz a BMC-ben. Másik sorozatunk a Bach közelében: a Müpa Üvegtermében Bach-kantáták, illetve a János passió részletei hangzanak majd fel először októberben, majd még két másik alkalommal. Itt Kamp Salamon fog vezényelni, és be is mutatja majd a műveket. Royal sorozatunk a BMC-ben, illetve a Zeneakadémián lesz 2015-ben, de nagyon fontos számunkra a november 9-i Radnóti-emlékkoncert, illetve szintén novemberben a Szokolay Sándor emlékére rendezendő koncert Sopronban. Hagyományosan a Corinthia Hotelben tartjuk újévi hangversenyünket, és persze nagyon figyelünk a fertődi Haydn Fesztiválra.

rap: Klasszikusok tükrében sorozatuk rendszeres közreműködője lesz Földes Imre. Mivel gazdagítja majd a programot a komoly rajongótáborral rendelkező zenetörténész?

PJ: A sorozat a klasszikusok és a mai zene kapcsolatáról szól. Földes tanár úr volt szíves idén is elvállalni a kiemelten fontos beszélgetőtárs szerepét. A koncerteken jelen lesznek a zeneszerzők is, akikkel Földes tanár úr fog beszélgetni. Tavaly már voltak hasonló előadások, a tanár úr tudása, tárgyismerete, közvetlensége, humora minket is lebilincselt, nagyon örülünk, hogy idén is ott lesz velünk.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.