Interjú

„Nálunk biztosra megy”

Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint zenészek

Zene

Legújabb lemezüket ismét belga zenésztársaikkal rögzítették, kvartettfelállásban. Az immár tíz éve működő duó tagjait a mai jazz jelentéséről, német kiadókról, a közönség elvárásairól kérdeztük.

Magyar Narancs: Két éve is a belga Nicolas Thys bőgőssel és Antoine Pierre dobossal készítettetek lemezt, de kerültétek a kvartett kifejezést. A mostani lemezborítón is csak a kettőtök neve szerepel, de a koncertjeiteket Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint Quartetként hirdetik. Van ennek jelentősége?

Harcsa Veronika: A kvartett állandó lett, épp az új lemez készítése során váltunk zenekarrá így négyen. De ezzel párhuzamosan a duófelállás is megmaradt. Tulajdonképpen az alkalom és a körülmények befolyásolják, hogy milyen formációban lépünk föl. Ennek van anyagi és logisztikai vonzata, de van olyan esemény, amelyhez a duó intimitása passzol jobban, máskor, például egy nagy fesztiválon, a zenekar erősebb hangzása.

Gyémánt Bálint: A lemez azért a kettőnk nevén jelent meg, mert a mi szellemi termékünk, mi vagyunk a szerzők, a mi világunkat és gondolatainkat tükrözi vissza, belga zenésztársaink kreatív energiájukat és szakmai tudásukat adták ehhez. A müpás koncertnél azért használjuk a „quartet” megjelölést, mert ez lesz az egyetlen olyan hazai alkalom, amikor ők is fellépnek velünk.

MN: Hogyan találtatok rájuk?

Harcsa Veronika: Belgiumban ismerkedtünk meg, amikor a brüsszeli konzervatóriumban voltam mesterképzésen. Antoine Pierre az osztálytársam volt, Nicolas Thys pedig közismert belga sessionzenész. Mindkettőjüknek saját zenekara van, más projektekben is dolgoznak, ugyanakkor remek csapatjátékosok, akikkel hamar megtaláltuk a közös hangot.

MN: Nem tudnátok hazai zenészekkel helyettesíteni őket?

Harcsa Veronika: Nem akarjuk. Szeretünk velük dolgozni a személyiségük és zenei tudásuk mellett a szakmai tapasztalataik miatt is – mindketten hosszabb ideig dolgoztak New Yorkban. Nagyon jó zenészek vannak Magyarországon, de mi így négyen vagyunk egy zenekar, és ha ők nem tudnak csatlakozni, inkább duóban lépünk föl.

Gyémánt Bálint: Ennél a lemeznél már tudatosan úgy dolgoztunk, hogy a kompozícióknak duóban és kvartett felállásban is legyen saját hangzása. Tehát nem arról van szó, hogy ha ketten lépünk fel, ugyanaz történik, csak a másik két ember nem jött el. Ilyenkor mást játszom másfajta gitáron.

 
Fotó: Palágyi Barbara

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.