„Nem feltétlenül fikázni kell, hanem lehet örülni a sikernek”

Önerőből vágtak bele a budapesti szubkultúrákat bemutató filmsorozatba, először a punk és a hardcore, most pedig a hiphop színterét tekintették át – meglepően szórakoztatóan.

Magyar Narancs: Hogyan választottátok ki az underground előadókat?

Koltay Anna: Annak alapján, hogy kinek van saját üzenete, ki az, aki nem csak az amerikai elődöket koppintja. Elsősorban azokat az arcokat akartuk bemutatni, akik évek óta űzik a hiphopot, és a mai napig megmaradtak az undergroundban, mint mondjuk a Nem Közölt Sáv, másrészt igyekeztünk beemelni azokat az előadókat, akik nekünk valamiért fontosak voltak.

Turán Eszter: A hiphopközegben különösen éles az under­ground és a mainstream ellentéte. Én kedvelem a Punnany Massif korai dolgait, amik abszolút az underground hiphopban gyökereznek, Anna meg bírja a Hősöket, akiket semmiképp nem akartunk kihagyni, mert rajtuk keresztül fontos kérdéseket feszegethettünk ebben a témakörben.

A Hősök ráadásul veszprémi, a Punnany pedig pécsi, így beszélhettünk arról is, mit jelentett a vidéki előadóknak Budapest, és kellett-e a fővárosi jelenlét a befutáshoz. Mára az egész műfaj befutott: ahogy a filmben is elhangzik, a hiphop 25 éve nem underground! Mi arra akartuk ráirányítani a figyelmet, hogy nem feltétlenül fikázni kell, hanem lehet örülni a sikernek, mert vannak zenekarok, amelyek a mainstreamben is megőrzik az önazonosságukat. A Hősök példájából jól látszik az is, hogy természetes, ha más zenét játszik valaki negyven-, mint húsz­évesen, hiszen ennyi idő alatt a zenészek is sokat változhatnak.

A két rendezővel az underground konfliktusairól és a filmkészítést gáncsoló szexizmusról is beszélgettünk.

Részletek a Magyar Narancs friss számában: kapható a standokon vagy megrendelhető itt.