„Mint a Trónok harca, csak metálban”

Richie Faulkner gitáros

  • Soós Tamás
  • 2018. szeptember 1.

Zene

Csak pár éve csatlakozott, de ma már ő viszi a hátán a Judas Priestet. A Narancsnak elárulta, hogyan hatott rájuk a fő dalszerzőjük Parkinson-kórja, és azt is, miért nem ő fogja megreformálni a heavy metalt.

Magyar Narancs: Évekig te voltál az új srác a zenekarban. Milyen érzés most rangidős gitárosként állni a színpadon?

Richie Faulkner: Tagadhatatlanul ironikus a helyzet, de én továbbra is új srácként gondolok magamra. Glenn Tipton még mindig tagja a Priestnek, amikor tud, fellép velünk. (A Parkinson-kórban szenvedő gitáros a budapesti koncerten nem, de három nappal később a bécsin játszott a ráadásban – S. T.) A Judas Priest gitárosának lenni hatalmas felelősség, bárki is penget a színpadon, szóval ebből a szempontból nem változott semmi.

MN: És milyen szempontból változott?

RF: Amióta a Priestben játszom, elgondolkodtam rajta, hogyan akarom kifejezni magam zenészként. Priesten, Iron Maidenen, Black Sabbathon, UFO-n nőttem fel, s a lemezeiken rögtön fel lehetett ismerni, hogy ki játszik rajtuk. Én is azt szeretném elérni, hogy ha felteszik, mondjuk, a Firepowert, kiszúrják, hogy na, ezen Richie gitározik.

false

 

Fotó: Wikipedia/Ralph Arvesen

MN: És mitől lesz egy Richie Faulkner-dal Richie Faulkner-es?

RF: Ezt már a hallgatónak kell eldöntenie. Nem titok, kik hatottak rám – Zakk Wylde, Jimi Hendrix, Michael Schenker, Dave Murray és Tiptonék többek közt –, de én csak remélni tudom, hogy ezek a hatások valami egyedi ízzé állnak össze a játékomban. A gitározás számomra már nem a tempóról vagy a tudásom megvillantásáról szól, hanem egyre inkább a dallamokról és a hangjegyek gondos kiválasztásáról. Egy gitárszólónak személyisége van, és akkor jó, ha megtestesíti mindazt, amit a dal jelent. Az új lemezen ott van például a Rising from Ruins, ami a földről való felállásról és a gonosznak való szembeszegülésről szól. Írhattam volna hozzá egy tekerős szólót is, de a téma miatt inkább felemelő, énekelhető gitárszólót akartam. Ezt csinálta Slash, Schenker vagy Wylde is: olyan gitárszólókat szereztek, amiket dúdolni lehet, és erre törekszem én is.

MN: Szerinted lehet még valami újat mondani a heavy metalban?

RF: Nem úgy tűnik, igaz? Manapság mindenki olyan zenét akar játszani, mint a Judas Priest, az Iron Maiden, a Black Sabbath vagy a Led Zeppelin. Az is probléma, hogy ha valaki valami mást csinál, azt a közönség leszólja. De ez szerintem változni fog, és nemsokára megújítják a rockzenét, ahogy, mondjuk, a grunge tette a 90-es években, ami szintén váratlanul robbant be. Például a Greta Van Fleetet, amely hiába tagadja, kiköpött olyan zenét játszik, mint a Zeppelin, most nagyon felkapták, és ha fejlődnek, még valami meglepőt is kihozhatnak a zenéjükből. Kezdetben a Led Zeppelin sem volt eredeti, régi bluesszámokat játszottak, aztán nézd meg, mi lett belőlük. Szerintem a legegyedibb zenekar a színtéren jelenleg az ellenpápával színpadra álló Ghost, de az is igaz, hogy én is része vagyok a problémának, mert zenészként és zenehallgatóként is leragadtam a múltban.

MN: Olyannyira kötődsz a nagy öregekhez, hogy a horrorlegenda Christopher Lee-vel is készítettél lemezt, aki 88 évesen találta ki, hogy heavy metalt akar játszani.

RF: A menedzsmentje kért fel, hogy szerezzek zenét a második, Charlemagne: The Omens of Death című lemezéhez. A komolyzenét kellett átírnom keményzenére, a csellót és a hegedűt elektromos gitárra. Metálos dalszerkezetekbe tömörítettem a vonósokat, és riffeket meg duplázót pakoltam alájuk. Ehhez jött még Christopher Lee sajátos, dörmögő baritonja, aki egy epikus történetet mesélt el. Olyan volt, mint a Trónok harca, csak metálban. Mondani sem kell, roppantul élveztem a munkát.

MN: Ahogy, gondolom, a Firepower írását is, ami a rajongói konszenzus szerint a legjobb albumotok az 1990-es Painkiller óta. Hogyan írja meg egy zenekar félszáz év után az egyik legjobb albumát?

RF: A Redeemer of Souls után ez már a második lemez volt, amit együtt írtunk, és mostanra emberileg és zeneileg is jobban összecsiszolódtunk, ami sokat serkentett a dalszerzési folyamaton. És Glenn betegségét is sikerült az előnyünkre fordítani. A Parkinson-kór szabta meg, hogy mit tudott eljátszani, illetve mit nem, de ez nem lelombozta, hanem még kreatívabbá tette őt. A kényszerhelyzetek néha igazi művészetet szülnek: kérdezd csak meg Spielberget, aki azért teremtett fojtó suspense-t A cápában, és azért rejtegette olyan sokáig a szörnyet, mert nem működött jól a műcápája.

MN: Egyszerűbbek lettek emiatt a dalok?

RF: Nem feltétlenül. Engem nem korlátoz semmilyen betegség, néha mégis egyszerűbb dolgokat írok, mint Glenn. Presztízskérdés volt számára, hogy olyan dalokkal álljon elő, amivel nem kompromittálja a zenekart. Nagyon fókuszált és makacs ember, hatalmasat küzdött a stúdióban. Ha valami nem ment neki, azt még ötletcsíraként átpasszolta nekem, a felvételeknek pedig többször is neki lehetett futni, és addig játszotta őket, amíg tökéletes nem lett. Ennyi csak a titok: a Judas Priest mindig száz százalékot akar nyújtani, és most talán sikerült is.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.