„Időtlen hangulat”

Keep Floyding zenekar  

Több, mint húsz éve játszanak Pink Floydot, a Müpában A Falat, az aquincumi amfiteátrumban a legendás pompeji koncertet adták elő. Azóta évről évre fellépnek az aquincumi romok között. Goldschmidt Gábor énekes-gitárossal, Tóth András gitárossal és a zenekar vizuáltechnikus-menedzserével, Balázs Lajossal beszélgettünk.

Magyar Narancs: Miért pont a Pink Floyd?

Tóth András: Négyéves korom óta hallgatom. Rettenetes minőségű kalózmásolatban volt meg otthon a Live at Pompeii és a Momentary Lapse of Reason turnéján készült A Delicate Sound of Thunder, mégis meghatározó élményem volt a látvány, és a zene atmoszférája. Nyilvánvaló, hogy nem ez a világ legbonyolultabb zenéje, de korszak- és műfajalkotó, amelynek hatását ma is érezzük a popiparban.

Goldschmidt Gábor: Én a kísérletezésben látom poptörténeti jelentőségüket. Az új technikákat úgy építették be a zenéjükbe, hogy hűek maradtak önmagukhoz. Az Echoes vinnyogós gitárhangjaitól kezdve az On the Run szinti-loopjain át a szögelős, diszkós Another Brick in the Wallig, hogy aztán a nyolcvanas években megszülessen az a kissé steril, kissé elektronikus, de rendkívül jellegzetes hangzás. Az első néhány Queen-lemez borítója büszkén hirdeti, hogy nem használtak szintetizátort. A Pink Floydnál ez elképzelhetetlen lett volna.

Balázs Lajos: És akkor a színpadi fény- és hangtechnikáról, a vetítésekről, a surround hangzásról még nem is beszéltünk.

MN: Akkor beszéljünk. A Pink Floyd híresen audiofil zenekar volt, mindig a legkorszerűbb stúdiótechnikával vették fel a soksávos, aprólékosan kidolgozott számaikat. Élőben hogyan lehet előadni ezeket?

Tóth András: Arra törekszünk, hogy minél autentikusabb legyen a hangzás, és azt kapja a közönség, amit a Pink Floydtól vár. Ebbe vegyítjük bele néha és lehetőleg stílusosan a saját megoldásainkat egy-egy szóló vagy hang erejéig.

Goldschmidt Gábor: Az emberek többsége azt szeretné viszonthallani, ami az albumon szól, de szívesen csempészünk be ötleteket a koncert- és bootlegfelvételekről is, mert úgy átfogóbb képet tudunk adni a Pink Floyd munkásságáról. Ez főleg a tagok szólódalaira és a hetvenes évekbeli szerzeményekre igaz, mert ott engedi a zene a kalandozást, az improvizációt. A későbbi számokban rengeteg háttérsáv szól, finom effektek vannak, ezekhez tartanunk kell magunkat élőben. Az Echoest például az albumverzióból és a Live at Pompeiiből ollóztuk össze, így született meg egy sajátos Keep Floyding-változat.