Interjú

„Nem rólam szól”

Yungchen Lhamo énekes

Zene

Kisfiával a hátán vágott át a Himaláján, hogy aztán a kilencvenes években Ausztráliában indítsa el énekesi karrierjét. Azóta bejárta a világot, jelenleg az Egyesült Államokban él, most mégis a Balatontól érkezett a Szigetre, ahol koncertje előtt beszélgettünk a tibeti névadás jelentőségéről, egy gyerekként írt mantráról és a gyógyító hangokról.

Magyar Narancs: Különleges jelentése van a nevének: a dal istennője. Ha jól tudom, ez nem művésznév.

Yungchen Lhamo: Így van. Tibetben az emberek általában a tanítójukat, a helyi lámát kérik meg, hogy adjon nevet a gyermeküknek. Persze a szüleimnek is volt saját elképzelésük arról, hogy szerintük milyen név illene hozzám, az ötleteiket titokban tartották, és végül elfogadták azt a nevet, amelyet háromnapos koromban a láma adott nekem.

MN: Gondolja, hogy ez a név meghatározta az élete későbbi alakulását?

YL: A szüleim mindketten szerzetesek voltak, ezért gyerekként sosem gondoltam arra, hogy egyszer énekes leszek. Sok akadályt kellett leküzdenem azért, hogy ma ezt csinálhassam. Gyakran meglepődnek az emberek, amikor megtudják a nevem jelenté­sét, és úgy gondolják, biztosan ez jelölte ki az utamat. Ez az út azonban egyáltalán nem volt könnyű, hiszen nő vagyok, egy olyan nyelven énekelek, amelyet nagyon kevesen értenek, és nagy zenekar sincs mögöttem. Sokan gondolják úgy, hogy ha az ember csinál valamit, akkor azért csinálja, hogy nagy és híres legyen. Bár számos díjat nyertem és bejártam a világot, továbbra is mantrákat éneklek és dalokat írok, s ez tesz boldoggá.

MN: 1989-ben a Himaláján keresztül hagyta el Tibetet. Milyen emlékei vannak erről az útról?

YL: Nagyon nehéz pillanat, amikor összecsomagolsz, és elindulsz az ismeretlenbe. Amikor nem tudod, hogy visszatérsz-e valaha, és hogy látod-e még a szeretteidet. Egyedülálló anya voltam, a fiammal a hátamon indultam neki az útnak, és tulajdonképpen eldobtam az addigi életemet. Sokan nem élnek túl egy ilyen utat, de nekem szerencsém volt, elértem a nepáli határt, Nepálból pedig Indiába mentem. Vannak olyan utak és nehézségek az életben, amelyeket hiába élünk át, nem lehet róluk szavakkal beszámolni. Képek vannak bennem, de nem igazán tudok erről beszélni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.