Interjú

„Nem vagyok virtuóz”

Sallai László gitáros, énekes, dalszerző

  • Soós Tamás
  • 2020. február 9.

Zene

Szinte nincs olyan gitárzenekar az undergroundban, amelyben ne játszott volna már. Jelenleg a Szabó Benedek és a Galaxisokkal és a Felső Tízezerrel is új, karrierfordító lemez kiadására készül.

Magyar Narancs: Milyen élmények tereltek a zenélés felé?

Sallai László: Kiskoromban komolyzenét, Beethovent és a koromhoz képest fura dolgokat, például a Latabárokat hallgattam. Kilenc­éves lehettem, amikor apukám CD-gyűjteményében megtaláltam Manfred Mann Best of-ját, és rögtön az első szám, a Mighty Quinn irgalmatlan erővel hatott rám. Előtte focista akartam lenni, utána már zenész.

MN: Hogyan csúsztál bele a lo-fi színtérbe?

SL: Némileg kényszerből. 2009-ben kiábrándultam a zenekaraimból. A próbákra komplett, meghangszerelt számokat vittem le, de azokat a többiek nem akarták eljátszani. Akkoriban ismerkedtem meg a MixCraft nevű zenefelvevő programmal, és egyedül demóztam fel az összegyűlt számaimat két éven keresztül. Majd amikor 2011 karácsonyán szomorúan üldögéltem otthon, eldöntöttem, hogy feltöltöm a lemezt a Bandcampre. Persze nem volt ez akkora kompromisszum, mert ebből az esztétikából jöttek a hőseim is, az Eels, Daniel Johnston vagy a Sparklehorse. 2010 környékén itthon is volt egy felfutása a lo-fi zenéknek a Piresian Beachcsel, a Zombie Girlfrienddel az élen, de én ennek csak a végére értem oda.

MN: Milyen stílusban gondolkodtál?

SL: Ezek a számok műfajilag kicsit összevisszák voltak. Mindig azok a zenekarok voltak a példaképeim, amelyek felismerhető világot képviseltek, de azon belül teljesen új hangzást tudtak adni a zenéjüknek időről időre, mint a Pulp vagy az XTC. Én is igyekszem sokszínű zenéket pakolni egymás mellé, de amikor ebből a szólóprojektből zenekarrá alakult a Somersault Boy, rájöttem, hogy én a dallamos, kicsit powerpopos, kicsit punkos zenében vagyok igazán jó.

MN: Miért?

SL: Mindig is szerettem a dallamos beatzenéket, később viszont rákattantam a punkra, és a kettő között ez volt az arany középút. Az indie rock és a poppunk hangzását akartam vegyíteni könnyen megjegyezhető dallamokkal.

MN: Nem jutott eszedbe, hogy elmenj slágerszerzőnek?

SL: Az a tapasztalatom, hogy ha erőltetni próbálom a dalszerzést, abból semmi jó nem sül ki. Annak persze örülnék, ha a dalaimat egy másik zenekar szívesen játszaná, de az a dalszerzői világ, amit képviselek, nem igazán fér be egy mostani rádióba. Az ott szóló popzenék szövegei nem túl sokatmondóak, és bár nem hiszem, hogy a Felső Tízezer óriási újdonságokat mondana az élet értelméről, legalább próbálunk arculatot adni a zenekarnak, és merünk rizikót vállalni.

MN: Téged mi izgat szövegíróként?

SL: A Felső Tízezer első két lemezén az önmarcangoló énlíra foglalkoztatott. Szövegírás tekintetében Őz Zsolt volt a példaképem, de nagyon szerettem az Üllői Úti Fuck szövegeit is. Ezeket a stílusjegyeket kombináltam a saját dolgaimmal, és ebből született egy működőképes formula. Most azt érzem, hogy amit ebben a témában el akartam mondani, azt elmondtam. Az áprilisra tervezett harmadik Felső Tíz­ezer-lemezen szeretnék kicsit váltani, és nem csak magamról és a szerelemről énekelni. Ez nem könnyű, mert az ember reflexből ahhoz nyúl, ami vele történt. Azt nem érzi klisésnek. Zeneileg is némileg mások a dalok, mert az összes számot zongorán vagy akusztikus gitáron írtam, emiatt a hangszerelések szellősebbek lettek. Szeretném megmutatni, hogy más is érdekel a zenében, nemcsak a powerpop magyarországi képviselete.

MN: A Felső Tízezer hogyan illeszkedik a zenei érésed folyamatába?

SL: Eleinte csak magyarul írtam dalszöveget, de ezt 2010 körül felfüggesztettem, mert elégedetlen voltam velük. A Somersault Boyban angolul írtam számokat, de minden évben elhatároztam, hogy megcsinálom a magyar nyelvű zenekaromat, amire akkor került sor, amikor 2014-ben megírtam A mi emberünk szövegét, és meglepődtem, hogy viszonylag elégedett vagyok vele. Az első lemezt, a Normális életet ugyanúgy barkácsmódszerekkel vettük fel Korándi Dáviddal és Nagy Bence producerrel, mint a Somer­sault Boyt. De amikor összeverődött a zenekar, azt szerettem volna, ha olyan intenzív lenne, mint a Somersault Boy, mondogattam is az elején, hogy gyorsabban kéne játszani a számokat. Amikor Bence lejött az egyik próbánkra, elszörnyedt, hogy elpunkoskodjuk ezt a szép lemezt. Én viszont azt gondoltam, most indultunk a jó irányba, mert a Felső Tízezerből mindig is harapósabb koncertzenekart akartam csinálni.

MN: Hány zenekarban játszol most?

SL: Három aktívban – Felső Tízezer, Szabó Benedek és a Galaxisok, Platon Karataev – és két félaktívban: Somersault Boy, Zombie Girl­friend.

MN: Hogyan lettél notórius zenekarhalmozó?

SL: Ez kb. tíz éve kezdődött. Amikor elkezdtem rosszul érezni magam egy zenekarban, beléptem egy másikba, de nem hagytam ott az előzőt sem. 2015-ben majdnem véget vetettem a zenekarhalmozásnak, mert a Felső Tízezerre akartam feltenni az életemet, de aztán jött Szabó Benedek, és megkérdezte, nincs-e kedvem beszállni a Galaxisokba. Kértem egy nap gondolkodási időt, és arra jutottam, hogy egyetlen zenekar van, amelybe szívesen beszállnék, és az a Galaxisok. Benedeket generációnk kiugró tehetségű dalszerzőjének tartom.

MN: Miért pont téged hívnak minden második underground zenekarba? Ez alkati kérdés?

SL: Ez azért is meglepő, mert nem vagyok virtuóz zenész. Viszont alkalmazkodó ember vagyok, és alapvetően jó a kedélyállapotom, ami nagyon sokat jelent egy zenekarban. A bioritmusra azért oda kell figyelni, mert például a tavalyi nyár, amikor egyszerre csináltuk a Galaxisok, a Felső Tízezer és a Zombie Girlfriend új lemezét, nagyon leszívott, utána nehéz is volt újra dalokat írnom. De három zenekart még lehet vinni egymás mellett Magyarországon anélkül, hogy üssék egymást. Ez egy kicsi piac, ahol öt-hat vidéki nagyvárosban lehet koncertezni. Ennyi egyeztetés még belefér.

MN: Nem tartasz attól, hogy szétaprózod a tehetséged?  Hogy ide is, oda is raksz ötleteket, de ha mindet egy lemezbe raknád, az zseniális lenne?

SL: Vannak örök kérdések, amik visszatérnek egy zenész életében. Ez az egyik. A másik, hogy egy dalszerző egy hónapban háromszor megkérdőjelezi a tehetségét. A szétaprózódástól azért nem félek, mert a Galaxisokban dalszerzői hegemóniája van Benedeknek, a Platon Karataevben is kész számokkal jönnek a többiek, úgyhogy én elsősorban a Felső Tízezerbe rakom az ötleteimet.

MN: A tehetségedet viszont meg szoktad kérdőjelezni?

SL: Sokszor. Szorongó alkat vagyok, és vannak pillanatok, amikor azt gondolom, teljesen tévúton járok. Nem egy emberrel előfordult, hogy sokáig csinált valamit, és amikor otthagyta, megtalálta az igazi hivatását. Néha attól félek, hogy egyszer csak kiderül, hogy inkább kiváló méhész vagyok, nem pedig született zenész.

MN: Félsz, hogy rossz zenét játszol?

SL: Inkább attól, hogy csak félig jót. Két hete, amikor befejeztük a harmadik Felső Tízezer-lemezt, volt egy nagy összeomlásom. Elkezdtem kihúzogatni a számokat, azt gondoltam, újra kell írni az egészet. A többieknek kellett meggyőzniük, hogy ezek igenis jó dalok. Minden lemeznek úgy állok neki, hogy a saját Pet Soundsomat fogom megírni, és amikor rájövök, hogy talán mégsem lesz annyira jó, elszomorodok. Olyankor könnyű átesni a ló túloldalára, de a zenekar és a közönség visszacsatolása általában visszahúz a földre.

MN: Az önirónia is segít? A Galaxisok negyedik, zongorás lemezét hűvösebben fogadták, mire írtatok pár régibb vágású, slágeres és meglehetősen pimasz Galaxis-számot arról, hogy ha ez kell a rajongóknak, akkor ezt kapják.

SL: Szerintem elegáns húzás volt ez Benedek részéről, de nem arról van szó, hogy bocsánatot kérünk a negyedik lemezért. A Lehet, hogy rólad álmodtam készítése közben már tudtuk, hogy kevesebb embert fog érdekelni. Én is szkeptikus voltam az elején, de amikor meghangszereltük a zongorás számokat, megszerettem őket, mert izgalmas volt újrafazonírozni magunkat. A Galaxisok is azt csinálja, ami az ideálom: sok világot hoz össze a zenéjében.
A Cím nélküli ötödik lemez olyan, mintha a harmadik lemez folytatása lenne, ugyanakkor mostanra a zongora is beépült a Galaxisok világába. Kialakult egy izgalmas egyensúly, ami szépen felmutatja azt a sokszínűséget, amit a zenekar képvisel.

 

Figyelmébe ajánljuk

Gulyás Gergely: A KDNP nem fog egy EP-frakcióban ülni a Tisza Párttal

  • narancs.hu

Erről a miniszter a kormányinfón beszélt, ahol a kommunista rémuralomhoz és a Rákosi-korszakhoz hasonlította az Európai Unió Bírósága ítéletét, melynek értelmében 200 millió euróra büntették hazánkat, mivel nem tartota be a bíróság egy korábbi, menekültügyben hozott ítéletét.