Koncert

New Model Army

  • Vincze Ádám
  • 2013. november 23.

Zene

Legutóbbi narancsos interjújában (Léggömbök sorsa, 2010. március 11.) Justin Sullivan nagyon optimistán beszélt zenekara akkor még csak tervezett, a harmincadik évfordulót ünneplő jubileumi turnéjáról, illetve jövőbeli terveiről, a hírek szerint azonban a csapat eléggé megrogyott az elmúlt egy-két évben, és csak súlyos gyalogáldozatokkal - többek közt Peter Nelson, a New Model Armyban már huszonéve alapembernek számító basszusgitáros lelépésével - tudta átvészelni ezeket a vészterhes időket.

Sullivanéket persze kemény fából faragták: némi vérfrissítés után gyorsan ki is hoztak egy új lemezt (Between Dog And Wolf címmel jelent meg szeptemberben), majd egy olyan, brutálisan hosszú turnét szerveztek maguknak, ami fiatalabb zenekaroknak is becsületére válna: október elsejétől majdnem karácsonyig járják Európát.

A Between Dog And Wolf egy korosodó zenekart mutat ugyan (ha ez alatt azt értjük, hogy Sullivan már nem feltétlenül arról énekel, hogy fasisztákat kellene legéppuskázni), ezzel együtt jól sikerült lemez, és az olyan dalok, mint a March In September vagy a Did You Make It Safe? élőben is jól szólnak. A basszusgitárt Peter Nelsontól egy magánál a zenekarnál is fiatalabb, huszonéves arc, Ceri Monger vette át, aki ugyan kicsit furán festett a T-Home-árnyalatú magentára színezett hajával, de a lelkesedése még ezt a zenekart is képes volt magával húzni, ahol a frontember korábban mikrofonállványok és Marshall-ládák felrugdosásával szórakozott rendszeresen a koncertek alatt. Justin Sullivanről persze közhely leírni, hogy képtelen megöregedni, és most is hozta az örökifjú punk archetipikus figuráját, de nem csak róla van szó: a rendes játékidőt a Get Me Outtal, a háromszámos ráadást meg a 225-val záró New Model Army egésze meggyőzően jó erőben van mostanság.

A38 hajó, október 14.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.