mi a kotta?

Nincs helye hívságnak

  • mi a kotta
  • 2017. május 13.

Zene

„Mintegy távolról, halkan csengnek még fülembe Mozart muzsikájának varázshangjai. Így vésődnek be lelkünkbe ezek a szépséges nyomok, melyeket sem idő, sem körülmények nem mosnak el soha, és amelyek jótékonyan hatják majd át meg át egész hátralévő életünket, hőn óhajtott tiszta, világos, szép formát mutatva nekünk e földi lét sötét homályában. Ó, Mozart, halhatatlan Mozart – egy tisztább, jobb, boldogabb életnek mily sok, mily végtelenül sok örökké megmaradó nyomát vésted be muzsikáddal mindnyájunk lelkébe!” Így lelkesült Franz Schubert óriás pályaelődjéért, visszaidézve egyik legkorábbi Mozart-élményét és láthatóan nemigen restellve a szentimentális fogalmazásmódot. Kétszáz év múltán mi már kerülnénk az áradozás látszatát, pedig hát váltig valami olyasmit élünk át Mozartot hallgatva, mint amiről hajdan Schubert vallott. A Budapesti Tavaszi Fesztivál háromnegyedénél járván például a berlini Komische Oper Varázsfuvola-előadásán lesz találkozásunk a csodalénnyel (Erkel Színház, április 20., hét óra). Különleges képi világú előadást ígér ez a berlini Varázsfuvola, valamint találkozást Nánási Henrikkel, aki 2012 óta a Komische Oper fő-zeneigazgatója. A fiatal magyar karmester (képünkön) azután másnap zenekari koncertet ad majd színházi együttesével: Korngold Hegedűversenyében Michael Barenboimmal, Mahler 4. szimfóniájában pedig Pasztircsák Polinával összedolgozva (Zeneakadémia, április 21., fél nyolc).

Schubert-idézettel indítottunk, és tőle is vár ránk két szimfónia ezekben a napokban: a 3. és a 6. szimfónia, méghozzá a méltán ünnepelt Daniele Gatti és a Mahler Kamarazenekar koncertjén (Nemzeti Hangversenyterem, április 17., fél nyolc). Ezen az estén azonban mindkét szimfónia előtt felhangzik majd egy-egy Webern-darab, és ez Pesten még mindig merész és kockázatos program-összeállításnak tetszik. „A zenei eszmény egységesítésének kérdéséhez Webern a legtisztább lelkiismerettel állt hozzá. Már legkorábbi darabjaiban azt tapasztaljuk, hogy vonakodik egyetlen olyan hangjegyet is leírni, amely nem nélkülözhetetlen része a mű teljességének, s amely – fogalmazzunk így – nem képes értelmes magyarázattal igazolni önnön jelenlétét. Nyilvánvaló, hogy az ilyen zene teljes kiterjedése olyan rövidséget követel meg, amely egybevág a művek belső tömörségével. Valószínű, hogy a szerkezet öntőformáin belüli rendkívüli tömörség miatt oly nehéz e darabok befogadása.” Még Glenn Gould is ily apologetikus modorban érvelt „a XX. század legkiválóbb ítélőképességű elméje” mellett, de minket semmi se riasszon, még a dodekafónia ijesztő szava se, hiszen a hétfői koncertet indító Langsamer Satz például igazi telivér késő romantikus vonósmuzsika.

És ha már egy valószerűtlen csodamuzsikussal kezdtük ezt az ajánlót, hát zárjuk egy másikkal: Johann Sebastian Bachhal. Húsvét szombatján az ő Máté-passióját adja majd elő két másik berlini minta­alakulat, az Akademie für Alte Musik Berlin és a RIAS Kammerchor (Nemzeti Hangversenyterem, április 15., fél nyolc). „Az ő zenéjében nincs helye semmiféle hívságnak” – mondja Bachról az ünnepi este úrfelmutatója, René Jacobs, és itt most a vitának sincs helye.

Figyelmébe ajánljuk