Kormányzati nemtörődömség nyomasztja a klasszikus zenei életet

Nincs meg a közös hang

Zene

Nem érkezett meg az előadó-művészeti többlettámogatások fele-kétharmada a zenekarokhoz, jövőre pedig egy fillért sem kapnak a tao kiváltására létrehozott juttatásból. A minisztérium hallgat, de miért is csinálna bármit, ha nem lát felelős stratégiát a másik oldalon, s nem kell szembenéznie a szakma képviselőinek egységes fellépésével?

„Van egy, a kormányhatározatról szóló hivatalos levelünk arról, hogy az idei évre megkapjuk ezt a támogatást. Amikor csak nem érkezett meg, hosszas telefonálással és folyosói pletykák útján kellett kinyomozni, hogy nem is fog. Idén alig felét, a következő évre pedig nulla forintot kapunk ebből a forrásból” – panaszolja Hámori Máté, a Danubia Zenekar karmestere. A III. kerületi székhelyű szimfonikus zenekar viszonylag fiatal együttesnek számít a klasszikus zene színterén: 1993-ban alakult, 2001-től három évig a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet viselte, kiváló vezetőinek hála hamar szakmai presztízst szerzett. Hámori, aki kilenc éve áll az együttes élén, jó érzékkel bővítette a zenekar 20. századi és kortárs repertoárját, és számos olyan programot kezdeményezett, amelyeket jobb szó híján közhasznúnak nevezhetünk. Van gyerekeknek szóló, edukatív fesztiváljuk (Kalandra Fül), a siketeknek és hallássérülteknek szóló műsoruk Beethoven-projekt címen fut, de saját költségvetésükből még élményalapú zeneoktatási platformot is fejlesztettek, az ÉNekÚT-at, amelyet általános iskolák vehetnek igénybe, és teljes tanéveket átfogó, tanórákra lebontott óravázlatokat kínál az énektanároknak. Mindezek mellett talán felesleges hozzátenni, hogy a Danubia Zenekar Budapest koncerttermeinek egyik legizgalmasabb, leginnovatívabb együttesévé vált az elmúlt években: zeneakadémiai bérletsorozatuk és kisebb koncertjeik időnként kimagaslóan kreatívak, és mind műsorválasztásukban, mind a megszólalás minőségében a legjobbak közé tartoznak. Miért ne becsülne meg az állam egy ilyen zenekart?

Évek munkája a tét

Január 1-jétől azonban az együttes kénytelen fizetés nélküli szabadságra küldeni 60 állással rendelkező zenészét, és csak az egyes koncertek után kifizetni őket: magyarán alapfizetés nincs, csak „spílpénz”. Mert jóllehet éppen idén szervezték át alapítványi konstrukcióba az együttest – „hogy kevésbé legyünk kitéve a politikai szélváltozásoknak” –, és kezdtek el egyre inkább piaci alapon működni, úgy számítottak, hogy az átállásra lesz néhány évük. A Danubia a jegybevételeken túl kétféle állami támogatásra támaszkodik: az egyik a normatív keretből származik, ez idén 153 millió forint volt, a másik a gyakran csak „Vashegyi-keretnek” nevezett előadó-művészeti többlettámogatás, ezt a kieső tao pótlására találták ki. Ez utóbbi az, amiről a minisztérium pecsétes levelet küldött, és amivel 2022-ben és 2023-ban is számolni lehetett volna; ám a mintegy 450 milliós összegnek az idén kevesebb mint a fele érkezett meg, jövőre pedig egy fillérje sem jut el a zenekarhoz.

„Minden zenekart érintenek a megszorítások, de talán bennünket a legsúlyosabban: míg a kiemelt minősítésű zenekarok költségvetésének nagyobb részét a fenntartói és normatív támogatás adja, a mi esetünkben ez a kisebb összeg.” Hámori szerint ez nem a világvége, és hosszú távon még áldásos is, ha rentábilissá válik működésük. Már most vannak olyan profitot termelő projektjeik, mint A zenegyűlölő című előadás Janklovics Péter humoristával, vagy a cégek számára rendezett tréningek. Csakhogy az utóbbi években a kultúrpolitika épp arra ösztökélte a zenekarokat, hogy hozzanak létre álláshelyeket, teremtsék meg a klasszikus munkavállaló-munkáltató viszonyt a szabad­úszók foglalkoztatása helyett. A maestro különösen igazságtalannak tartja, hogy most, amikor egyes zenekarok elvéreznek, senkit nem érdekel, hogy a bajban lévő együttesek mellett milyen nézőszámok, milyen társadalmi impakt és milyen teljesítmény szerepel. „A mi kimutatásunk szerint a Danubia egy fizető hallgatójára 9 ezer forint állami támogatás esik, viszont van olyan zenekar, amelyhez több adóforint jut, miközben kevesebb nézőt vonz, ahol így az egy nézőre jutó állami támogatás több mint 250 ezer forint” – mondja a karmester. „Nem hiszem, hogy azoktól kellene megvonni a támogatást, akik jól gazdálkodtak a talentumokkal. Ismerjük a bibliai példázatot, nem? Én úgy vélem, hogy keresztény országban a döntéshozók is ismerhetik.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.