Kormányzati nemtörődömség nyomasztja a klasszikus zenei életet

Nincs meg a közös hang

Zene

Nem érkezett meg az előadó-művészeti többlettámogatások fele-kétharmada a zenekarokhoz, jövőre pedig egy fillért sem kapnak a tao kiváltására létrehozott juttatásból. A minisztérium hallgat, de miért is csinálna bármit, ha nem lát felelős stratégiát a másik oldalon, s nem kell szembenéznie a szakma képviselőinek egységes fellépésével?

„Van egy, a kormányhatározatról szóló hivatalos levelünk arról, hogy az idei évre megkapjuk ezt a támogatást. Amikor csak nem érkezett meg, hosszas telefonálással és folyosói pletykák útján kellett kinyomozni, hogy nem is fog. Idén alig felét, a következő évre pedig nulla forintot kapunk ebből a forrásból” – panaszolja Hámori Máté, a Danubia Zenekar karmestere. A III. kerületi székhelyű szimfonikus zenekar viszonylag fiatal együttesnek számít a klasszikus zene színterén: 1993-ban alakult, 2001-től három évig a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet viselte, kiváló vezetőinek hála hamar szakmai presztízst szerzett. Hámori, aki kilenc éve áll az együttes élén, jó érzékkel bővítette a zenekar 20. századi és kortárs repertoárját, és számos olyan programot kezdeményezett, amelyeket jobb szó híján közhasznúnak nevezhetünk. Van gyerekeknek szóló, edukatív fesztiváljuk (Kalandra Fül), a siketeknek és hallássérülteknek szóló műsoruk Beethoven-projekt címen fut, de saját költségvetésükből még élményalapú zeneoktatási platformot is fejlesztettek, az ÉNekÚT-at, amelyet általános iskolák vehetnek igénybe, és teljes tanéveket átfogó, tanórákra lebontott óravázlatokat kínál az énektanároknak. Mindezek mellett talán felesleges hozzátenni, hogy a Danubia Zenekar Budapest koncerttermeinek egyik legizgalmasabb, leginnovatívabb együttesévé vált az elmúlt években: zeneakadémiai bérletsorozatuk és kisebb koncertjeik időnként kimagaslóan kreatívak, és mind műsorválasztásukban, mind a megszólalás minőségében a legjobbak közé tartoznak. Miért ne becsülne meg az állam egy ilyen zenekart?

Évek munkája a tét

Január 1-jétől azonban az együttes kénytelen fizetés nélküli szabadságra küldeni 60 állással rendelkező zenészét, és csak az egyes koncertek után kifizetni őket: magyarán alapfizetés nincs, csak „spílpénz”. Mert jóllehet éppen idén szervezték át alapítványi konstrukcióba az együttest – „hogy kevésbé legyünk kitéve a politikai szélváltozásoknak” –, és kezdtek el egyre inkább piaci alapon működni, úgy számítottak, hogy az átállásra lesz néhány évük. A Danubia a jegybevételeken túl kétféle állami támogatásra támaszkodik: az egyik a normatív keretből származik, ez idén 153 millió forint volt, a másik a gyakran csak „Vashegyi-keretnek” nevezett előadó-művészeti többlettámogatás, ezt a kieső tao pótlására találták ki. Ez utóbbi az, amiről a minisztérium pecsétes levelet küldött, és amivel 2022-ben és 2023-ban is számolni lehetett volna; ám a mintegy 450 milliós összegnek az idén kevesebb mint a fele érkezett meg, jövőre pedig egy fillérje sem jut el a zenekarhoz.

„Minden zenekart érintenek a megszorítások, de talán bennünket a legsúlyosabban: míg a kiemelt minősítésű zenekarok költségvetésének nagyobb részét a fenntartói és normatív támogatás adja, a mi esetünkben ez a kisebb összeg.” Hámori szerint ez nem a világvége, és hosszú távon még áldásos is, ha rentábilissá válik működésük. Már most vannak olyan profitot termelő projektjeik, mint A zenegyűlölő című előadás Janklovics Péter humoristával, vagy a cégek számára rendezett tréningek. Csakhogy az utóbbi években a kultúrpolitika épp arra ösztökélte a zenekarokat, hogy hozzanak létre álláshelyeket, teremtsék meg a klasszikus munkavállaló-munkáltató viszonyt a szabad­úszók foglalkoztatása helyett. A maestro különösen igazságtalannak tartja, hogy most, amikor egyes zenekarok elvéreznek, senkit nem érdekel, hogy a bajban lévő együttesek mellett milyen nézőszámok, milyen társadalmi impakt és milyen teljesítmény szerepel. „A mi kimutatásunk szerint a Danubia egy fizető hallgatójára 9 ezer forint állami támogatás esik, viszont van olyan zenekar, amelyhez több adóforint jut, miközben kevesebb nézőt vonz, ahol így az egy nézőre jutó állami támogatás több mint 250 ezer forint” – mondja a karmester. „Nem hiszem, hogy azoktól kellene megvonni a támogatást, akik jól gazdálkodtak a talentumokkal. Ismerjük a bibliai példázatot, nem? Én úgy vélem, hogy keresztény országban a döntéshozók is ismerhetik.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.