Interjú

„Néha elő is kell adni”

Csach Gábor – Kinopuskin

  • Soós Tamás
  • 2022. november 30.

Zene

Az idén 35 éves zenekar az újhullámos, funkos, jazzes zenéjével a kilencvenes évek egyik legjobb alternatív produkciója volt, olykor-olykor mostanában is fellépnek. A zenekar vezetőjével arról beszélgettünk, hogyan lettek az ország legjobb funkyzenekara, miért hagyták abba a csúcson, számított-e, hogy Balassagyarmat fideszes polgármestere lett.

Magyar Narancs: 1987-ben, tizenévesen alapítottátok a Kinopuskint. Milyen zenei élet volt akkoriban Balassagyarmaton?

Csach Gábor: Balassagyarmat ősi popzenei bástya, Rózsavölgyi Márk itt született, szóval a csárdás is gyarmati találmány. A rakendroll is korán megjelent, a hetvenes évek elején már voltak hippizenekarok saját dalokkal: a Newman Group vagy a Pénisz, mely utóbbit a rendőrség miatt Penésznek kellett hívni. Mi a negyedik zenekar-alapítási hullámba estünk bele a nyolcvanas évek végén, amikor nagyon eklektikus zenék voltak Balassagyarmaton, de az undergroundban mi voltunk az elsők. A Bizottság és az ős-Bikini lemezeitől, mint városi bolondok, padlót fogtunk, evidencia volt zenekart alapítani. A nyolcvanas évek végén és pláne a kilencvenes évek elején pezsgő klubélet volt az országban. Művházak mindenhol, a Fidesz Narancs Klub hálózata hatalmas volt, szóval rengeteg helyen lehetett koncertezni. Balassagyarmaton a mai napig létezik a Rock Táncház, amely ugyanolyan fogalom, mint a veszprémi Enyhe Fintor, vagy a már nem létező pécsi Gyár. ’89-ben már a Fekete Lyukban, majd a Tilosban játszottunk. Nem csak odahaza volt klubunk, de Salgótarjánban is.

MN: Elég gigászi volt az első felállásotok, rézfúvósokkal, vokalistákkal. Egy baráti társaság volt?

CSG: Persze. Kilencen voltunk, két Barkas­szal jártunk koncertezni, komplett mozigéppel. Régi szocialista híradókat vetítettünk – ezeknek el lehetett csórni a kópiáját –, aztán átszakadt a vászon, és kezdődött a koncert. Ez nagyjából egy évig tartott. Drága volt ennyi embert utaztatni, ezért ’93-ra négy főre és egy Zsigulira szűkült a felállás.

MN: A második lemeztől egyre technikásabb lett a zenétek, a harmadikra, a Cinema Vendettára pedig már a funk és a jazz-rock is hangsúlyossá vált. Honnan jött a funkőrület?

CSG: Mindig is bírtuk ezeket a zenéket, csak játszani nem tudtuk. Szerettük James Brownt, Zappát, meg Johnny Guitar Watsont. Aztán a második lemezre, az Aha Oe Feiire jött egy kiváló dobos és egy basszusgitáros, Gonda János és Katona Pál. Ennek köszönhetően teret nyert a zenénkben a funky és a jazz.

 
Fotó: Sióréti Gábor

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)