Nyóczker - Zerkovitz-Szilágyi: Csókos asszony (operett)

Zene

Papír előttem és toll a kezembe', és semmi, de semmi sem jut az eszembe - hangzik kedvenc (és életem nehéz pillanataiban rendre eldudorászott) nótám kezdősora, s bár ez a Zerkovitz-sláger nem része a Csókos asszonynak, azért mint muzsikus lélek és bohém fiú örömmel vettem a hírt, hogy egy bő évtizeddel a vígszínházi nagy széria után a mű ismét visszatér a pesti színpadra.

Papír előttem és toll a kezembe', és semmi, de semmi sem jut az eszembe - hangzik kedvenc (és életem nehéz pillanataiban rendre eldudorászott) nótám kezdősora, s bár ez a Zerkovitz-sláger nem része a Csókos asszonynak, azért mint muzsikus lélek és bohém fiú örömmel vettem a hírt, hogy egy bő évtizeddel a vígszínházi nagy széria után a mű ismét visszatér a pesti színpadra. A csintalan mámi egyébiránt éppen nyolcvanesztendős az idén, hiszen az ősbemutatót, melynek szereplői között két, emlékében máig eleven legenda (Honthy Hanna és Kabos Gyula) meg egy mostanság utcanévként ismeretes hajdani színészfejedelem (Hegedűs Gyula) is akadt, 1926 májusában tartották. A szépkorú, de egyszersmind stramm operett legújabban az Operettszínház és a Thália közös produkciójaként kerül a közönség elé, Böhm György rendezésében, Kállai István dramaturgi közreműködésével. Korábbról ismerve kettőjük átírói tehetségét és művészi judíciumát, némi aggodalommal tekintettem a bemutató elé, ám ezúttal kellemesen csalódtam: az előadás nem árulkodott csorbítatlan jó ízlésről, de fellelhető volt benne a kedélyes mulatság és az érzelmes elandalodás műfajilag megkövetelt elegye. A békebeli béke éveiben játszódó történetet sem bolygatták meg az alkotók: a józsefvárosi primadonnatanonc, a szép Pünkösdi Kató csalódik lump vőlegényében (I. felv.), s jogos fölindulásában meg sem áll egy idős arisztokrata Bajza utcai palotájáig (II. felv.), ahonnan azonban liliomtisztán kerül vissza a Nagytemplom utcába, megjuhászodott szerelmese karjai közé (III. felv.). Az önironikus elemekkel megspékelt pesties szüzsé tehát érintetlen maradt, még ha - az olcsóbb hatáskeltés nyilvánvaló szándékával - föl is bukkant a színpadon afféle rendezői ráadásként egy riadt kiskutya, két tótágast álló gyerkőc és néhány sérvkötőbe göngyölt bemondás.

A gusztusosan kistafírozott előadás (díszlet: Túri Erzsébet, jelmez: Kemenesi Tünde) címszereplője a szép Fischl Mónika volt, aki egyszerre tetszett leányosan üdének és primadonnásan rutinosnak. A "csókos asszony" rolléja valójában korántsem oly hálás, mint elsőre gondolnánk, ám Fischl színésznői ügyessége és bájos hangja révén igazi tapsos főszereppé tette. Oldalán a korhely Dorozsmay Pista alakítójaként Kátai István szerepelt ez estén, aki talán nem az a fene snájdig fiú, de azért tehetséges josefstadti bonviván, elbúsultában is életerős hanggal. A Csókos asszony mindenkori előadásaiban rendszerint Tarpataky báró megszemélyesítője garantálja a művészi rangot és az arisztokratikus grandezzát (Hegedűs Gyulától Darvas Ivánig). A művészetek nagyszívű párt-fogóját ezúttal Huszti Péter adta: behízelgő eleganciával énekelt és kellemkedett, s bölcs lemondását - ugyancsak a színpadi tradíció jegyében - némi önkarikírozó utrírozásba csomagolta. A Zerkovitz-operett kedélyes vonulatát két táncoskomikus-szubrett páros képviseli: egy éltesebb (Kubanek hentes és Hunyadiné, a színházi duenna) s egy ifjúsági duó (a tingli-tangli üdvöske Rica-Maca és Ibolya Ede, a kerület poétája). Az előbbi párost Oszvald Marika és Faragó András játszták, méghozzá elementárisan, megérdemelt fergeteges sikerrel. Bár a rendezésben mozsárágyúk és petárdák is komoly szerepet kaptak, azért mégiscsak Oszvald Marika színpadi jelenlétének állandó szikrázása volt az este leghatásosabb pirotechnikai látványossága. Komikai vénája kiapadhatatlannak bizonyult, s még Böhm György ízléstelen és kókler ötletét, azaz Hunyadiné tütübe öltöztetését s a hattyú halála színrevitelét is elviselhetővé tette. A sváb mészáros szerepében Oszvald méltó partnerévé vált Faragó András, aki korpulens, ám jócskán táncra fogható komikusként olyan magas koleszterinszintű színháztörténeti kiválóságok egyenes ági leszármazottja, mint a szövegkönyvben is említett Gyárfás Dezső vagy Dénes Oszkár. Rutinosan kiérlelt kettősük érthető módon némiképp leárnyékolta a fiatalokat, noha Szendy Szilvi Rica-Macája igazi szubrett volt, helyre és tűzrőlpattant leányzó, a szerep szerint némi levakarhatatlan kültelki jelleggel. Ibolya Edét az a Peller Károly hozta, aki elsőpados eminensként nemcsak táncolni és énekelni tanult meg, de - dacára ifjú korának - mostanra az összes bántó operettmodorosságot is elsajátította. Eszköztára hiánytalannak mondható: a szép emlékű Rátonyi Róbert valamennyi hiteltelen cukormázas gesztusa, csuklós-geklős zavarodottsága és Németh Sándor mindahány gejl édelgése fellelhető benne.

Zerkovitz Béla valaha a közirodalom szabad prédája, űzött vadja volt, az ízlésrombolás maga. Dallamainak sípládás monotóniáját éppúgy kedvvel gúnyolták, mint csököttnek vélt zongoratudását vagy sarokházakat fialó tantiemjeit. Hiába, az egy ujjal elpötyögött, sértett prozódiájú slágerek máig eladják magukat, s most őszszel is, amikor a "hulló falevél / suttog vabeszél", bízvást érdemes értük ellátogatni a Thália Színházba.

Thália Színház, október 18.

Neked ajánljuk