Nyolc kis kritika

szerző
- dai -
publikálva
1997/19. (05. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- dai -

- dai -
Film

Majdnem

Hanta Boy

Megint lehet nevetni, Tom Shadyac, a Bölcsek kövére és az Ace Ventura címû, ugyancsak mulatságos filmek rendezõje megint biztosra ment, betette Jim (James) Carreyt egy alapvetõen vicces szituációba, aztán lehet megszakadni, mert az egy olyan csudapofa, hogy bármit csinál, dõlnek a nézõk a kacagástól, már az arca is annyira mókás, de még jókat is mond, fõleg így, amikor az egyedül anyjával neveltetett fia ötödik születésnapjára azt kívánja, hogy a papa (James) egy napig csak igazat mondhasson, közben pedig ügyvéd, aki alapjáraton hazudik, de most nem tud, mert mindig igazat kell mondania, bárhogy is próbálkozik, szóval csak mondja a frankót, és ebbõl számtalan bonyodalom származik, édes-bús krémer kontra king kong, de aztán minden jóra fordul, nem veszíti el a gyermekét, aki majdnem leendõ nevelõapjával Bostonba menne, de persze nem megy, mert az anyja még mindig Jim Carreyt szereti, de ezt csak mi tudjuk a film végéig, amikor a kívánság átkos-áldásos hatásának elmúltával, sõt még azon is túl egy évvel csókolózni kezdenek a torta fölött, pedig akkor a gyerek már nem is azt kívánta, csak egy görkorcsolyát, de lehet felszabadultan meghatódni meg minden.

A Szindbád büféjében már csak rum van, mert hamarosan elmegy a büféshölgy, akinek elege van abból, hogy a nézõszám arányában kell fizetnie a büféért, miközben senki sem fogyaszt, úgyhogy hamarosan más lesz, meg talán újra Unicum.

Para-Kovács Imre

Forgalmazó: UIP-Duna Film

***

LEMEZ

God Save the Blues

R. L. Burnside: Mr. Wizard

Így kezdõdött a lemezzel kapott sajtóanyag: "R. L. Burnside az a bluesban, ami a Sex Pistols volt a rock & rollban". Nagyon örültem neki, ezt így, íme, egy az egyben le lehetett nyúlni. A továbbiakban nem derült ki sok: a Mr. Wizard a tavalyi sikeres A Ass Pocket Of Whiskey folytatása etcetera, két számban ott van a Jon Spencer Blues Explosion, de ez már a borítóból úgyis átjött.

Passz. Hogy kicsoda R. L. Burnside, arról egy hang sem.

Belemásztam az anyagba, a kivitel baromi guszta, és hát tényleg: R. L. Burnside az a bluesban, ami a Sex Pistols volt a rock & rollban.

Megvolt, tessék, már másodszor.

Aztán adni kezdtem a szakmának, faggatózni bluesosabb körökben, de R. L. Burnside-dal még nem volt dolga senkinek. Pedig mondom, õ az a..., na jó, nem folytatom.

Végiglapoztam egy mikrobusznyi szakirodalmat, és lõn, egy Jon Spencer-riportban rátaláltam. Burnside hetvenéves, igazi Mississippi-arc, tavaly Spencerékkel vette fel az A Ass Pocket Of Whiskeyt, együtt turnéznak azóta is.

Ez már így rendben van.

Azt meg, hogy bluesban sosem hallottam még ilyen nyerset, piszkos-zajosat, talán elég, ha hozzáteszem. Illetve még annyit, mint a Sex Pistols a rock & rollban, tök komolyan.

F. D. J.

Fat Possum/HMK, 1997

*****

Könyv

A halál után

Éric Holder: Férfi az ágy lábánál

E szép, igaz történetet - ahogy az már lenni szokott - íróasztalnál találta ki a hátsó borítóról ránk mosolygó rokonszenves fiatalember. Hisszük is, nem is. Az arány nem rossz, ha tekintetbe vesszük, hogy a szerzõ mit akar el(be)mesélni nekünk. A Férfi az ágy lábánál ugyanis arról szól, hogy van élet a halál után is.

A helyi - délfrancia - ingyenes hirdetési újságban autóbalesetben nyomorékká lett nõ mellé keresnek gondozót. A szokásos diáklányok helyett, akiknél három nap egy esztendõ, ezúttal egy iszákos, leszakadt pasas jelentkezik, akibõl az olvasón kívül senki ki nem nézne még három napot sem. A férfi és a nõ egykorú. Mindkettõ öreg, mindkettõ túl van az életén, amelynek szörnyû tragédia vetett véget. Harmincévesek. A férfi menõ bokszoló volt, aztán elveszítette a családját, hogy miképpen, arra nem akar emlékezni. A nõ hosszú évek óta nyomja az ágyat. Nem mozgássérült, nem mozgáskorlátozott, hanem béna, magatehetetlen, jóformán csak a feje él.

Régi füzetes regényben mertek csak ilyet: Waldemárt, az ifjú grófot kiforgatja a családi vagyonból egy gátlástalan gazember, mire föl elveszíti a szeme világát. A gonosz egyetlen leánya, a gyönyörû Maud inkognitóban ápolónõnek jelentkezik, és vezeklõ alázata plusz villámcsapás egy viharos éjszakán visszaadja Waldemár látását. Éric Holder azért ilyen messzire nem megy el, beéri a nagy találkozás összehozásával.

A Férfi az ágy lábánál elég jól megírt könyv, de kicsit sokat markol, többet annál, mint amennyire futja az írói eszköztárból. A hangot mindenesetre eltalálta: a dísztelen, pontos nyelv csak javára válik a regénynek. Csak dicsérni lehet a magyar fordítót, hogy legyûrve minden kísértést, végig tartani tudta ezt a visszafogott hangot. A kötet külleme viszont kevéssé lelkesítõ. Hogy úgy mondjam, nem erõssége a fûzés, a borító fölött pedig inkább szemet hunynék. Ugyanez a kiadó, ugyanez a nyomda tud ennél sokkal jobbat is.Bori Erzsébet

Magvetõ, 1997, 153 oldal, 750 Ft

***

Film

Katasztrofális szilikonikon

Bosszúálló angyal

Mióta Hollywood rátenyerelt a képregényre, a 25 centes füzeteket sok millió dolláros hús-vér celluloid sûrítményekként élvezhetik azok is, akik komixot addig legfeljebb a Fülesben vagy a Donald rágó mellékletében láttak.

Ki tudja, miért, de a gyártók nagyon gerjednek erre a dologra: a sci-fi faszság kategóriát képviselõ dolgozatok elkészítésekor két kézzel szórják a pénzt, bevetik a legújabb technikát és leszerzõdtetik a legnagyobb sztárokat, mégis - a Batman-darabokat leszámítva - ezek a filmek akkorát buktak, hogy jobb volt oda se nézni, az okosok mégsem tanulnak más kárán, évrõl évre újabb és újabb rémtettekkel bombázzák a moziba járókat.

Már most megjósolhatjuk, hogy a legfrissebb darab, a Barb Wire sem kerülheti el sorsát, egész egyszerûen azért, mert égbekiáltó baromság. 2017-et írunk, dúl a második amerikai polgárháború, az egyik oldalon a "kongresszusiak" náci tábori csendõr fazonú egyenruhában (ki hinné, hogy õk a rosszak?), a másikon az úgynevezett ellenállók olyan arckifejezéssel, ahogyan a jehovista propagandaanyagokban ábrázolják a paradicsomba jutottakat. Küzdelmükbe keveredik a címszereplõ szupernõstény, aki - noha régen ellenálló volt - a múltat végképp eltörölni a vendéglátóiparban helyezkedett el, és annak dolgozik, aki jobban megfizeti, más szóval prostituálódott. Az irgalmatlan kalandok sorozata természetesen a Szárnyas fejvadászt idézõ környezetben játszódik, dübörög a punk, a végén pedig minden jóra fordul.

Minden lélegzetelállítóan profi, már ami a technikát illeti, csak éppen játék nincs. A szupernõstény szerepére szerzõdtetett Pamela Anderson Lee, a szilikonikon olyan, mintha Bíró Icát, a metállédit koppintaná, pofákat vág és keménykedik, rémes. A végeredmény mégsem miatta szánalmas ennyire, sokkal inkább azért, mert egy ilyen filmet egész egyszerûen nem szabadna leforgatni: ami ugyanis a képregényben, rajzos formában elviselhetõ, sõt akár izgalmas is lehet, az életre keltve, megzenésítve katasztrofális hülyeséggé válik. Valójában teljesen mindegy, hogy Marlon Brando vagy egy guminõ játssza a fõszerepet.

- legát -

*

LEMEZ

Súlyos

Giya Kancheli: Caris Mere

Kancheli Tbilisziben született 1935-ben egy véres és eseménydús történelemmel megáldott büszke nép fiaként. A konzervatórium elvégzése után állami díjat kapott negyedik szimfóniájáért, de 1990-ben, a határok megnyitása után kivándorolt Berlinbe. Itt az ECM New Series kortárs zenéket bemutató sorozatának köszönhetõen ismert zeneszerzõvé vált. A Caris Mere a negyedik albuma, három felvételt tartalmaz. A Midday prayers és a Night prayers a Life without Christmas címû cik-lusának befejezõ darabjai (az elsõ két rész az Abii ne viderim címû albumon hallható), melyekhez szervesen illeszkedik a harmadik, a címadó kompozíció.

Kancheli gyökerei az orosz századelõ, Sosztakovics, Prokofjev, a modernizmus, John Cage, Morton Feldman és persze Grúzia, az iszlám és az ortodox közé szorult katolicizmusával. Küldetéses szerzõ, mûvészete személyes, spirituális, lényegre törõ. Idegen tõle az öncélú virtuozitás, de nem leegyszerûsítõ, így mûveinek elõadása nagyfokú koncentrációt igényel. Ezt hozzák is az elõadók, akik közül meg kell említeni az örmény hegedûs Kim Kashkashiant, aki az egyik legautentikusabb tolmácsolója Kancheli zenéjének, Maacha Deubnert, a német szoprán énekesnõt és Jan Garbareket, aki egyenesen az Officiumból jött át az éjszakai imádságok elõadására.

A Caris Mere súlyos és szép kamarazene, ami Hölderlin, Krisztus szenvedéstörténete és a kortárs giccs között egyensúlyoz; többnyire sikerrel.

Czabán Oblomov

ECM New Series, 1997

****

LAP

Szó-kép

Könyveslap

Könyveslap címmel vadonatúj mozgó mûvészeti média és mozgalom adott hírt magáról április 11-én az Írók Boltjában. Bohus Károly grafikus és Emma Roper-Evans (újságíró) kezdeményezésére kéthetenként kilenc író és rajzoló találkozik egymással a boncasztalon; unalmas pillanat befogására, gondolatcserére, érzékvillanásra, szemvetésre csalogatva a befogadót. A6-os méretben. A levlap elején/hátulján grafika, hátulján/elején írás: novella, hangulat-szösszenet, tudósítás, szabad vers, folytatásos regény; nincs mûfaji megkötés.

A szerkesztõk a tuti sikerre játszó lapindítási gyakorlat helyett - gyûjts össze némi pénzt különbözõ alapítványoktól, vagy találj tõkéstársat, ragadd torkon az éppen kurrens hazai és nemzetközi írókat, újságírókat, képzõmûvészeket, hitesd el velük, hogy ingyen is megéri, majd lesz honor is, szervezz nyomdai kapacitást, csahold fel a sajtót, és robbanj be a köztudatba! - saját pénzen, saját - és egy újságíró/költõ barát, Tamás Amaryllis - írásaival; saját - és három képzõmûvész barát: Banga Ferenc, Gerlóczy Sári, Szemethy Imre - rajzaival világelsõségre pályázva indították útra mozgalmukat. Abban a reményben, hogy az majd lángra gyújtja "a tehetséges fiatal írókat és rajzolókat", felcsigázza a már befutottakat, és beindul a "szellemi mutatvány". Így legyen. Én már annak is örülök, hogy újra hallok "mozgalmak" születésérõl, hogy lassan újra kimondhatóvá válik ez a szó, fogalom, hogy újra van néhány független mûvészcsoport, akik nem sorolnak be a kimúlni képtelen állami szervezetekbe alamizsnáért. De szabad szellemmel bele a világ zajába!

Ezzel együtt a Könyveslap képben és szóban a klasszikus vonal mentén halad. Legalábbis egyelõre. Bár Emma Roper-Evans A Trainspotting ellenszere magyar nézõk számára címû, a skót fõvárosból tudósító írásából úgy tûnik, a keményebb irányok felé is nyitottak a kapuk.

****

FILM

Hétköznapi maffiózók

A temetés

A tékozló fiút hasba lõtték a mozi elõtt, gyászol az olasz-amerikai család. A fájdalmát mindenki a maga módján fejezi ki: az asszonyok sírva-zokogva, a két idõsebb bratyó cigizve, bosszút forralva. Klasszikus gengszterfilm-bevezetés, ráadásul a daliás harmincas években járunk. Bömböl a Szomorú vasárnap, pontosabban a Gloomy Sunday, Seress Rezsõ mint fõcímzene, hát ezt is megértük.

Hátradõlnénk, és várnánk a nagy leszámolást, a dobtáras-géppisztolyos, fekete buickos, panamakalapos piperkõc vérfürdõt, aztán telik-múlik az idõ, és egyre jobban elhatalmasodik az érzés, hogy itt valami nem stimmel. Abel Ferrara filmjében a nagymenõk ugyanis csak lelkiznek, akció szinte semmi. Natúr helyett reál, csihi-puhi helyett lelki folyamatok meg az ilyesmikkel járó feszültség, sok-sok feszület, monológok. Végre megtudhatjuk, milyen a maffiózó, ha hétköznapi. Naná, hogy bunkó állat, és a fõszereplõk, Christopher Walken és Chris Penn is tudják ezt jól.

A végére persze bedurvul a dolog, vérfürdõ meg amit akartok, de ez már csak levezetés.

Nincs tanulság, csak zseniális részletek.

- legát -

A Mokép mozija

****

LAP

Széllel szemben

Füstölgõ

Itt van ez a baromi ronda újság, ami a hetvenes évek Ogonyok-hagyományait eleveníti fel tördelésileg, de közben meg tök jó, hogy létezik, mert mint alcímében is hirdeti: a dohányzáskultúra magazinja, ami azért bátor tett a kilencvenes évek végén, amikor szerte a világban inkább minden ellene, mint mellette.

Maga a sajtótermék már harmadik évfolyamként hízeleg magának, ami azért így, ebben a formában nem igaz, bár tény, hogy a Maláta mellékleteként, majd késõbb önállóan, de sokkal szerényebb formában képviseltette magát a kocsmák asztalain. A szerényebb forma nagyjából azt jelentette, hogy a hordozó lap, azaz a Maláta formátumában nyomtatták ki, ami egyszerre volt elõny és hátrány, mivel maga a Maláta sem egy vizuális bravúrsorozat, de legalább már megszoktuk.

A Füstölgõ elsõ önálló példánya, mint már fentebb említettem, baromi ronda, kicsit úgy tûnik föl, mintha az utolsó pillanatban derült volna ki, hogy 48 oldal lesz 24 helyett, aztán minden anyagot széthúztak volna a szerkesztõk. Emiatt úgy néz ki, mintha direkt, de akkor meg minek ilyen hangyafasznyi címeket rakni a nagy semmibe a cikkek fölé, ráadásul olyan betûtípussal, amitõl a Képes Európa fõszerkesztõ-helyettese nyolcvanötben elhúzta volna a száját.

Tartalmilag a kísérlet mindenesetre biztató. Teljesen elképzelhetõ ezek után, hogy lehetséges színvonalas újságot csinálni azoknak, akik minden ellenkezõ híresztelés ellenére bíznak abban, hogy a tüdõrák szexuális úton terjed.

- pki -

***

szerző
- dai -
publikálva
1997/19. (05. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...