Interjú

„Olyan, mint a karácsony”

Víkingur Ólafsson zongoraművész

Zene

Az izlandi zongorista életének meglepően sok magyar vonatkozása van. Bartókhoz és Kurtághoz különösen erős kapcsolat fűzi. A művész a Liszt ünnepen lépett fel Budapesten, mi előtte beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Azt mondta egyszer, hogy az ön számára minden zene kortárs zene. Ennek a megjegyzésnek érdekes pendant-ja, amit egy magyar régizenész mondott: számára a régizene mostanáig tart.

Víkingur Ólafsson: Azt hiszem, ugyanazt mondjuk – talán el is lopom ezt a megjegyzést, ha nem baj.

MN: És mit tart a régizene-mozgalomról, amely azt igyekszik felkutatni, hogyan játszották a darabokat a komponálás idején?

VÓ: Ez nagyon érdekes vonulat az előadó-művészetben, én magam sokat tanultam Gardinertől, Herreweghétől, Harnoncourt-tól, de legalább annyit a mai szerzőktől, Kurtág Györgytől, John Adamstől, Thomas Adèstől is. Ott van előtted a nagyon szép és szinte szent kotta, de a zenét valós helyzetben, élőben kell eljátszani, amikor minden drasztikusan változhat, a tempó, a dinamika, a szünetek, a frazeálás – nagyon jó, hogy az élő szerzőkkel lehet konzultálni. Nagyra becsülöm a régizene-mozgalmat, de vannak korlátai. Nincs egyetlen igazság a zenében. A zenének is tükröznie kell a változásokat.

MN: A hangszer, amin játszik, nagyon távol van attól, amelyre Rameau írta a műveit. Játszotta a darabokat csembalón, és ha igen, mit tanult abból? Sok zenész mondja, hogy a korabeli hangszeren egészen mások a művek.

VÓ: A legrégibb billentyűs hangszer itt a lakásomban 1785-ből való. Rameau-t, Bachot is játszottam csembalón, és az valóban teljesen más élmény. De abban is biztos vagyok, hogy ha ők ismerték volna a mai zongorát, szerették volna. A csembalón nem lehet színeket játszani, mert más a konstrukciója, viszont jobban meg lehet valósítani ritmusokat és struktúrát. A csembaló csodálatos hangszer, de az én hangszerem a zongora, a fantasztikus dinamikai lehetőségeivel és színeivel.

MN: Ön szereti a pianínót. A gyerekkori emlékei miatt – és még miért? Az egyik lemezén kétféle előadásban is szerepel ugyanaz a darab, pianínón és koncertzongorán.

VÓ: Erre Kurtág György inspirált, aki sokat játszik pianínón. Ez adja a legpuhább hangot a billentyűs hangszerek között. Az említett lemezem olyan lágy hangvételű és befelé tekintő, hogy úgy gondoltam, kipróbálom ezt. A pianínón olyan játszani, mintha titkot súgnál valaki fülébe. Nagyon intim és magánjellegű, nem a Carnegie Hallba való.

MN: Készített egy lemezt Rameau és Debussy műveiből. Mi kapcsolja össze ezt a két szerzőt?

VÓ: Debussyt általában impresszionistának, sőt, futuristának tartjuk, de én meg akartam mutatni benne a barokk zeneszerzőt. Az összes hangzásbeli újítása mellett nagyon gyakran használt barokk struktúrákat – előjátékokat, toccatákat, sarabande-okat. Gyökerei mélyen a francia barokkba nyúltak. Nem sok komponistát szeretett, de egyik kedvence Rameau volt. Debussy zenei újságíró is volt, és egyszer azt írta, Rameau valójában a kortársunk. A köztük levő kétszáz év nem hosszú idő. Mindketten outsiderek voltak, és áthágtak minden szabályt.

MN: Ön szeret lemezfelvételt készíteni, ebben hasonlít Glenn Gouldhoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.