Interjú

„Olyan, mint egy robbanás”

Jim Sclavunos zenész

Zene

Wild God címmel adta ki legfrissebb, sorrendben már tizennyolcadik albumát Nick Cave és a Bad Seeds. Ennek apropóján beszélgettünk Jim Sclavunosszal, aki a zenekarban ütőhangszereken, billentyűkön és vibrafonon játszik.

 

Magyar Narancs: Kereken harminc éve vagy a Bad Seeds tagja. Hogyan csatlakoztál a zenekarhoz?

Jim Sclavunos: Elég sokat jártam erre-arra Európában olyan barátokkal, mint például Wreckless Eric (legendás angol punkzenész – N. I.). Éltem Berlinben és Bécsben is. Amikor elértem egy bizonyos életkort, belegondoltam, hogy oké, zenész vagyok, de folyamatosan melóznom kell mellette. Nem tudtam egyről a kettőre jutni zenészként. Azt akartam, hogy főállásban muzsikálhassak, és a pokolba kívántam a polgári melókat. Ha nincs rendes munkád, annak eléggé kegyetlen következményei tudnak lenni. Szóval lett ez az elhatározásom, és úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk. Zenélgettem sok mindenkivel, például Erickel, ahogy már említettem, aztán Tav Falcóval és együttesével, a Panther Burnsszel. 1993-ban éppen Bécsben voltam, amikor fellépett a Bad Seeds. Nicket és Mick Harvey-t régebbről is ismertem – Lydia Lunchcsal zenéltem, és volt egy közös amerikai turnénk. Nick és Mick akkor még a Birthday Party nevű együttesét üzemeltette, ez volt az utolsó amerikai turnéjuk. Ami viszont a bécsi Bad Seeds-koncertet illeti, szívesen elmentem volna megnézni őket nézőként, de nem volt pénzem belépőre, nem tudtam felíratni magam a vendéglistára. Abban reménykedtem, hogy koncert után hátha eljönnek Bécs egyetlen, 24 órán át nyitva tartó éttermébe. Ott vártam őket éjszaka, és tényleg betoppantak! Nick ugyan nem emlékezett rám, de azért jól elbeszélgettünk. A lényeg az volt, hogy a ’94-es Let Love In turnén kellett nekik még egy zenész, aki megszólaltatja az ütőhangszereket meg a csőharangot. Néha a szintetizátort is. Nem sokkal később Mick felhívott, és megkérdezte, hogy csatlakoznék-e, én meg azonnal igent mondtam. Nem volt melóm, nem voltak kilátásaim, elfogyott a pénzem, úgyhogy gyorsan megragadtam a lehetőséget. Mindig is arra vágytam, hogy a zenélésen kívül ne kelljen mással foglalkoznom. Ráadásul itt olyan zenéről volt szó, amit nagyon szeretek. Aztán megcsináltam velük az európai turnét és a Lollapaloozát, és a legnagyobb örömömre marasztaltak. Az 1996-os Murder Ballads album munkálataiban már aktívan részt vettem, és azóta is a zenekar tagja vagyok. Nagyjából ennyi a sztori. Egy kicsit hosszúra nyújtottam, de gondoltam, elhelyezem az egészet a megfelelő kontextusban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.