Interjú

„Olyan, mint egy robbanás”

Jim Sclavunos zenész

Zene

Wild God címmel adta ki legfrissebb, sorrendben már tizennyolcadik albumát Nick Cave és a Bad Seeds. Ennek apropóján beszélgettünk Jim Sclavunosszal, aki a zenekarban ütőhangszereken, billentyűkön és vibrafonon játszik.

 

Magyar Narancs: Kereken harminc éve vagy a Bad Seeds tagja. Hogyan csatlakoztál a zenekarhoz?

Jim Sclavunos: Elég sokat jártam erre-arra Európában olyan barátokkal, mint például Wreckless Eric (legendás angol punkzenész – N. I.). Éltem Berlinben és Bécsben is. Amikor elértem egy bizonyos életkort, belegondoltam, hogy oké, zenész vagyok, de folyamatosan melóznom kell mellette. Nem tudtam egyről a kettőre jutni zenészként. Azt akartam, hogy főállásban muzsikálhassak, és a pokolba kívántam a polgári melókat. Ha nincs rendes munkád, annak eléggé kegyetlen következményei tudnak lenni. Szóval lett ez az elhatározásom, és úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk. Zenélgettem sok mindenkivel, például Erickel, ahogy már említettem, aztán Tav Falcóval és együttesével, a Panther Burnsszel. 1993-ban éppen Bécsben voltam, amikor fellépett a Bad Seeds. Nicket és Mick Harvey-t régebbről is ismertem – Lydia Lunchcsal zenéltem, és volt egy közös amerikai turnénk. Nick és Mick akkor még a Birthday Party nevű együttesét üzemeltette, ez volt az utolsó amerikai turnéjuk. Ami viszont a bécsi Bad Seeds-koncertet illeti, szívesen elmentem volna megnézni őket nézőként, de nem volt pénzem belépőre, nem tudtam felíratni magam a vendéglistára. Abban reménykedtem, hogy koncert után hátha eljönnek Bécs egyetlen, 24 órán át nyitva tartó éttermébe. Ott vártam őket éjszaka, és tényleg betoppantak! Nick ugyan nem emlékezett rám, de azért jól elbeszélgettünk. A lényeg az volt, hogy a ’94-es Let Love In turnén kellett nekik még egy zenész, aki megszólaltatja az ütőhangszereket meg a csőharangot. Néha a szintetizátort is. Nem sokkal később Mick felhívott, és megkérdezte, hogy csatlakoznék-e, én meg azonnal igent mondtam. Nem volt melóm, nem voltak kilátásaim, elfogyott a pénzem, úgyhogy gyorsan megragadtam a lehetőséget. Mindig is arra vágytam, hogy a zenélésen kívül ne kelljen mással foglalkoznom. Ráadásul itt olyan zenéről volt szó, amit nagyon szeretek. Aztán megcsináltam velük az európai turnét és a Lollapaloozát, és a legnagyobb örömömre marasztaltak. Az 1996-os Murder Ballads album munkálataiban már aktívan részt vettem, és azóta is a zenekar tagja vagyok. Nagyjából ennyi a sztori. Egy kicsit hosszúra nyújtottam, de gondoltam, elhelyezem az egészet a megfelelő kontextusban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.