A szíriai előadóművész respektusa csak nőtt legutóbbi albuma, a Kieran Hebden produceri közreműködésével készült Wenu Wenu megjelenése óta: a keleti szórakoztató zenét és a modern nyugati elektronikát fuzionáló munkássága állandó referenciapont. Tömör, feszes ritmusú új lemeze például a Modeselektor-duó berlini kiadójánál, a Monkeytownnál jött ki – korántsem meglepő, hogy két, igen dinamikus darabot (Leil el Bareh, Enssa el Ataab) ők maguk felületkezeltek. Rajtuk kívül megint csak a Four Tet/Hebden és ezúttal Gilles Peterson is hozzátette a magáét, alaposan vastagítva a hangzáson, amelynek alapja lehet majdnem direkt techdöngölés vagy hajlékony groove.
Ráadásként a kiváló holland zenekészítő, Legowelt is bevállalt egy remixet, amely már maga az önfeledten savazós népi techno.
Azonban ezúttal is döntő fontosságú az autentikus hangszerelésű nyersanyag: Souleyman polgárháború dúlta szülőhelyéhez viszonylag közel, Isztambulban vette fel az albumot, bevált zenésztársaival.
A saz nevű húros hangszeren Khaled Youssef játszik virtuóz technikával, és a szintis Rizann Sa’id is nyaktörő improvizációkkal kíséri a főszereplő önmagukra feleselő sorait. Ezek értelme tekintetében kénytelenek vagyunk a leírásokra hagyatkozni: természetesen az örök szerelem örömeiről és kínjairól szólnak. Az üzenetet a költő Ahmad Alasamer öntötte lángoló strófákba, melyek Souleyman érzelemteli, nyaktörő hajlításokban gazdag előadásában ékesszólóbbak minden könnyen lefordítható üzenetnél.
Monkeytown/Deep Distribution, 2015
