Örök körök (Pizzás)

  • - orosz -
  • 2001. augusztus 30.

Zene

Jó pár éve vetítettek az HBO-n egy filmet Bill és Ted oltári kalandjai vagy valami hasonló címmel, és maximum azért emlékezhet rá bárki is, mert a két idétlenkedő főszereplő közül az egyiket Keanu Reevesnek hívták. A fiúk mást sem csináltak, mint szállóigévé teendő megnyilvánulásokat ismételgettek, ám a dolog valamennyire mégis működhetett, mert nemcsak a második rész készült el, de a hasonló elven működő Wayne világából is kettő, a Beavis és Butthead sztorit pedig ismerjük. Bevált ötletről van tehát szó, még ha a szeretnivaló tahók előállítása nem is olyan könnyű feladat, mint amilyennek tűnhet.
Jó pár éve vetítettek az HBO-n egy filmet Bill és Ted oltári kalandjai vagy valami hasonló címmel, és maximum azért emlékezhet rá bárki is, mert a két idétlenkedő főszereplő közül az egyiket Keanu Reevesnek hívták. A fiúk mást sem csináltak, mint szállóigévé teendő megnyilvánulásokat ismételgettek, ám a dolog valamennyire mégis működhetett, mert nemcsak a második rész készült el, de a hasonló elven működő Wayne világából is kettő, a Beavis és Butthead sztorit pedig ismerjük. Bevált ötletről van tehát szó, még ha a szeretnivaló tahók előállítása nem is olyan könnyű feladat, mint amilyennek tűnhet.

Az alkotói szándék szerint a Pizzás két hőse sem kevésbé laza, mint két tál takony, és vég nélkül ontják a szóviccekkel teletűzdelt szövegeket bárkinek, aki hajlandó meghallgatni őket. Ilyen sajnos több van, mint remélnénk, miután mi is éppen ezt tesszük, míg egyre várjuk, hogy kibontakozzon valamiféle cselekmény. Aztán feltűnik, hogy hiába, mert a pizzás élete ehelyett kisebb, epizódoknak szánt pizzakivitelek laza sorozata, a filmet alkotó életképek sorából pedig nem hiányozhat az autós versengés, a hisztérikus maffiózók vagy egy csapat marketingmenedzser megleckéztetése, és persze a mozzarella módjára olvadozó lányok se. Jó, vannak itt jobban és kevésbé kidolgozott filmes utalások is, játék a narratívával, és a főszerepekben friss arcok, a vicc pedig tényleg az, hogy ezt a soványka tartalmat sikerült olyan elképesztő ötletorgia közepette megvalósítani, ami hazai viszonylatban leginkább Baz Luhrmann (Romeo + Júlia) grandiózus tévedéséhez, a Moulin Rouge-hoz hasonlítható. Nem csoda hát, hogy a java sokszor elvész az indokolatlanul feltupírozott részletek között. Pedig a remek operatőrnek köszönhetően sikerül még egy önálló világot is teremteni a pesti és Los Angeles-i képek egymásutánjából, ami nem kis dolog, és Budapest is - igaz, helyenként kis digitális segítséggel - végre úgy néz ki, mint egy világváros. Nem meglepő ezután, hogy a zenére is nagyon adtak a fiúk, de egyébként az egész kivitelezés elég pipec. Egyszóval majdnem minden benne van ebben a filmben, amiről az emberek hajlamosak azt hinni, hogy pótolhat egy épkézláb forgatókönyvet.

- orosz -

Pizzás, magyar, 2001; írta és rendezte: Balogh György; fényképezte: Forgács Gábor; szereplők: Kovács-K. András, Kreiter Éva, Incze Ildikó; forgalmazza a Mokép és az InterCom

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.