Lemez

Örülünk, Vincent

St. Vincent: St. Vincent

Zene

A zenészcsaládba született Annie Erin Clark már tinédzserként a saját nagybátyja turnémenedzsere volt, zenei tanulmányokat folytatott Bostonban, a 2000-es évek közepén pedig már a Polyphonic Spree-ben gitározott.

A kéttucatnyi tagot számláló popkommunát hamar kinőtte, és miután Sufjan Stevensnél sem érezte magát jól háttéremberként, szólókarrierbe kezdett. (Az egyik hivatalos verzió szerint egy katolikus kórházról nevezte el magát St. Vincentnek, egy másik forrás szerint viszont a There She Goes My Beautiful World című Nick Cave-dalból ered a név.)

Az első saját album, a Marry Me 2007-ben látott napvilágot, ezt követte két év múlva az Actor, újabb két év elteltével pedig a Strange Mercy. Ekkortájt Clark már az egyik legkeresettebb énekesnőnek számított, akinek a dalai felbukkantak az Alkonyat-széria filmzenelemezein, egy számát Kid Cudi hangmintázta, és akivel egyre többen akartak dolgozni, Andrew Birdtől Amanda Palmerig. És ott volt persze David Byrne, aki tavalyelőtt komplett albumot készített az énekesnővel - mindezen tények ismeretében nem is csoda, hogy St. Vincent (amolyan "kertek alatt" jelleggel) az egyik legfelkapottabb énekesnő lett a jelenlegi piacon.

A művésznő új lemeze nem kapott címet, ami a poptörténet hagyományrendszerét tekintve gyakran valamilyen elmozdulást, újrakezdést jelent. Itt most mindössze arról van szó, hogy Clark szerint az új dalok magabiztosabbak és extrovertáltabbak a korábbi munkákhoz képest, és persze azt se felejtsük el, hogy ez a művésznő első nagykiadós megjelenése. A hangzásban legfeljebb annyi a változás, hogy amit hallunk, arról már egyre kevésbé Kate Bush, hanem sokkal inkább maga St. Vincent jut eszünkbe, és ennél többet nem is kívánhat egy mai előadó. A hangszerelés továbbra is a szerző erőssége, és a sound egy kicsit az elektronika felé billen, míg bizonyos dalok a szerves és a szervetlen határmezsgyéjén mozognak, egészen újszerű módon.

A szövegek a szokásosnál kicsit kevésbé kétértelműek, amire jó példa a nyitó Rattlesnake: ez arról szól, hogy az énekesnő egyszer Texasban kigyalogolt a sivatagba, és meztelenül kóválygott benne. A zenei oldal pedig számos kellemes élményt kínál. A Birth In Reverse vállalhatóan slágeres, a Regretben jól kiegészíti a lágy ének a karakteres ritmust, a Digital Witnessben visszaköszön a Byrne-nel közös album hangulata, a Severed... pedig pont olyan, amilyennek egy záródalnak lennie kell. A legjobb viszont a Prince Johnny című ballada: egyrészt kiderül belőle, hogy Annie Clark mennyire jó énekesnő, másrészt valószínűleg Nancy Sinatra is elégedetten nyugtázná ezt a főhajtást.

Republic/Universal, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.