Interjú

„Őshonos elemek”

Simon Broughton lapszerkesztő, világzenei szakértő

Zene

A Songlines című világzenei magazin megalapítóját a hetvenes évek végén ragadta meg Magyarország zenéje és kultúrája, azóta is visszatérő látogató. 2018-ban Budapest Ritmo díjjal tüntették ki, 2020-ban a Duna Tv számára készített filmet a táncházmozgalomról. Politikai-társadalmi érdeklődése másféle filmeket eredményezett.

Magyar Narancs: Az egyetemen a zene mellett miért az orosz szakot választottad?

Simon Broughton: Angliában az első idegen nyelv a francia volt akkoriban, amelyben elég jó voltam. Másodiknak az oroszt nem valami szocialista szimpátiából választottam, hanem azért, mert tetszettek a különleges betűk. És érdekelt is az a hatalmas, misztikus ország.

MN: Használtad valaha?

SB: Akkoriban igen. Diákként négy hónapot el is töltöttem Minszkben. Aztán később a közép-ázsiai országokban, vagy akár Grúziában nagyon jól jött ez a tudás. A Gorbacsov- és peresztrojka-korszak idején a munkahelyem, a BBC számára sokat forgattam Szovjet-Oroszországban, akkor is megtapasztaltam, milyen óriási előny a nyelvtudás. Például a Klinben levő Csajkovszkij-archívum igazgatónője híresen szigorú, félelmetes asszony volt, de némi teázás után, mivel tudtunk oroszul beszélgetni, nagyon szívélyes volt velem.

MN: Egész életedben zenével foglalkoztál. Játszol valamilyen hangszeren?

SB: Hatéves koromban kezdtem zongorázni, és nem is voltam rossz, de hamar eldöntöttem, hogy nem leszek zenész.

MN: Folyton zenészeket, együtteseket hallgatsz – olykor be is kapcsolódsz a zenélésbe?

SB: A zongora egyáltalán nem való abba a világzenei világba, ahol mozgok. A hangolása is nagyon nyugati, inkább egyfajta szalonhangszernek tekintik. Bár a tangóban használják és a kubai zenészek is fantasztikusan zongoráznak, de nekem nincs ehhez elég gyakorlatom.

MN: Huszonhárom éve alapítottad és szerkeszted a Songlines című világzenei magazint. Hogyan választod ki, hogy miről írtok?

SB: Lehetetlen feladat lenne az egész világról írni, erre nem is vállalkozhatunk. Az olvasóink angol nyelvűek, Európában, Amerikában és Ausztráliában élnek, így ez némiképp meghatározza az anyagot, vagyis azokra koncentrálunk, akik itt turnéznak vagy lemezeket adnak ki; közöttük persze nagyon sok például az afrikai előadó és együttes – Afrika volt a világzene első nagy felfedezettje.

MN: A választásban személyes ízlésed a döntő?

SB: Nem. Sok mindenről írunk, amit én személyesen nem szeretek. Például nem vagyok egy nagy raprajongó, de attól az még egy releváns jelenség, hiszen a rappelők fontos témákat érintenek, ráadásul a helyi nyelven.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.