Magyar Narancs: Az egyetemen a zene mellett miért az orosz szakot választottad?
Simon Broughton: Angliában az első idegen nyelv a francia volt akkoriban, amelyben elég jó voltam. Másodiknak az oroszt nem valami szocialista szimpátiából választottam, hanem azért, mert tetszettek a különleges betűk. És érdekelt is az a hatalmas, misztikus ország.
MN: Használtad valaha?
SB: Akkoriban igen. Diákként négy hónapot el is töltöttem Minszkben. Aztán később a közép-ázsiai országokban, vagy akár Grúziában nagyon jól jött ez a tudás. A Gorbacsov- és peresztrojka-korszak idején a munkahelyem, a BBC számára sokat forgattam Szovjet-Oroszországban, akkor is megtapasztaltam, milyen óriási előny a nyelvtudás. Például a Klinben levő Csajkovszkij-archívum igazgatónője híresen szigorú, félelmetes asszony volt, de némi teázás után, mivel tudtunk oroszul beszélgetni, nagyon szívélyes volt velem.
MN: Egész életedben zenével foglalkoztál. Játszol valamilyen hangszeren?
SB: Hatéves koromban kezdtem zongorázni, és nem is voltam rossz, de hamar eldöntöttem, hogy nem leszek zenész.
MN: Folyton zenészeket, együtteseket hallgatsz – olykor be is kapcsolódsz a zenélésbe?
SB: A zongora egyáltalán nem való abba a világzenei világba, ahol mozgok. A hangolása is nagyon nyugati, inkább egyfajta szalonhangszernek tekintik. Bár a tangóban használják és a kubai zenészek is fantasztikusan zongoráznak, de nekem nincs ehhez elég gyakorlatom.
MN: Huszonhárom éve alapítottad és szerkeszted a Songlines című világzenei magazint. Hogyan választod ki, hogy miről írtok?
SB: Lehetetlen feladat lenne az egész világról írni, erre nem is vállalkozhatunk. Az olvasóink angol nyelvűek, Európában, Amerikában és Ausztráliában élnek, így ez némiképp meghatározza az anyagot, vagyis azokra koncentrálunk, akik itt turnéznak vagy lemezeket adnak ki; közöttük persze nagyon sok például az afrikai előadó és együttes – Afrika volt a világzene első nagy felfedezettje.
MN: A választásban személyes ízlésed a döntő?
SB: Nem. Sok mindenről írunk, amit én személyesen nem szeretek. Például nem vagyok egy nagy raprajongó, de attól az még egy releváns jelenség, hiszen a rappelők fontos témákat érintenek, ráadásul a helyi nyelven.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
