Interjú

„Őshonos elemek”

Simon Broughton lapszerkesztő, világzenei szakértő

Zene

A Songlines című világzenei magazin megalapítóját a hetvenes évek végén ragadta meg Magyarország zenéje és kultúrája, azóta is visszatérő látogató. 2018-ban Budapest Ritmo díjjal tüntették ki, 2020-ban a Duna Tv számára készített filmet a táncházmozgalomról. Politikai-társadalmi érdeklődése másféle filmeket eredményezett.

Magyar Narancs: Az egyetemen a zene mellett miért az orosz szakot választottad?

Simon Broughton: Angliában az első idegen nyelv a francia volt akkoriban, amelyben elég jó voltam. Másodiknak az oroszt nem valami szocialista szimpátiából választottam, hanem azért, mert tetszettek a különleges betűk. És érdekelt is az a hatalmas, misztikus ország.

MN: Használtad valaha?

SB: Akkoriban igen. Diákként négy hónapot el is töltöttem Minszkben. Aztán később a közép-ázsiai országokban, vagy akár Grúziában nagyon jól jött ez a tudás. A Gorbacsov- és peresztrojka-korszak idején a munkahelyem, a BBC számára sokat forgattam Szovjet-Oroszországban, akkor is megtapasztaltam, milyen óriási előny a nyelvtudás. Például a Klinben levő Csajkovszkij-archívum igazgatónője híresen szigorú, félelmetes asszony volt, de némi teázás után, mivel tudtunk oroszul beszélgetni, nagyon szívélyes volt velem.

MN: Egész életedben zenével foglalkoztál. Játszol valamilyen hangszeren?

SB: Hatéves koromban kezdtem zongorázni, és nem is voltam rossz, de hamar eldöntöttem, hogy nem leszek zenész.

MN: Folyton zenészeket, együtteseket hallgatsz – olykor be is kapcsolódsz a zenélésbe?

SB: A zongora egyáltalán nem való abba a világzenei világba, ahol mozgok. A hangolása is nagyon nyugati, inkább egyfajta szalonhangszernek tekintik. Bár a tangóban használják és a kubai zenészek is fantasztikusan zongoráznak, de nekem nincs ehhez elég gyakorlatom.

MN: Huszonhárom éve alapítottad és szerkeszted a Songlines című világzenei magazint. Hogyan választod ki, hogy miről írtok?

SB: Lehetetlen feladat lenne az egész világról írni, erre nem is vállalkozhatunk. Az olvasóink angol nyelvűek, Európában, Amerikában és Ausztráliában élnek, így ez némiképp meghatározza az anyagot, vagyis azokra koncentrálunk, akik itt turnéznak vagy lemezeket adnak ki; közöttük persze nagyon sok például az afrikai előadó és együttes – Afrika volt a világzene első nagy felfedezettje.

MN: A választásban személyes ízlésed a döntő?

SB: Nem. Sok mindenről írunk, amit én személyesen nem szeretek. Például nem vagyok egy nagy raprajongó, de attól az még egy releváns jelenség, hiszen a rappelők fontos témákat érintenek, ráadásul a helyi nyelven.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Újabb menekülő kelet-európai politikus keres búvóhelyet Orbánnál

  • Domány András
Budapestről üzent Donald Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyński-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?