Két slágerszám között egy kuriózum – ezt a receptet követte Bogányi Tibor együttesének Bécsi sorsok fantázianevű koncertszendvicse, a középpontban Erich Wolfgang Korngold Hegedűversenyével. Korngold igazán a szerencse (valamint egy nagy befolyású bécsi zenekritikus) fia volt, ám a huszadik századi történelem rendszerint még a szerencse fiait is üldözőbe vette: az Anschluss után Korngold Amerikában, közelebbről Hollywoodban talált új otthonra. Hollywoodnak van némi köze az 1947-ben bemutatott Hegedűversenyhez is, hiszen annak főtémái mind felbukkantak már Korngold korábbi amerikai filmzenéiben. E filmzenés jelleget tette élményszerűvé a Panon Filharmonikusok játéka. A minden pillanatában hatásos, elsőre töménynek tűnő, ám igazából könnyű fajsúlyú versenymű ravaszkás virtuozitását Benjamin Schmid vitte diadalra: üdítően önreflexív személyisége a játékán is remekül érződött, s ez különösen hiteles pódiumszemélyiségnek mutatta a Korngoldhoz hasonlóan ugyancsak bécsi születésű hegedűst. Ilyesféle póztalan hitelességről Bogányi Tiborról szólván már nemigen beszélhetünk: a III. Leonóra-nyitány vezénylése során bemutatott, a fiatal Latabár Kálmánt idéző táncszáma tán még csupán e sorok íróját zavarta, azonban a Sorsszimfónia zárótételében egy-egy öncélú látványmozdulatával már a saját zenekarát is sikerült zavarba hoznia. Pedig a pécsi szimfonikus együttes jó formát hallatott, s habár a rezes szekció nem minden tagjának volt egyforma szerencséje ezen az estén (s a szimfónia nagy pizzicatoszakasza se bizonyult teljességgel hibátlan összhangúnak), játékuk szerethető és eleven V. szimfóniát hívott életre. S persze Bogányinak is akadt azért imponáló pillanata: amikor egyszerre kollegiális és dévaj gesztust gyakorolva, kölcsöncsellón kísérte a ráadásként Kurt Weill Youkaliját elhegedülő vendégszólistát.
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, november 20.
