Magyar Narancs: Mióta ismeritek egymást?
Péterfy Bori: Akkor én elmondom az én verziómat, Ambrus meg majd a sajátját. 98-ban találkoztunk először, én akkoriban épp egy Szőke András-filmet forgattam, amit aztán letiltatott a két főszereplő. De Szőke elhívott engem és az éppen akkori kedvenc felfedezettjét, Tariska Szabolcsot egy színházi előadásba. A próbák alatt valahogy előkerült egy kazetta - Szabolcs annyit mondott, van egy barátja, mindenféle zenéket csinálnak együtt, majd betette a magnóba a Virágos kert az élet című Amorf Ördögök-számot. És én akkor azt mondtam: úristen, ez nekem baromira tetszik, nem akartok egy énekesnőt? Akartak. Fel is mentünk Ambrus lakására, fel is énekeltem rögtön a Nekem a Balatont.
Tövisházi Ambrus: Mindegy is, hogy így történt-e vagy sem, de így emlékszünk rá, és ez így szép, vagy legalábbis így romantikus. Arra sem szoktam nagyon emlékezni, mit csináltam az előző nap. A Google-naptárba szoktam feljegyezni azt is, milyen filmeket láttam. De az biztos, hogy akkoriban még nem készültünk annyit a számokra, mint manapság. Nem volt ennyi macerázás.
MN: Arra azért vissza tudsz emlékezni, hogy a mostani lemez közös munkái hogy zajlottak?
PB: Arra azért jól emlékszünk, mert az egy kiforrott munkamenet.
TA: Azt bátran ki lehet jelenteni, hogy ennek a zenekarnak mi ketten vagyunk a fő motorjai. De a zenekar rendes zenekarként működik, mindenki ugyanannyi pénzt kap például, mint Bori. Teljesen egyenlően osztjuk el a bevételt. De mégis, ezt az egész dolgot főleg ketten toljuk.
MN: Bevett szokás az effajta egyenlősdi a hasonszőrű zenekari felállásoknál?
Fotó: Narancs
TA: Ezen azért már sokan csodálkoztak. A frontemberek azért többet szoktak kapni. Ákos biztosan többet kap, mint a kísérőzenészei. A nagyközönség számára úgy él ez a zenekar, hogy van elöl egy Péterfy Bori nevű énekesnő, mögötte meg a zenészek. Azt a zenekart, ami most van, hat évvel ezelőtt kezdtük. Úgy indultunk, hogy ez egy hagyományos értelemben vett rockzenekar lesz, picit eltávolodva az amorf ördögös hangulatoktól. Saját magamat is háttérbe szorítottam, az első lemezen nem is énekelek semmit, Bori saját magával vokálozik. Egyébként már a második Amorf Ördögök-lemez tájékán akartunk csinálni a Borinak egy lemezt, de arra az időre esett a Krétakör csúcskorszaka, és akkor ő nagyon színésznő volt.
Péterfy Bori: Azzal zsarolt, hogy ha otthagyom a színházat, akkor csinál nekem egy lemezt. Nem hagytam ott, de a Krétakörnek vége lett, felszabadult egy kis időm, és azért csinált nekem egyet. Sőt többet is.
MN: Szóval hogy megy a pingpong köztetek a dalok írásakor?
PB: Úgy megy, hogy ha Ambrus ihletett állapotba kerül, dallamtöredékeket küldözget, amit ő maga dúdol fel. És akkor ezekre megindul egy szövegírói verseny.
TA: Valóban van egy kis sportjellege a dolognak. Általában azt szoktam csinálni, hogy egy vagy két szó kíséretében elküldöm ezeket a dalkezdeményeket. Ez az egy-két szó aztán sokszor megragad, és cím lesz belőlük. A Fehérre festem az arcom, a Futás vagy a Szélesvásznú esetében például így történt.
PB: Megérkeznek ezek az egy-két szavas dallamtöredékek, és meglátjuk, ki kap ihletet a kipróbált szövegíróink közül. Ebben a körben most már én is benne vagyok. A mostani lemezre több szöveget is írtam, a Happy End című dal nagyon hamar kijött belőlem, de van, hogy jóval nehezebb a szülés, néha heteket szenvedek valamivel.
MN: Mennek az e-mailek jobbra-balra, vagy olykor azért találkoztok is dalszerzés közben?
TA: Ez a digitális világ egyik nagy áldása és átka is egyben. Nagyon sok szám született az utóbbi időben e-mailen. Nekem most egy kicsit elegem is van ebből. Azt gondolom, hogy a következő lemeznél egy kicsit többet kell majd találkoznunk. E-mailezés közben elmagányosodik az ember.
PB: Most ezt mondod, de állati nehéz veled. Ha most azt mondanám, gyere, csináljunk dalokat, elkezdődne egy hosszadalmas egyeztetés, hogy oké, de mikor.
TA: Kisgyerekes élethelyzetben van a zenekar szinte minden tagja. Most már kisebbségben vannak a szinglik, illetve a tartós kapcsolatban élő gyerektelenek.
MN: Az utóbbi lenne az ideális állapot a zenéléshez?
TA: Azt azért nem mondanám, de a kisgyerekek miatt megszűntek az éjszakába nyúló közös esték. A következő lemeznél több személyes találkozóra lesz szükség.
PB: Elmegyünk majd együtt nyaralni.
TA: Odáig talán nem fajul a dolog. Jó, azért most is volt műhelymunka. Miután ezer e-mail után megszülettek a dalok, ezek a platóni értelemben vett absztrakt ügyek, szöveg és zene kombinációi, valahogy számokat is kellett faragni belőlük. Bori a szülés miatt kevesebbet ért rá, de én a zenekarral sokat vacakoltam. Belaktuk hangszerekkel a próbatermünk melletti kis helyiséget, és egész hosszú sessionöket nyomtunk. Kísérletezgettünk. Számomra egyébként két része van a legutóbbi lemez elkészülésének. Tavasszal volt egy átkos időszak, amikor azt éreztük, hogy mindenképpen ki kell jönni egy számmal, mert ezt kívánja a biznisz, a PR, mindegy is, minek nevezzük. Ezért kiizzadtuk magunkból a Csodaidő című számot, amiről én utólag azt mondom, hogy nem ezzel kellett volna kijönni. Tartalékolni kellett volna, és megvárni, hogy a lemez számai közül valamelyik beérjen. Aztán belementünk egy videoklip-készítésbe, amibe most már szintén nem mennék bele. Nagyon gyorsan, nagyon kényszeredetten raktuk össze a zenei alapot. Hát, olyan is lett. Ez volt az első rész; annak a kényszere, hogy jöjjünk vissza valamivel, mert előtte kimaradt egy teljes év a zenekar életében. Aztán rám jött egy totálisan ellentétes indulat, hogy bassza meg, elegem van az elvárásokból!
MN: Milyen elvárásokból?
TA: Hogy nekünk mindenáron fülbemászó popszámokat kell csinálnunk. Nem kell! Olyan számokat csinálunk, amilyeneket tudunk, és kész! És innentől kezdve megszállt egy hangulat, a kényszernélküliségnek és a kísérletezésnek egy szintje, ami az eddigi lemezekre nem volt jellemző. Sokkal bátrabb lett ez a lemez, mint az eddigi bármelyik.
PB: Én egy másik számot, a Happy Endet nyomattam, hogy azzal jöjjünk ki elsőként, de úgy látszik, épp a Csodaidő viszonylagos kudarca kellett ahhoz, hogy olyan legyen ez a lemez, amilyen végül lett. Én Ambrusban maximálisan megbízom, elvégre ő a producerem. Persze szoktunk vitatkozni, előfordul, hogy más véleményen vagyunk. Olyankor elkezdem rágni a fülét, ami néha sikeres, néha meg nem.
MN: Utoljára mikor vezetett sikerre a fülrágás?
PB: Például az 'rült ékszer című számunk élő verziójánál. Arra is azt mondta az elején, hogy szerinte nem tudjuk élőben játszani, de nagyon jól működő koncertszám lett. Most a Játék című szám miatt rágom, mert azt se játsszuk még élőben. Meg a Futás miatt is, mert azt meg követelik az emberek.
TA: Én sosem számokban, hanem mindig lemezben gondolkodom, hogy 10-12 szám hogy működik, milyen történetet ad ki. Addig igazán el sem tudok köteleződni egy lemez mellett, amíg nem látom magam előtt borítóstul, mindenestül a teljes anyagot.
PB: Nekem olyan egy lemez, mint egy-egy nagy szerep. Ha kitaláltuk a borítót, onnantól megvan a karakter is, amit épp játszom. Színésznő is vagyok, úgyhogy ez egy testhezálló feladat. Most például egy igent mondani képtelen, lekötött szájú, síró menyasszonyt játszom: azt kellett megtalálni, milyen dalok valók ehhez a nőhöz. Ehhez a furcsa, hol boldog, hol megfulladó éjszakai szerzethez, aki épp megzakkanni készül, mert egyszerre süt rá a nap és a hold. Nekem ez a lemez az elejétől a végéig egy film. Ha valóban film lenne, David Lynchnek kellene megrendeznie. Dennis Hopper és a törpe is jöhet!
MN: Meglett férfiak írnak neked csajos szövegeket. Sokszor kell korrigálni?
PB: Nagyon sokszor. Ezen a lemezen is sokat javítottam bele a szövegekbe. De nem kell nagy dolgokra gondolni, olykor az is sokat változtat egy számon, ha az egyes szám harmadik személy egyes szám elsőre változik.
TA: A csajos szövegek nem is igazán működnek. Azoknak a csajos szövegeknek a nagy részét, amiket férfiak írtak Borinak, nem is nagyon játsszuk már. Pontosan azért, mert annyira lehet érezni rajtuk, hogy egy faszi írta egy csajnak. Például a Szüret egy tök jó szám, Lovasi András írta, de anynyira lehet érezni rajta, hogy női szájba van adva egy alapvetően férfigondolat! Az embereket az érdekli, hogy Borival mi történik, és nem az, hogy más mit gondol a világról.
MN: Borival például az történt, hogy részt vett a Milla március 15-i tüntetésének népszerűsítésében. Készült egy YouTube-klip, amiben elmondod, hogy mennyire élhetetlen ez az ország mostanában. Ezekből az érzésekből semmi sem látszik a lemezen alakított Bori-figurában.
PB: De abban az ordításban, ami kijön belőlem az élő koncerteken, azért benne van az indulat, amit mostanában érzek. Oké, a számok nagy része a férfi-nő problémákról, szerelemről, érzelmekről szól, de aztán a színpadon belekerül az indulat is. Azok a pocskondiázó kommentek például, amiket terhes nőként az említett YouTube-klipre kaptam, komoly indulatokat váltottak ki belőlem. Ezek ott tomboltak bennem a színpadon is, de azért dalba nem fogom foglalni a kommentelőket.
TA: Ezen szerintem nem kell felháborodni. Akármit mondasz a nyilvánosság előtt, ezt kapod az arcodba. Ráadásul egy nő előadó - bár lehet, hogy ez csak Borira jellemző, de hát én vele töltöttem zenei munkásságom nagyobb részét -, szóval egy nő előadó, azt gondolom, mindig megosztóbb, mint egy férfi. Ez valami társadalmi vagy történelmi beidegződés lehet itt nálunk. Az, hogy egy nő nem otthon ül és főz, hanem kiáll egy színpadra és énekel, még mindig furcsának hat, de mindenképpen furcsábbnak, mintha egy férfi tenné ugyanezt. Én abszolút nem értek egyet Bori politikai megnyilvánulásaival, de ez az ő lelkiismeretére van bízva, nem tartozik rám. Ami viszont nagy tanulság volt nekem a nyáron, hogy dacára Bori megosztó személyiségének, nagyon sokféle ember eljött a koncertjeinkre. Nagyon sok lakossági koncertet adtunk, különböző főtereken, különböző ünnepségeken megfordultunk, és úgy tűnt, van mit mondanunk a nyolcvanéves, járókeretes néninek éppúgy, mint a tízéves vidéki fiatalnak vagy a fővárosi értelmiséginek. Nem az van, hogy kis klubokban, belterjes közönségnek játszunk. Féltem is attól, hogy be leszünk zárva ebbe az alternatív kalodába.
MN: Azért mégis innen jöttök, az alternatívnak mondott térfélről.
TA: Igen, mi is alternatívok voltunk. Az Amorf Ördögökben még sok volt a költői idézet, de ezeket ma már kíméletlenül kinyirbálom. Szándékosan és kicsit gonosz módon kivagdosom a túlontúl irodalmias mondatokat a szövegekből. Nem akarom, hogy olyan érzésem legyen, mintha egy Tóth Árpád-verset olvasgatnék. Keményen kell dolgozni azon, hogy levetkőzzük ezt az alternatív címkét - annak ellenére, hogy az általam hallgatott zenék nagy része ezzel van felcímkézve.
PB: Volt, hogy azt mondta egy alternatív zenét játszó zenészkolléga, akit el akartunk hívni, hogy koncertezzen velünk, hogy én ilyen mainstream zenekarral nem lépek fel. Pedig körülbelül annyira értelmetlen ez a mainstream-alternatív szemben állás, mint a népies-urbánus vita.
