Interjú

"Pizzát öt személyre"

Cameron Crowe filmrendező és a Pearl Jam

  • Kriston László
  • 2012. január 2.

Zene

Hatvanmillió lemezt adtak el világszerte. Fennállásuk huszadik évfordulója alkalmából régi barátjuk, Cameron Crowe számára teljes hozzáférést biztosítottak gondolataikhoz és archív felvételeikhez egy dokumentumfilm erejéig. A rendező, valamint a sajtót húsz éve inkább kerülő seattle-i rockzenekar tagjai (Eddie Vedder énekes, Stone Gossard gitáros és Jeff Ament bőgős) a Torontói Filmfesztiválon, a Pearl Jam Twenty premierje után álltak a rendelkezésünkre.

Magyar Narancs: Cameron, a Majdnem híres című önéletrajzi ihletésű filmedben egy fiktív zenekart láttunk, melyhez közel férkőzik egy fiatal újságíró. Ez lenne most a non-fiction verzió?

Cameron Crowe: Azt az érzést akartam átadni a nézőnek, hogy milyen a bandán belül lenni. Beleépítettem a filmbe, hogy jó ideje ismerem őket, és többször is hosszabb ideig együtt éltem velük. A Majdnem híres arról szólt, hogy milyen rajongónak lenni a zenekaron kívül, a Pearl Jam Twenty meg arról, hogy milyen ugyanez belülről. Nagyon szimpatikus volt, hogy ezek a srácok elérték, hogy a zeneszeretetből meg tudjanak élni. Ez nem olyan, mint a Los Angeles-i bandák, akiket ismertem, akiktől mindig azt hallod, hogy "a barátnőm fizeti a lakást meg a számlákat".

MN: Miért ragadott meg a zenekar története?

CC: Mert a feje tetejére állítja a szokásos rockhistóriát, ami úgy kezdődik, hogy felbukkan egy rettentően ígéretes zenekar, érvényre jut a ragyogó tehetségük, ám a tragédia rendszerint megakadályozza a kiteljesedést, és mi szomorúan konstatáljuk a veszteséget. A Pearl Jam ennek az ellenkezője: egy tragédia feldolgozása és meghaladása. (A Mother Love Bone énekese, Andrew Wood 1990 elején heroin-túladagolásban vesztette életét. A formáció két tagja, Stone Gossard és Jeff Ament hamarosan zenélni kezdett Mike McCreadyvel. Így indult a Pearl Jam. - K. L.) Ezek a srácok nagy túlélők. Egy olyan műfajban, ahol a nagy tehetségek idő előtt elhaláloznak. Ilyen értelemben ez egy happy enddel záródó történet. Most jut eszembe, elfelejtettem valami fontosat megkérdezni a filmben...

MN: Itt az alkalom.

CC: Kíváncsi lettem volna, hogy Eddie vajon mit gondolt, amikor felült a repülőgépre Seattle felé, hogy elmenjen a meghallgatásra. Érezted a szíved mélyén, hogy ebből lesz valami?

Eddie Vedder: Először is alig tudtam napirendre térni afelett, hogy fizetik a repjegyem. Pedig felajánlottam, hogy megteszem az utat kocsival! Akkoriban még felengedték a borotvapengéket a gépre. Őrült kis kollázsokat készítettem, és pengével vagdostam ki a darabokat hozzá. Úgy éreztem, a zenélgetés is ilyen művészeti projekt lesz, amibe minden innovatív ötletedet beleviheted. Egészen odáig az volt a bajom a többi együttessel, amelyekben részt vehettem volna, hogy a zenéjük utánérzése volt valami másnak. Nem voltak elég eredetiek. De az a bizonyos demó, amit adtak nekem, és instrumentális zenét tartalmazott, nem hasonlított semmihez, amit korábban hallottam. Ennek már igenis a részese akartam lenni!

MN: Elég zárkózott zenekar vagytok. Miért vállaltátok ezúttal, hogy feltárulkoztok?

Stone Gossard: Cameron érdeklődése elég nyomós ok volt. Lerítt róla: azon lesz, hogy összerakja a puzzle minden egyes darabját, és megtalálja a sztorink lényegét.

MN: Amint az gyakran megesik a zenekaroknál, eleinte ti sem nagyon ismertétek egymást.

Jeff Ament: Az első öt-hat évben nem sokat beszéltünk. Sokszor csak lehajtottuk a fejünket, és reméltük, hogy eljutunk a következő pontra. Vagyis nem tudtuk, a másik hogyan dolgozza fel a sikert és a felhajtást. Nem emlékszem nagy eszmecserékre. Ez a film jó alkalom volt arra, hogy kibogozzuk az értelmét az első öt-tíz év eseményeinek. Nekem legalábbis nagyon tanulságos volt hallani, ki hogyan élte át őket. Mert hát nagyon szeretjük egymást, de azért mégiscsak férfiak vagyunk. Az ilyesmit nem mondjuk ki.

MN: Úrrá lett rajtatok a nosztalgiázás?

JA: Turnézás közben néhány hetet különítettünk el arra, hogy lazítsunk, felvegyünk néhány új dalt, és rögzítsük e film számára az interjúkat. Az új számok segítettek, hogy ne csak a múltba nézésről szóljanak a napjaink.

MN: Ma már fiatal zenekarok példaképei vagytok. Milyen tanulsággal tudtok szolgálni nekik? Mi a túlélés titka?

EV: A zenénk lényege, hogy mindig valami újat próbálunk létrehozni, ami eltér az előző albumunk hangzásától. A jó zene elég kényes dolog. Mint egy pillangó. Azt sem lehet sokáig a markodban tartani. Mindannyian hosszú távú kapcsolatokban gondolkodunk. Ez nagy mázli. Mert így lehet igazán együtt fejlődni, és a kommunikáció újabb szintjeit elérni. Már-már azt hinnéd, hogy nincs újabb szint, de amikor eléred, mindig kiderül, hogy lehet még tovább menni. Különböző - már feloszlott - együttesek adtak tanácsokat nekünk - csupa olyan dolgot, amit nem lehet megtanulni, mert az együtt maradás nem tananyag, ami az iskolapadban ülve elsajátítható.

JA: Most ott tartunk, hogy mindennap együtt biciklizünk. Két-három órán át.

EV: Próbáltál már pizzát rendelni öt személyre? Nem egyszerű. Na, ez is ilyen. (Nevet.) De nem hiszem, hogy bárkinek a fejében mocorogna a gondolat, hogy leálljunk. Zenélünk tovább.

MN: Úgy tűnik, nálatok mindig az volt az alapszabály, hogy a zene beszéljen helyettetek. Mintha falat húznátok magatok köré.

EV: Régen teljesen máshogy működött a show-biznisz. El sem tudom képzelni, a fiatal előadók ma hogyan bírják ki azt a hangzavart, a közösségi site-okon zajló dolgokat, a paparazzók loholását, mindazt a fokozott figyelmet, melynek tüzében működniük kell. Egy percig sem tudom elképzelni, hogy én bírnám. Az a siker, amiben nekünk részünk volt, túl nagy tehernek bizonyult. Emberi lényekként nem bírtunk ekkora felfordulást. Íróként, alkotó emberként jobban szeretem, ha megőrizhetem a megfigyelő, a szemlélő pozícióját, ahelyett, hogy engem figyelnének állandóan. Gondoljunk csak bele, húsz évvel idősebb vagyok, mint amikor először csapott le ránk a hírnév, és még mindig nyavalygok miatta!

MN: De ha egy banda ismertté akar válni a zenéjével, akkor a hírnév árnyoldalai is benne vannak a pakliban, nem?

EV: Az, hogy az emberek lakásában jelen vagyunk a zenénkkel, olyan szintre juttatott minket, amit meg kellett tanulnunk kezelni. Félreértés ne essék, nagyon is hálás vagyok, hogy a zenénket hallva a rajongóink egyfajta kapcsolatot alakítanak ki velünk, érzéseket táplálnak irántunk. Mégis nehéz dolog azt látni, hogy például baleseteket okozhat a puszta jelenlétünk, és folyik a vér. És közben csak az jár a fejedben, hogy vajon hogyan éljük túl ezt az eszeveszett őrületet. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ma már képesek vagyunk olyan életvitelt kialakítani magunknak, amire szükségünk van. Viszonylag zavartalanul élhetünk.

MN: A film talán legmeghatóbb pillanata Eddie tánca Kurt Cobainnel.

CC: Ez volt számunkra a Szent Grál. Eddie és Kurt kéz a kézben lassúzik az MTV Video Music Awards gálán a színfalak mögött. Sok mendemonda terjengett erről a pillanatról, miközben egyesek nem is emlékeztek rá. Mások meg mertek esküdni, hogy volt egy kamerás pasas. Akkor meg kell lennie valahol a felvételnek! Végül megtaláltuk. Emberi pillanat, ami a reflektorfényen kívül történt.

EV: Egy pillanatra homályos a kép, aztán kiélesedik, s látjuk, ahogy Kurt idenéz, és a szája elé teszi a mutatóujját. Ezzel nem azt akarta mondani, hogy "csitt, ne beszéljetek másoknak erről a privát pillanatról!". (Cobain sokszor szapulta interjúiban a PJ-t - a szerk.) Eric Clapton a Tears In Heavent énekelte, ami elég halk dal, és többen tapsoltak. 'ket akarta csendre inteni. Amikor először láttam ezt a felvételt, nagyon megrendített. Talán azért, mert Kurt mosolyog. Azt gondolnánk, már átvészelte a nehezét.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.