Koncert

Teremtette!

Zene

Ha akad Budapesten valami, amiért érdemes a kötelességszerűen átbulizott (vagy szimplán csak végigdarvadozott) szilveszteréj után gyorsan összekapnunk magunkat, akkor az kizárólag Fischer Ádám immár hagyományos újévi Teremtés-koncertje lehet. Haydn papa „Alkotása”, mely oratórium nevét Budán forgalmas utca viseli, 2008 óta követel magának helyet évnyitó szertartásaink sorában, s csalódásra ezúttal sem lehetett szemernyi okunk. Merthogy Fischer Ádám maga is a teremtés egyik kitüntetett csodája: elemi erejű lendületével, zsigeri muzikalitásával, s nem utolsósorban pazar humorérzékével nem csupán frissen tartja, de évről évre meg is újítja Teremtés-interpretációját.


Fotó: MŰPA

Ehhez mindegyre új partnereket keres, s habár a jó nevű La Scintilla Zenekarnál mindent szigorúan mérlegre téve talán lelt már perfektebb összjátékú együttest az elmúlt esztendők során, ámde a Drezdai Kamarakórussal bizonyosan remekül jártunk – a nagy dirigens és mi mindannyian. Ahogyan az énekes szólistákra sem lehet egyetlen rossz szavunk sem, hiszen a szépséges svéd szoprán, Malin Hartelius nem csak eszményien formálta szólamát, de hozzá meg is nevettetett mindőnket azzal a bohózati specialistákat megszégyenítő poentírozással, amellyel Éva ősanyánk asszonyi alázatát mímelte. A tenor Bernard Richter halványabb pillanataiban is megnyerő énekkultúrájával, míg a bariton Thomas E. Bauer harapós hangjával tett többszörösen is a kedvünkre.

S mégis, úgy lehet, az este legvalóságosabb „vokális” teljesítményét és egyúttal legmaradandóbb emlékképét egy mindvégig néma szereplőnek köszönhettük: Fischer Ádámnak, aki jószerint szóról szóra előtátogta, mi több, szenvedélyesen elő is játszotta a férfiszólamokat. Hogyha a jövőben oroszlánt látunk, alighanem még jó ideig újévi karmesterünk kifejező arckifejezésére asszociálunk majd.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 1.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.