Programozók programozói - Donáth Péter: A magyar művelődés és tanítóképzés történetéből (1868-1958)

  • Szőnyei Tibor
  • 2008. július 10.

Zene

Kilenc évtizednyi művelődéstörténet egyik szeletét mutatja be Donáth Péter egyetemi tanár. Mikrovilágot, de jóval többet egy pedagógusszakma múltjánál. Ha egy csepp vízben benne a tenger, akkor ez vonatkozik a tanítóképzésre is. Bepillantunk egy intézményrendszer belső világába, s egyszerre a XIX. század utolsó harmada és a XX. század első, nagyobbik része politikatörténetének keserves gondjaival, szélsőséges fordulataival kerülünk szembe. Donáth eme összefűzésbe helyezi be tárgyát, az intézmények, hatóságok és a dráma szereplői (pedagógusok, diákok és politikusok) mozgását, nézeteiket, tetteiket, sorsukat, olykor meghökkentő pálfordulásaikat. Látjuk, miért, milyen objektív és szubjektív tényezők hatására alakultak a pedagógusképző intézmények, régiesen mondva preparandiák olyanná, amilyenné.

Kilenc évtizednyi művelődéstörténet egyik szeletét mutatja be Donáth Péter egyetemi tanár. Mikrovilágot, de jóval többet egy pedagógusszakma múltjánál. Ha egy csepp vízben benne a tenger, akkor ez vonatkozik a tanítóképzésre is. Bepillantunk egy intézményrendszer belső világába, s egyszerre a XIX. század utolsó harmada és a XX. század első, nagyobbik része politikatörténetének keserves gondjaival, szélsőséges fordulataival kerülünk szembe. Donáth eme összefűzésbe helyezi be tárgyát, az intézmények, hatóságok és a dráma szereplői (pedagógusok, diákok és politikusok) mozgását, nézeteiket, tetteiket, sorsukat, olykor meghökkentő pálfordulásaikat. Látjuk, miért, milyen objektív és szubjektív tényezők hatására alakultak a pedagógusképző intézmények, régiesen mondva preparandiák olyanná, amilyenné.

A szerző egy közismert és általánosan elfogadott logikai sorból indul ki: "Akié az iskola, azé a jövő, amilyen a tanító, olyan az iskola, amilyen a tanítóképző, olyan lesz a tanító." Ez persze csak félig-meddig felel meg a valóságnak. Viszont sokan hittek benne - az oktatáspolitika alakítói és pedagógusok is. Igaza van Donáth Péternek: "A tanítóképzők sorsának alakulása szorosan követi a rendszer- és kurzusváltozásokat, karakteresen jeleníti meg azok jellegét." Mindig fontos volt meghatározni, hogy az iskola milyen szellemben programozza a jövő generációt, de talán még fontosabb volt szigorúan ügyelni a leendő programozók programozóira, a tanítóképzők tanáraira. Gondoljuk végig: a dualizmus utolsó évtizedeinek lényegében sikeresen kapitalizálódó nemzeti-liberális Magyarországa később két világháború szörnyű vereségeit szenvedte el, átélte a politikai-uralmi és gazdasági viszonyok hétféle változását, forradalmat és ellenforradalmat, s a fordulatok után törvényszerűen bekövetkező leszámolásokat. Háromféle megszállás terheit is el kellett viselni.

Donáth Péter hatalmas mennyiségű tényanyagot elemezve mutatja be mindennek a tanítóképző intézményrendszerre gyakorolt hatását. Ami ebben alapvető: az éppen hatalmon lévő garnitúra a tanítóképzőktől mindig mást és mást követelt. A Tanácsköztársaság alatt: neveljenek kommunista szellemű tanítókat. A fehér terrorral indult Horthy-féle ellenforradalom hatalomra kerülése után: alapozzák meg, mélyítsék el tanítványaik keresztény-vallásos, nemzeti szellemű irredenta gondolkodását. Végül: képezzenek materialista meggyőződésű, a szocialista átalakulás mellett elkötelezett, a kommunizmus perspektíváiban bizakodó pedagógusokat. Az éppen időszerűvé tett ideológia jegyében regnáló államhatalom négyszer indítja be a szelekciós gépezetet, bünteti a vereséget szenvedett irány híveit, sőt útitársait is, és jutalmazza a csak látszólag alkalmazkodókat, csendben szabotálókat, esetleg nyíltan ellenállókat.

1920 novemberében, a Tanítóképző Intézetek Tanárai Országos Egyesületének közgyűlésén Pekár Gyula, a Vallás és Közoktatási Minisztérium államtitkára: "Elképzelhető, micsoda rombolás folyt itt, ha azt mondom, hogy (...) már másfél éve csaknem mindennap fegyelmit tartunk és tárgyalunk (...). A tanítóságnak az a hivatása, hogy ez a bekerült szenny a gyermek lelkéből kikerüljön (...). A magyar faj kultúrfaj, a magyar faj turáni, s így mindenképpen uralkodásra termett. Nekünk állandóan a kultúrfölény biztosításáért kell harcolnunk."

1948 decemberében, a pedagógus-szakszervezet III. küldöttközgyűlésén a Magyar Dolgozók Pártja nevében Alexits György: "Minden pedagógus legelső feladatává válik, hogy a marxizmus- leninizmus kérdéseivel megismerkedjen, és ezeket mindennapi gyakorlatába átvigye. (...) mi csakis mint a forradalmi társadalmi átalakulás élmunkásai állhatjuk meg a helyünket (...), ha a valóságos szabadság tiszteletére tanítjuk népünket, arra, hogy hogyan kell építenünk országunkat, hogyan jutunk el a népi demokrácián keresztül a szocialista Magyarországba és majdan egy kommunista boldogabb jövő Magyarországába."

Donáth Péter hat önálló tanulmányt és egy teljes monográfiát ad közre kötetében, de az egészet egységbe fogja néhány közös jellemző. Tisztán láthatjuk, hogy a politikatörténeti folyamat fordulatai miként befolyásolták a magyar valóság egy mikroelemének változásait, szakmai tartalmát. Megismerhetjük, hogyan gondolkoztak azok az emberek, akik e kis rendszer működését a hatalom birtokosaiként vagy alkalmazottaiként felülről szabályozták, mit tettek a végrehajtók, a tanárok, az igazgatók a tőlük függetlenül rájuk zúduló körülmények között. Donáth kétségbe nem vonható objektivitással, az emberi gyengeség iránt is megértést tanúsítva tárja fel a történet szereplőinek magatartását és elvi állásfoglalásait determináló motívumokat, érdekeket, kényszereket. A politikusok, a pedagógiai tudomány országosan ismert szakemberei mellett nagy figyelmet szentel a széles nyilvánosság előtt ismeretlenekre, akik a katedrán vagy igazgatói irodákban, irányító hatóságok hivatalaiban, esetleg pártbizottságokon tették a dolgukat. Számuk százakra tehető a kötetben, sokan szinte személyes ismerősünkké válnak. Így teljesebb a történelem.

Donáth Péter történészi koncepciójának lényege: a korszak mélyreható megismerése, a tények, folyamatok, szereplők objektív bemutatása, mértéktartó ítélkezés és gyakori utalás arra, hogy alkosson véleményt maga az olvasó. E felszólítás alapján egy megjegyzésem van, ami akár a kötet - véleményem szerint hiányzó - utószava is lehetne. A feldolgozott kilenc évtizedből baloldalinak minősíthető államhatalom nem egész 14 éven át kísérelhette meg "a programozók programozását" a tanítóképző intézetekben. Lényegében sikertelenül. A keresztény-valláserkölcsi, tekintélyelvű, nacionalista, irredenta nevelést követelő, egymással összefonódott állami és egyházi hatalom jóval hatékonyabb volt. Felettes énként épült be a leendő tanítókat képező pedagógusok többségének gondolkodásába. A polgári demokratikus vagy kommunista hatalom intencióit eleve ellenszenvvel, idegenkedve fogadták: ha egzisztenciális okokból alkalmazkodtak is, lelkiismereti alapon burkoltan, olykor nyíltan ellenálltak. Hasonló magatartásra a másik irányban soha nem került sor. E tendencia elemzése külön tanulmányt érdemelne.

Trezor Kiadó, 2008, 830 oldal, 4830 Ft

Figyelmébe ajánljuk