"Mi az, nem játszunk?" (Zenekatasztrófa)

  • 1999. május 6.

Zene

Az én időmben Napsugár presszónak hívták, most pedig valami másnak - nem tudom, meg nem is érdekel. Az én időm eléggé régen volt, nem bolygatnám, de akkoriban Zuglóban laktam, a Napsugárhoz és Szőke Szabolcshoz közel. Beváltak nekem mind a ketten, most is ott találkoztunk, biztosra mentem. Később megérkezett Spilák Lajos, Szabolcs kedvenc Buster Keatonja. Finom ízlésre vall, komolyan.

Az én időmben Napsugár presszónak hívták, most pedig valami másnak - nem tudom, meg nem is érdekel. Az én időm eléggé régen volt, nem bolygatnám, de akkoriban Zuglóban laktam, a Napsugárhoz és Szőke Szabolcshoz közel. Beváltak nekem mind a ketten, most is ott találkoztunk, biztosra mentem. Később megérkezett Spilák Lajos, Szabolcs kedvenc Buster Keatonja. Finom ízlésre vall, komolyan.

Éppen húsz éve, hogy dolgozni kezdtek közösen, együtt a színház és a zene, előbb a Kolinda-passió, majd Büchner Leonce és Lénája. Aztán sok-sok csend, most pedig már, tessék, a harmadik darab. Zenekatasztrófa. Pár nappal a Napsugár előtt láttam. Arra gondoltam, elmondom nekik, elmondom önöknek, mennyire bírtam.

Szabolcs a tuti fajkutyák családjából való: kompromisszummentes, kérlelhetetlen vonású. Könnyű a dolgom, elég, ha a zenekaraira utalok: Kolinda, Makám, Pangea, Tin Tin; meg is van a közönsége - úgy negyven...

"Nem kellek" - mosolygott a Napsugárban. A teraszon ültünk; könnyű szelek, frissiben sült tészták szálltak. Jó kis hely. Kész - gondoltam -, ennyi, mit lehet még ehhez hozzátenni? Amiről a színház szólt, éppen ezt a mosolyt járta körül.

Míg a Hólyagcirkuszban és a Keserű bolondokban, szóval az előző két darabban Szabolcs egy társulatot "dirigált", a Zenekatasztrófa kettesben találta Spilákkal. Tükör és két szék, hegedűtok és faforgács, föntebb száradó hólyagok - így nézett ki a díszletük. Amit meg elmondtak, az csupa-csupa személyesség, kész "önvallomás" - szépen összevágva Thomas Bernhard szövegeiből. Magukra maradt zenebohócaink csesztethették emígy a közönséget ("azt se tudják, mit hallgatnak"), duzzoghattak ("a maximumot nyújtjuk, de értetlenség fogadja"), s alkalmasint hitvallhattak is ("az a művészet, hogy a különbséget halljuk", "a színház nem szívességszolgáltató műintézet")... és mindeközben az orrunk előtt fabrikált bödön basszussal, kalap- és hólyagrezonátorú pléhdobozzal, nyaggató nyálazóval, lapát pengetővel egy igazi "világszám" állt össze, a Csárdáskirálynő, az Örömóda vagy történetesen a Himnusz előadásából. Kész szenzáció, bizony.

Sarkítva ennyi. Nagyokat röhögtünk, közben az ámulat, amúgy meg jól ki lehetett bukni. Ötven perc - éppen annyi, amennyi - aztán húzás haza, a szív napsugárral teli.

Marton László Távolodó

Stúdió K, április 22.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.