koncert

Robbie Williams a Szigeten

  • - kg -
  • 2015. szeptember 13.

Zene

Még csak hétfő, de már biztos: a hét legjobb Queen-koncertjét Robbie Williams adta – aki úgy őrzi Freddy Mercury és a Bohemian Rhapsody emlékét, mint RW, az hetijegyet érdemel a világ bármely Queen-múzeumába. Míg a sztár menedzsmentje azzal volt elfoglalva, hogy kordában tartsa a fotósokat, nehogy előnytelen felvétel készüljön a varrás mentén kissé repedező sztárról, addig a közönség soraiban valaki – feltehetően jóindulatú rajongásból és nem a nem túl hízelgő kontraszt kedvéért – egy életnagyságúnak tűnő papír-Williamst tartott a magasba tüntetőleg. Robbie papírmasé mását jó húsz kiló és több száz méter választotta el a nagyszínpadon mozgó alaktól, aki olyan magabiztosan adta elő a legnépboldogítóbb Robbie Williams-slágereket, olyan könnyedséggel hozta játékba mikrofonját, más testrészeit, táncosait-zenészeit és persze kedves közönségét, hogy a nagyon elöl kezdődő nagyon hátsó traktusokban is mindenki megbizonyosodhatott róla: valóban ő az, a mi Robbie-nk, és nem egy ügyes imitátor. Aki ugyanebben az időben, de egy másik városban csápolt a Let Me Entertain You-ra, a Rock DJ-re, netán a The Road to Mandalay-re vagy Krisztinára, akit a közönség erre rendszeresített soraiból emelt magához a sztár a She’s the One obligát sorai során, annak, sajnos, rossz híreink vannak.  Rossz hírrel ellenben a szigetes koncert alig-alig szolgált, a panelek – Robbie kikacsint, Robbie a néphez szól, Robbie kijelenti, hogy a seggünk (a népé) az övé, és mutatja, hogy az ő segge meg a miénk (a népé) – üzembiztosan működtek, a spontán gesztusok megnyugtatóan megtervezettnek, a megtervezettek meg spontánnak tűntek, de elég a műfajidegen okoskodásból. A művész alsógatyájára hímzett címerállat talán egy számmal előbb került közszemlére Budapesten, mint Bulgáriában vagy két számmal később, mint Barcelonában – a változtatás jogát a legnagyobb művészek is fenntartják.

Sziget, Nagyszínpad, augusztus 10.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.