dvd

ROSSINI: OTELLO

  • - káté -
  • 2014. szeptember 28.

Zene

Rossini Otello című operájának pechje, hogy hetven évvel később Verdi remeke egy évszázadra árnyékba borította. A maga idejében – a két slágeropera, A sevillai borbély és a Hamupipőke között – nagy sikere volt, nem méltatlanul.

A libretto nem Shakespeare-t, hanem Shakespeare novellaforrását és a téma későbbi drámafeldolgozásait követi. A cselekmény nem Cipruson, hanem Velencében játszódik. Desdemona a mór titkos neje, Cassio nem szerepel, Rodrigo az apa támogatta férjjelölt (mellesleg a dózse fia), Jago pedig konvencionális levéltrükkel kelti fel Otello féltékenységét. A két rivális hol szívhez szólóan epekedik, hol kakaskodik egymással, mindketten magas fekvésű tenorok – különösen Rodrigo, ő felső D hangokon ugrál –, és hogy még unortodoxabb legyen, Jagónak is ez a hangfaja. Operaház legyen a talpán, amelyik ki tudja osztani a három tenort. A zürichi ilyen volt 2012-ben, a felvétel idején.

A címszereplő John Osborn fényes és jelentős vivőerejű hang, Rodrigóként Javier Camarena vokálisan tornászik a magasban, Edgardo Rocha is jó Jago sokkal jelentéktelenebb szerepében. Szerencse, hogy van egy mélyebb fekvésű (eredetileg basszus) szólam, Desdemona apjáé, Elmiróé, akit Kálmán Péter markáns baritonként és tekintélyes karakterként formál meg. Persze az egész Cecilia Bartoliért van, aki káprázatos koloratúra technika birtokosa, kivételes személyiség és csodás Desdemona, különösen a befejező, zenedrámailag úttörő, Shakespeare-től és Rossinitől ihletett felvonásban. A rendezés – neves páros, Moshe Leiser és Patrice Caurier munkája – egészen kiváló. Mai polgári környezet, elegáns fogadás, egy koszlott lebuj, a hálószoba falára szimbolikusan „vérrel” írt spirituális gondolás dal, és némi rasszista brutalitás az előkelők részéről. Ritkán játszott darab, ritka élmény.

DECCA, Universal, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.