A libretto nem Shakespeare-t, hanem Shakespeare novellaforrását és a téma későbbi drámafeldolgozásait követi. A cselekmény nem Cipruson, hanem Velencében játszódik. Desdemona a mór titkos neje, Cassio nem szerepel, Rodrigo az apa támogatta férjjelölt (mellesleg a dózse fia), Jago pedig konvencionális levéltrükkel kelti fel Otello féltékenységét. A két rivális hol szívhez szólóan epekedik, hol kakaskodik egymással, mindketten magas fekvésű tenorok – különösen Rodrigo, ő felső D hangokon ugrál –, és hogy még unortodoxabb legyen, Jagónak is ez a hangfaja. Operaház legyen a talpán, amelyik ki tudja osztani a három tenort. A zürichi ilyen volt 2012-ben, a felvétel idején.
A címszereplő John Osborn fényes és jelentős vivőerejű hang, Rodrigóként Javier Camarena vokálisan tornászik a magasban, Edgardo Rocha is jó Jago sokkal jelentéktelenebb szerepében. Szerencse, hogy van egy mélyebb fekvésű (eredetileg basszus) szólam, Desdemona apjáé, Elmiróé, akit Kálmán Péter markáns baritonként és tekintélyes karakterként formál meg. Persze az egész Cecilia Bartoliért van, aki káprázatos koloratúra technika birtokosa, kivételes személyiség és csodás Desdemona, különösen a befejező, zenedrámailag úttörő, Shakespeare-től és Rossinitől ihletett felvonásban. A rendezés – neves páros, Moshe Leiser és Patrice Caurier munkája – egészen kiváló. Mai polgári környezet, elegáns fogadás, egy koszlott lebuj, a hálószoba falára szimbolikusan „vérrel” írt spirituális gondolás dal, és némi rasszista brutalitás az előkelők részéről. Ritkán játszott darab, ritka élmény.
DECCA, Universal, 2014
