Lemez

Shirley Bassey: I Owe It All to You

  • Mészáros Márton
  • 2020. december 2.

Zene

Még egyáltalán nem lejárt lemez, duruzsolja Shirley Bassey új albuma legemblematikusabb dalában, a You Aint Heard Nothing Yetben.

És valóban: a 83 éves walesi díva „grand finale”-ként beharangozott munkája ragyogóan szép, karizmatikus és őszinte búcsú a show-business világától. Bassey 67 évvel ezelőtt írta alá az első lemezszerződését, amit 37 stúdióalbum követett.

A novemberben megjelent lemez tizennégy dala az életmű legtöbb vonulatát reprezentálja, bár pörgősebb dalok csak jelképesen szerepelnek a válogatásban. A feldolgozások tisztességesek, de például a Queen-himnusz (Who Wants to Live Forever) vagy Elvis örökzöldje (Always on My Mind) a kelleténél jobban hasonlít opera­áriához. Merészség volt Lady Gaga és Bradley Cooper duettjét (I Don’t Know What Love Is) vagy Beyoncé popslágerét (I Was Here) feldolgozni – az első nem valami fényes, de szépen rezonál az I Want to Know What Love Is című Bassey-klasszikusra; a második pedig bővelkedik innovációban. A címadó I Owe It All to You-t, a lemez egyetlen új dalát, az Oscar-díjas brit dalszerző, Don Black írta, s kiválóan érvényesül benne Bassey atom­reaktor erejű hangja, s megindító kitárulkozása a kellemes dallamvilág keretén belül. Nem ez a díva legkáprázatosabb albuma, de a számok, még ha feldolgozások is, nagy adag önreferencialitással bírnak. Az, hogy némelyiket húsz-harminc év távlatából most először énekelte fel stúdióban, csak ráadás. Ennek az albumnak úgy kellene fogynia, mintha ingyen adnák. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.