És valóban: a 83 éves walesi díva „grand finale”-ként beharangozott munkája ragyogóan szép, karizmatikus és őszinte búcsú a show-business világától. Bassey 67 évvel ezelőtt írta alá az első lemezszerződését, amit 37 stúdióalbum követett.
A novemberben megjelent lemez tizennégy dala az életmű legtöbb vonulatát reprezentálja, bár pörgősebb dalok csak jelképesen szerepelnek a válogatásban. A feldolgozások tisztességesek, de például a Queen-himnusz (Who Wants to Live Forever) vagy Elvis örökzöldje (Always on My Mind) a kelleténél jobban hasonlít operaáriához. Merészség volt Lady Gaga és Bradley Cooper duettjét (I Don’t Know What Love Is) vagy Beyoncé popslágerét (I Was Here) feldolgozni – az első nem valami fényes, de szépen rezonál az I Want to Know What Love Is című Bassey-klasszikusra; a második pedig bővelkedik innovációban. A címadó I Owe It All to You-t, a lemez egyetlen új dalát, az Oscar-díjas brit dalszerző, Don Black írta, s kiválóan érvényesül benne Bassey atomreaktor erejű hangja, s megindító kitárulkozása a kellemes dallamvilág keretén belül. Nem ez a díva legkáprázatosabb albuma, de a számok, még ha feldolgozások is, nagy adag önreferencialitással bírnak. Az, hogy némelyiket húsz-harminc év távlatából most először énekelte fel stúdióban, csak ráadás. Ennek az albumnak úgy kellene fogynia, mintha ingyen adnák.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
