Lemez

Shirley Bassey: I Owe It All to You

  • Mészáros Márton
  • 2020. december 2.

Zene

Még egyáltalán nem lejárt lemez, duruzsolja Shirley Bassey új albuma legemblematikusabb dalában, a You Aint Heard Nothing Yetben.

És valóban: a 83 éves walesi díva „grand finale”-ként beharangozott munkája ragyogóan szép, karizmatikus és őszinte búcsú a show-business világától. Bassey 67 évvel ezelőtt írta alá az első lemezszerződését, amit 37 stúdióalbum követett.

A novemberben megjelent lemez tizennégy dala az életmű legtöbb vonulatát reprezentálja, bár pörgősebb dalok csak jelképesen szerepelnek a válogatásban. A feldolgozások tisztességesek, de például a Queen-himnusz (Who Wants to Live Forever) vagy Elvis örökzöldje (Always on My Mind) a kelleténél jobban hasonlít opera­áriához. Merészség volt Lady Gaga és Bradley Cooper duettjét (I Don’t Know What Love Is) vagy Beyoncé popslágerét (I Was Here) feldolgozni – az első nem valami fényes, de szépen rezonál az I Want to Know What Love Is című Bassey-klasszikusra; a második pedig bővelkedik innovációban. A címadó I Owe It All to You-t, a lemez egyetlen új dalát, az Oscar-díjas brit dalszerző, Don Black írta, s kiválóan érvényesül benne Bassey atom­reaktor erejű hangja, s megindító kitárulkozása a kellemes dallamvilág keretén belül. Nem ez a díva legkáprázatosabb albuma, de a számok, még ha feldolgozások is, nagy adag önreferencialitással bírnak. Az, hogy némelyiket húsz-harminc év távlatából most először énekelte fel stúdióban, csak ráadás. Ennek az albumnak úgy kellene fogynia, mintha ingyen adnák. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.