Skandináv invázió - Rock

  • Greff András
  • 2005. augusztus 4.

Zene

Többéves hagyománnyal szakítunk most, kedves olvasó: ezeken a hasábokon évről évre a Sziget elégtelen rockzenei felhozatala miatti sopánkodással nyitottuk meg kis gitárcentrikus bédekkerünket, ám ettől most eltekintenénk. Mert akár a későbbi fesztiválkezdés az oka, akár nem, évek óta nem volt ennyire vonzó a mezőny. Hogy tökéletesen naprakész volna, azt azért nem állítanám, de ez csak a telhetetlenség: panaszra ezúttal tényleg semmi ok.

Többéves hagyománnyal szakítunk most, kedves olvasó: ezeken a hasábokon évről évre a Sziget elégtelen rockzenei felhozatala miatti sopánkodással nyitottuk meg kis gitárcentrikus bédekkerünket, ám ettől most eltekintenénk. Mert akár a későbbi fesztiválkezdés az oka, akár nem, évek óta nem volt ennyire vonzó a mezőny. Hogy tökéletesen naprakész volna, azt azért nem állítanám, de ez csak a telhetetlenség: panaszra ezúttal tényleg semmi ok.

Az én szívemnek az idén a skandináv rakendroll masszív jelenléte a legkedvesebb. Mozgalmárjai vagy tíz éve hirdetik a visszatérést a tiszta forrásokhoz, azaz legkivált a protopunk (MC5, Stooges) és a Thin Lizzy- meg AC/DC-féle ősrock reneszánszát. Ezek a zenekarok visszaál-lították a három akkord meg a tökig lógatott gitárokból terpeszben elreszelt gitárszólók becsületét, s ha felkavaróbb zenekarokat lehetne is találni a Szigeten, elevenebbeket és elragadóbbakat már aligha. Ez az irányzat immár túl van a zenitjén, ez tiszta sor, ám ebben az ernyedt, de mégis duzzadt állapotában is képesnek tűnik jelentős tettekre - a színpadon legalábbis mindenképpen.

Kezdjük a popkultúra történetébe látványos fejezetet kanyarító norvég versenyzővel, a Turbonegróval (Wan2 Színpad, augusztus 12., 23.00.); azzal a zenekarral, amely a nyilatkozatok szerint helyrepofozta Jello Biafrától Josh Homme-ig számos fontos muzsikus hitét a gitárzenében. Divatteremtő ereje jelentős, ne lepődjenek meg, ha a Szigeten péntek este egyenfarmerszerkóban feszítő, a dzsekin Turbojugend felvarrót villantó, esetenként hetyke matrózsapkával súlyosbított fiatalembereket látnak majd. Ez az egész hisztéria voltaképpen két lemeznek köszönhető, a '96-os Ass Cobrának és a '97-es Apocalypse Dudes-nak. Mindkettő repedésig telítve gigászi slágerekkel és valami unikálisan bizarr atmoszférával. Ahogyan Happy Tom, a zenekar agya mondta volt, a Turbonegro számai olyanok, akárha Sosztakovics írta volna a Rolling Stones és a Black Flag legjobb pillanataiból. Ez az egyetlen zenekar a skandi rockerek közül, amely örökölte a nagy punkbandák provokatív élét is. Abban az időben, amikor Norvégiában a nagyon macsó és a gyomorfekélyig komoly blackmetálosok uralták a terepet, a Turbonegro egy keletnémet melegbár dalárdáját idéző jelmezt öltött, dalaiban pedig a snájdig matrózfiúk és az oslói pizzériák himnuszait zengte. A pajzán Prince Of The Rodeo kislemez borítójára meg a norvég herceg fotóját kasírozták fel, szóval vicces fiúk ezek, na. Kár, hogy az utóbbi két lemez meg sem közelíti elődjeit, habár az idei Party Animals rejt pár pompás rágógumislágert. A koncert egyébiránt már a látvány miatt megéri: ennyire randa alakokat ma már tán Marilyn Manson mellett sem láthatni.

Nézzük a svédeket! Itt lesz például a kereskedelmileg e zenekarok közül a legjobban teljesítő The Hives, tagjait cuki fekete-fehér szerkójukról lehet könnyen beazonosítani. Jobb, ha előre szólok: ha önöket bosszantják a lidércesen tenyérbemászó fejek, esetleg álljanak háttal a Nagyszínpadnak. De mindenképpen álljanak oda, mert az a lenyűgöző minimalizmus, azok a hatvanas évekből táplálkozó, mégis kirobbanóan friss számok (a Veni Vidi Vicious és a Tyrannosaurus Hives lemezről) biztos megteszik a magukét, s a Telecasterek száraz hangjaitól csiklandós elektromossággal fog telítődni a balzsamos nyári levegő (Nagyszínpad, augusztus 16., 18.00).

Hozzám legközelebb mindazonáltal a stockholmi ötös, a The Hellacopters áll. Holott itt aztán valóban ordas retróról van szó - a titok valahol a megközelítés kifinomultságában rejtezik. Utóbbi lemezein, főképp a By The Grace Of God címűn hallható szerzeményeinél ugyanis nem nagyon ismerek hangulatosabb és a gazdag hangszereléssel szívfacsaróvá tuningolt reciklálását a harminc évvel ezelőtti zenéknek. Nicke Andersson énekes-gitáros tónusa az a fajta jelentős élvezeti forrás, ami voltaképp bármikor segít. A zenekar legelső lemeze, a '96-ban huszonhat óra alatt rögzített, még zajos-punkos Supershitty To The Max! egyébiránt nagy valószínűséggel e skandináv stíl legjelentősebb teljesítménye; nem mai darab, de szorítsunk, hátha megidézik egy-két szám erejéig a lázas vasárnapi éjszakában (Wan2 Színpad, augusztus 14., 21.00).

Kicsit maradunk még a szöszi csajok, a Saab és a minimalista design hazájában. Ha ön már régóta tudni vágyja, milyen érzés lehet egy A kapitalizmus elrabolta a szüzességemet című és tartalmú számra koptatni a táncparkettet, ne hagyja ki a The (International) Noise Conspiracy fellépését (Wan2 Színpad, augusztus 11., 23.00). Ezek a balszélső csatárok a Sonics zenéjén és Guy Debord tanain cseperedtek fel, ami nem éppen idilli gyermekkor, még ha igen pofás, experimentálisabb hangzásvilágú és kimondottan táncolható muzsika kerekedett is ki belőle. Minden lemezükön, így a legutóbbi Armed Love-on is van három-négy igazán remek dal, bízzunk ezekben, meg abban, hogy Dennis Lyxzen főprédikátor mellőzi majd a feltartott mutatóujjas szólamokat a számok között. Kilátásaink ez ügyben bizonytalanok, de hát legyünk realisták, követeljük a lehetetlent!

Végül a Mando Diao révén az új generáció is megvillantja a foga fehérjét. Tök fiatal svéd fiúkról van szó, mindössze két lemezen vannak túl. Szerintem a 2002-es Bring 'Em In a jobbik, a tavalyi Hurricane Baron sok az erőtlen pillanat. Ezért a stonesos-garázsos lazulásért amúgy nem tenném tűzbe a kezem, de annyi szépet olvasni a koncertjeikről, hogy az a legkevesebb, hogy vetek rá egy pillantást (Nagyszínpad, augusztus 13., 18.00).

S még továbbra is a retróban gázolunk, de országot, sőt földrészt váltunk: itt van Amerika. Juliette Lewis művésznőt, ezt a Született gyilkosok és számos egyéb film white trash hercegnőit alakító, imádni való kis barnát pár hete itt a Narancsban már nagyon szerettük új lemeze, a You're Speaking My Language miatt, és ez azóta sem változott: ez a nő éppen olyan tehetségesnek mutatkozik a mikrofon mögött, akár a mozivásznon. Kis Patti Smith, kis Stooges, valamint nagy szív és nagy hang meg szuper számok és egy profi kísérőzenekar, a The Licks. És deszkarengető színpadi performansz (Nagyszínpad, augusztus 14., 18.00).

Ha már megvetettük a lábunkat a kontinensen, ássunk a mélyebb rétegek felé: először lép fel nálunk a Korn, az amerikai nu-metál pionírja. Igazán itt volt már az ideje, hogy megnézhessük magunknak azt a bandát, amely tíz évvel ezelőtt a lábai elé fektette a fél rockvilágot. Amely első két lemezén (Korn; Life Is Peachy) a mélybe hangolt, héthúros gitárjaival démonikus és újszerű elegyét hozta létre a metálnak, a hiphopnak és a funknak. S melynek későbbi lemezei már messze nem voltak ilyen felforgató erejűek - jóllehet semmi tragikus nem történt, csupán a megkerülhetetlenség érzete kopott ki mögülük. Új lemez szeptemberben, a Szigeten pedig immár a módosult felállás lesz látható, mert a Head becenevű gitáros egy Pajor Tamás-i fordulattal sietve távozott az idén. Akárhogy is: stílusteremtő zenekar, jár neki a figyelem (Nagyszínpad, augusztus 13., 21.30).

Ha már felforgató erők, jöjjön Nick Cave, az ausztrál démon. Kinek vérrel, fecskendőkkel és kibukottsággal telített történetében, amely a megannyi kiváló Bad Seeds-albumon át a jelenig vezet, a kedves Narancs-olvasó néhány oldallal odébb mélyülhet el. De számos pesti fellépése révén Cave is sokat tudhat kitartó magyar híveiről. Legyen elég itt annyi, hogy a tavalyi Abattoir Blues/The Lyre Of Orpheus évek óta a legjobb Cave-alkotás; az első fele legalábbis teljesen csúcs, úgyhogy van mit várni. A Bad Seedsből kivált Blixa Bargeld már nem lesz jelen, amikor ismét jelentős gitárgyötrésre adódik alkalom, de a gyötrődés és élvezet igen közeli kapcsolatáról bizonyára így is mindent megtanulhatunk (Nagyszínpad, augusztus 15., 21.30).

Bizonyos mértékben Nick Cave zenei örökségével kezd valamit a Woven Hand: rövidre fogom, a zenekarról mindent megtudhatnak ajánlónk világzenei szekciójából, ám mivel a Consider The Birds egyike a tavalyi év legerősebb lemezeinek (engedjék meg: rock-lemezeinek), nem hiányozhat egy bekezdés erejéig innen sem. Különben is, aki igazán súlyos élmény után kutat, annak mindig érdemes David Eugene Edwards nyomába szegődnie. Amely most épp ide vezet el: Pannon GSM Világzenei Nagyszínpad, augusztus 15., 19.45.

Részemről ennyit a kihagyhatatlan nagyvadakról. Szóba hozható még a tavaly pillanatok alatt befutott skót Franz Ferdinand (Nagyszínpad, augusztus 14., 21.30), csak hát az én gyomrom azt a jellegzetesen brit ízesítésű new-wave-es popizét nem nagyon veszi be, bocsánat. A funkos Fishbone-nak meg ezer éve nem volt friss lemeze - bár végül is nem nagyon szól ellene semmi sem (Wan2 Színpad, augusztus 15., 23.00).

A hazai kínálatból a frissebb húsok érdekelnek. Első ízben lép fel például a Szigeten az underground legfelforgatóbb zenekara, a noise-rock új területeire kalandozó Isten Háta Mögött (Talentum Színpad, augusztus 10., 17.00). Nem ilyen kiforrott, de szimpatikus Neurosis-derivátummal próbálkozik majd a OneHeadedMan (Zöld Udvar, augusztus 10., 20.30), a The Taktika pedig a zenei káoszról tart rövid értekezést (Zöld Udvar, augusztus 15., 18.15). A fiatal, de pimaszul magas hangszeres tudással bíró Subscribe-tagság színdús nu-metál variációkkal szórakoztat majd magas fokon (HammerWorld Színpad, augusztus 12., 02.30), a Stereochrist pedig zsíros New Orleans-i ízekre alapozza nyitónapi metálvacsoráját (Zöld Udvar, augusztus 10., 21.15). Az újjászületett Leukémia remélhetőleg bebizonyítja, hogy azt az eredeti, komplex zenét meg tudja szólaltatni pontosabban is, mint tette azt tavasszal a Kultiplexben (Wan2 Színpad, augusztus 14., 18.30), végül ha még mindig zúzásra vágynak, a dallamos metalcore-t nem középiskolás fokon tanító Bridge To Solace-t ajánlanám (HammerWorld Színpad, augusztus 12., 16.00). A többi jó magyar zenekarhoz, mert lesznek még számosan, mindenki eltalál az én ajánlásom nélkül is. Legyünk rózsás kedvűek, az idén a gitárfrontnak áll a zászló!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.