Lemez

SmokeFish: Krautfish

  • - minek -
  • 2020. szeptember 6.

Zene

A Quimby mellett még számtalan zenekarban doboló Gerdesits „Faszi” Ferenc és Selmeci „Basstard” Péter billentyűs SmokeFish nevű közös formációja lassan két éve ejti ámulatba a zenerajongókat. Elsőre egy vérbeli progrock albumot készítettek (Doomed City) a Sztrugackij fivérek regényére alapozva, de ezzel nem ért véget a műfaji kalandozás. Már Selmeci tavalyi szólóanyaga (ElektrikFish: TranSpace) is afféle főhajtás volt az elektronikus zene klasszikusai (Kraftwerk, Vangelis, T. Dream, Jarre, Oldfield) előtt, közben Gerdesits már egy rendhagyó ritmusokkal operáló kraut lemezen agyalt, közben beszerzett egy teremint, ami nem csekély szerephez jutott az idén elkészült Krautfish albumon. A zeneanyag kétségtelenül formabontó abban a tekintetben, hogy egyetlen, többtételes darabból áll, a hangzást a szigorúan analóg vintage szintetizátorok és a lehetőség szerint szintén zenetörténeti emléknek számító régi dobgépek határozzák meg, ezzel is igazolva, hogy a látszólag „elavult” elektronikus hangszerek nyújtotta audioélményt nincs mivel pótolni. Néha szinte ambient átkötő témák, néha meg szürreális mini rádiójátékok fűzik össze a dinamikus és érdekesen, páratlanul ritmizált darabokat. Lélegzetelállító harmóniák és néha szinte fülsértő fűrészfoghangok váltják egymást, de ami a lényeg, hogy a lüktető számfüzér végig képes fenntartani a befogadó figyelmét. Ráadásként még nyilvánvalóbb lesz, hogy mennyi mindent köszönhet a hetvenes évek kraut zenéinek az electro, az EBM, de még a drum and bass is.

Szerzői kiadás, 2020

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.