Szakáll és kipa nélkül - Matisyahu rapper

Zene

A haszid reggae rapperből szimpla reggae rapper lett: az új fizimiskáját és lemezét hamarosan Budapesten is bemutató zenész e-mailben válaszolt kérdéseinkre.

Magyar Narancs: Hová lett a haszid külső?

Matisyahu: Évek óta fantáziáltam már arról, hogy megszabadulok a szakálltól, de több dolog is visszatartott, leginkább az, hogy sokáig ragaszkodtam ahhoz a misztikus elgondoláshoz, hogy isten kegyelme a szakállban lakozik. Abban a hitben éltem, hogy ha leborotválom a szakállamat, azzal elvágom magam az isteni kegyelem áramlásától.

Ilyen volt

Ilyen volt

 

MN: A vallásos rajongói nem nehezteltek?

M: Ha még csak a vallásosak támadtak volna, de kaptam rendesen mindenfelől! Sokak számára egyszerűen elképzelhetetlen volt egy szakáll és kipa nélküli Matisyahu. Ragaszkodtak a megszokott képhez. Továbbra is nagyon vallásosnak és nagyon zsidónak érzem magam, ezer szálon kötődöm a zsidó spiritualitáshoz, de új fejezetet kellett kezdenem, tiszta lappal, tiszta arccal, szakáll nélkül. Magamat akartam látni a tükörben, nem a vallásos külsőségeket.

MN: Úgy nyilatkozott, hogy Akeda című új albuma azért is más, mint a többi, mert ezt tiszta fejjel készítette, nem szívott füvet a lemezkészítés során.

M: Helyesbítenék. Már a lemezkészítés időszaka előtt is igen hosszú ideig józan voltam, s tartózkodtam a legtöbb tudatmódosítótól, így a fűtől is. Nagyot nőttem a saját szememben. De voltak más periódusai is az életemnek, amikor józanul éltem, és nem nyúltam fűhöz. Életem nagy részét a szélsőségek közt ingázva töltöttem. Korábban minden lemezemet így készítettem, hatás alatt és józanul, hol így, hol úgy. Szóval, a józanság nem volt teljesen szűz terület a számomra.

Ilyen lett

Ilyen lett

 

MN: Mennyi maradt meg előző életéből, a Crown Heights-i ortodox, Tóra-tanulmányozó korszakból?

M: Előző élet? Ez úgy hangzik, mintha több életem lenne, s ezek között nincs átjárás, pedig nagyon is van. Ez olyan, mint mikor azon értetlenkedtek az emberek, hogy mit akar ez a reggae-t éneklő haszid zsidó, amikor a két dolognak semmi köze egymáshoz! Ezen én mindig jót derültem. Nemcsak az Ószövetség történetei függnek össze, hanem az emberek életszakaszai is. Nincs előző életem és utána következő életem: csak egy van, ami állandóan változik. A 2003-as Crown Heights-i énem sem azonos a 2005-ös, a 2007-es vagy a 2009-es Crown Heights-i Matisyahuval, és azzal sem, ami azután következett, hogy leborotváltam a szakállamat, de ettől még mindegyik én vagyok. Az ima, a hit fontossága mindvégig velem maradt. Ami változott, az a zsidó vallási törvényekhez való viszonyom.

Ilyen volt

Ilyen volt

 

MN: Nemcsak a különböző életszakaszai függtek össze, hanem a szombati istentiszteletek és a vodkázás is.

M: Volt időszak, hogy egy kortyot sem ittam, máskor meg besétáltam a zsinagógába, és már kilenckor leittam magam, jóval a reggeli imák előtt. Hol így, hol úgy.

MN: „Mindent túlanalizálok. Én és David, a haverom igazi kockazsidók vagyunk, és ez nekünk nagyon is megfelel így” – nyilatkozott nemrég. Mintha csak egy Woody Allen-film karakterét írta volna körül.

M: Ezt inkább visszavonnám, vagy ha már nem lehet, hát hozzátenném, hogy így, a szövegkörnyezetéből kiragadva az idézett mondat elég bénán hangzik. Sok minden vagyok, de Woody Allen-karakter biztosan nem. Szeretek beszélni, vitázni, analizálni – így értettem. Ezek mind jellegzetesen zsidós dolgok.

MN: A vallásos slágerzenét kedveli? A keresztény rock például igen népszerű műfaj Amerika-szerte…

M: Nem az én műfajom. Nem nagyon bírom az olyan zenét, amely abszolút igazságokat hirdet, és egy ideológia népszerűsítése a célja. Én az olyan előadókat kedvelem, akik jó zenét csinálnak, és ezen keresztül vizsgálják a saját hitüket, bármilyen legyen is az. De ezt a fajta zenét biztos, hogy nem keresztény rocknak hívják.

Ilyen lett

Ilyen lett

 

MN: Most, hogy megújult, azért eljátssza a régi nagy slágereit, például a King Without A Crownt?

M: Nem tagadtam meg egyik régi számomat sem, s mivel mindegyiknek készült friss, naprakész verziója, kifejezetten élvezem játszani ezeket. És az sem mellékes, hogy a közönségem is élvezi őket, én pedig mégiscsak azért csinálom, amit csinálok, hogy boldoggá tegyem őket. Nincs a nosztalgiával semmi baj: az emberek szeretik a nosztalgiát, és ki vagyok én, hogy megfosszam ettől őket. De ha őszinte akarok lenni, azt kifejezettem rühellem, ha felkiabálnak nekem a színpadra, és mintha kívánságműsor lenne, számokat követelnek. Mintha nem tisztelnének eléggé, nem bíznának bennem mint művészben, hogy a lehető legjobbat fogom adni magamból. Nagy műgonddal rakom össze a számok listáját, hogy mit mikor énekelek. Erről a témáról egész könyvet tudnék írni. Amikor felordítanak nekem, az olyan, mintha nem akarnának velem tartani az általam kijelölt úton. Mint mikor a gyerek a sütit követeli a zöldség előtt. Képzelje el ugyanezt egy kosármeccsen: a közönség zsákolást szeretne látni, ordít, hogy zsákolj, miközben a játékos számára világos, hogy egészen más a helyes lépés.

 

Matisyahu június 3-án lép fel a Millenárison

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.