„Akik zenét hallgatni mennek színházba, azok olyanok, mint akiket az utcazenészek körül láthatunk összetömörülni! Ott aztán két fillérért valóban megkaphatják a dallamok érzelmeit… S mégis, ez az utcai hallgatóság sokkal türelmesebb, mint az államilag támogatott színházak számos bérlettulajdonosa, sőt az előbbiek körében még bizonyos »érteni akarással« is találkozhatunk, ami teljes mértékben hiányzik az utóbbiakból. Különös irónia folytán ez az »újdonságra« szomjazó közönség éppen ugyanaz, mint amelyik megretten és gúnyolódni kezd, mihelyst megpróbálják szokásaikból, illetve megszokott dorombolásából felrázni… Érthetetlennek tűnhet, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy műalkotást, egy szépségre irányuló kísérletet sokan még mindig személyes sértésként élnek meg.” Ily találóan jellemezte egyik jegyzetében Claude Debussy a közönséget, és alkalmasint nem meglepő, hogy e keresetlenül őszinte sorok csupán a komponista halála után jutottak nyilvánosságra. Pedig lejegyzésükre még 1902 tavaszán került sor, amikor Debussy egyetlen operája, a Pelléas és Mélisande című személyes sértés párizsi ősbemutatóját tartották. Ez a remekmű hosszú-hosszú szünet után most visszakerül az Opera repertoárjára: a Hotel Pro Forma kreatív kompániáját irányító Kirsten Dehlholm rendezésében, Frédéric Chaslin vezényletével és – ami a jelen ajánló tollnokát személy szerint talán legjobban érdekli – Pasztircsák Polina Mélisande-alakítását ígérve (Eiffel Műhelyház, február 25., nyolc óra).
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
