Sziget 2009 - Rontom, bontom - Primal Scream

  • - minek -
  • 2009. augusztus 20.

Zene

Bobby Gillespie-re és csapatára vagy húsz éve vár a magyar rajongók meglehet, kicsiny, ám annál elszántabb csapata - körülbelül akkortól lehetett elcsípni az ős-Scream egy-egy koncertfelvételét: a főszerepben persze Gillespie-vel, aki csak a mikrofonállvány segítségével tudott állva maradni (az interjúkban pedig - akkor még - kerek perec letagadta, hogy bármivel is ütné magát). Azután jött a Loaded óriási sikere, a 91-es legendás Screamadelica, a sztori további része pedig jól ismert. A PS mostanáig termeli az albumokat: a Beautiful Future című tavalyi például egészen szórakoztatóra sikeredett, és remek ürügyet teremtett egy újabb turnéhoz.

Bobby Gillespie-re és csapatára vagy húsz éve vár a magyar rajongók meglehet, kicsiny, ám annál elszántabb csapata - körülbelül akkortól lehetett elcsípni az ős-Scream egy-egy koncertfelvételét: a főszerepben persze Gillespie-vel, aki csak a mikrofonállvány segítségével tudott állva maradni (az interjúkban pedig - akkor még - kerek perec letagadta, hogy bármivel is ütné magát). Azután jött a Loaded óriási sikere, a 91-es legendás Screamadelica, a sztori további része pedig jól ismert. A PS mostanáig termeli az albumokat: a Beautiful Future című tavalyi például egészen szórakoztatóra sikeredett, és remek ürügyet teremtett egy újabb turnéhoz.

A péntek késő délutáni, a kényszerek miatt (következik a Pendulum, a Prodigy!) rövidre sikerült koncert alapján elmondhatjuk, hogy a jó negyvenes zenészek rohadtul nem fáradtak még el, remek hangulatban játsszák saját slágereiket, és Gillespie vokális produkciója sem hagy maga után különösebb kívánnivalót. Egy olyan zenekarnál, amely egyszerre merített a Stones, a Stooges, a hetvenes évek német krautja és persze a mindenkori elektronikus tánczene világából, végül is soha nem lehet tudni, mi következik az élő fellépéseken, hova teszik a hangsúlyokat, és milyen arányban lesz jelen a síró gitáros-harmonikás country-blues, a pszichomotoros technó-rock őrjöngés, a cipőbámulós drone és sikálás meg a retró-rave ringatózás. Nos, szépen adagolva kaptunk mindenből egy adagot: az elején ugyanúgy játszották az új lemez slágerét (Can't Go Back), mint a betegesen retró Country Girlt, s persze az örök fesztiválsláger Jailbirdöt. A kicsit gyér számban megjelent, ámde annál lelkesebb közönséget egy nagyon szép, csak éppen túlságosan elnyújtott Damageddel ültetik le, hogy azután kisvártatva felállítsanak mindenkit ugyanazon album (a már említett Screamadelica) nyitószámával - a Movin' On Up című, kivételesen sikerült stonesizmusra már mozog, aki él. A bő egyórányi műsort persze gondos szelekcióval rakták össze, hogy legalább némi felületes keresztmetszettel szolgáljanak az utóbbi két évtized terméséből. Ennek megfelelően megkapjuk a 94-es Rocksot, aztán a Swastika Eyest és az új lemez Suicide Bomb című romboló himnuszát. És nem hisz az ember a szemének/fülének, de lenyomják még a Loadedot is - pedig hát az "csupán" egy remix! A közönség szórakoztatásában múlhatatlan érdemei vannak Mani basszusgitárosnak (ex-Stone Roses, ugyebár), aki gyakorló poliglottként egy egészségesen recsegős bazdmeggel köszönti a hálás publikumot - hosszú volt az út a "Szeretlek, Budapest"-től, sőt a "Tavaszi szél vizet áraszt"-tól idáig, de érdemes volt kivárni. Minden tekintetben.

Nagyszínpad, augusztus 14.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."