Színház - A színház helye - Szörprájzparti, Lír, Idill

  • Csáki Judit
  • 2009. július 2.

Zene

A színház mint épület, ahol (többnyire emelt színpadon) színházi előadásokat tartanak, mostanában veszít pozíciójából. Ez a folyamat nagyjából együtt mozog azzal, hogy a színház mint műfaj ugyanennyit nyer más terepeken. Vagyis a kérdés egyelőre ez: hol játszanak színházat mostanában. (Az még a jövő kérdése, hogy mire lehet használni a színházat akkor, amikor majd nem színházat csinálnak benne...)

A színház mint épület, ahol (többnyire emelt színpadon) színházi előadásokat tartanak, mostanában veszít pozíciójából. Ez a folyamat nagyjából együtt mozog azzal, hogy a színház mint műfaj ugyanennyit nyer más terepeken. Vagyis a kérdés egyelőre ez: hol játszanak színházat mostanában. (Az még a jövő kérdése, hogy mire lehet használni a színházat akkor, amikor majd nem színházat csinálnak benne...)

Színházat játszanak manapság például lakásban. Ez nem új - itthon sem, a nagyvilágban sem. De ezúttal nem a produkció nyilvánosságának (politikai óvatosságból eltökélt) korlátozása szüli az ötletet, hanem vagy a formai újítás, vagy az anyagi szűkösség. A Szörprájzparti című előadás esetében (amely amúgy nem az egyetlen, csak az egyik példája a mai lakásszínházi előadásoknak) a kettő együtt is igaz lehet; végtére is egy akármilyen partinak lehet megfelelő helyszíne egy akármilyen lakás. Kárpáti Péter darabja kollektív munka eredményeként került színre az Astoriához közeli lakásban: a HOPPart, a tatabányai Jászai Mari Színház és a Sirály együttműködése (a volt krétakörös Nagy Zsolttal együtt) kellemesen idézi a hajdani lakásszínházak spontaneitástól fűtött hangulatát. Persze ha nekilátunk szétszálazni ezt a bizonyos atmoszférát, belebotlunk megannyi esetlenségbe és esetlegességbe, véletlenszerű és kimódolt dramaturgiai vagy színjátékos "göröngybe" - de hát ennek az "együtt vagyunk mind, játszók és nézők" típusú együttlétnek épp az az egyik sajátossága, hogy nem szálazunk szét. Tudomásul vesszük, hogy a főhős, akinek majd meglepetéspartit szervezünk, egy banális élettörténet főszereplője, két nővel kavar, akik ugyancsak banális reakciókat produkálnak a helyzetre; van obligát veszekedés, hazugság, rinyálás, vállvonás, bőgés, irónia. És van abszurdoid szál is: a Nyúl, a CBA, próbatétel mind: tessék leszokni a "hogy kerül ez ide?", "ki a franc ez egyáltalán?" típusú kérdésekről.

Leszokunk - bár nem könnyű. Tudomásul vesszük, hogy olyan hatással van dolgunk, ami rögvest megszűnik, mihelyt kilépünk az ajtón. Felejtős, magyarul - és nem csak azért, mert az istennek se bírnánk összefoglalni a sztorit két mondatnál bővebben. A színészek - ahogy ez sokszor előfordul, kivált az ilyen, spontaneitásra-improvizációra épülő produkciókban - az "életükért" játszanak; ezt viszont jó nézni, mármint azt, hogy kinek hogy sikerül. Polgár Csaba könnyed és elegáns, mintha színpadon állna. Kiss Diána Magdolna "belemenős" és fékevesztett: karnyújtásnyira az ilyesmi nagyon hatásos. Szilágyi Katalin nagy színésznőt ígér, csak adassék végre méretes feladat hozzá. Nagy Zsolt energiája lehengerlő, mást ezúttal nem láttunk tőle. Mindazonáltal: lakásban lehet színházat csinálni.

És lehet - méghozzá veretességtől megszabadított klasszikus alapanyagból - a pécsi Modern Magyar Képtár parkjában is, a várfal tövében, ahol két sírt előre kiástak a végzős pesti színészhallgatók, hogy majd a kellő időben beledőljön Lear király (itt: Lír) és Gloster - meg a többi, aki nem volt bekalkulálva előre. Zsótér Sándor jó néhány évvel ezelőtt már rendezett egy főiskolás Leart (Hajduk Károly felejthetetlen volt benne); most, ezzel az ásással és intenzív természeti környezettel új közeget teremtett a történet köré. A dráma célratörő húzásai a csöppet sem öregre játszott király ön- és világmegismerő Canossáját pörgetik föl. A lányok története és nézőpontja félig szükségszerűen (félig a gyengébb színészi jelenlétnek köszönhetően) szorul háttérbe; Cordelia például egy várfalról nézi fékezett habzású érdeklődéssel, mi zajlik alant.

Ahol a rendkívüli teret amúgy fantáziadúsan használják a szereplők: ugranak fáról és falról, egyensúlyoznak peremen és a sír mellett, ásnak és temetnek, hevernek-cigiznek fa tövében. És közben Lír szinte játékosan és öntudatlanul teljesíti ki és be önnön tragédiáját - Petrik Andrea kiemelkedő, látványos, masszív tehetsége nemcsak a szerepet, de a drámát is elviszi a végpontig, mellette Szegény Tamás-Edgar szerepében Kovács Ádám halványabban mutatja saját és apja szomorú történetét. Józan László Bohócára viszont megint érdemes nagyon figyelni: a fiatal színész játékos-súlyosan ismétli el a hullákkal telt sírok fölött a világ kuszaságáról szóló versikét.

A Sirály lassan színháznak számít; kár, hogy az erre a funkcióra ígéretesen törekvő AKKU-nak nem adatott ennyi idő. A Sirály például a KoMa otthona - legutóbb Idill című produkciójuk talált méretes-arányos helyet itt magának. Mikó Csaba darabját Zrinyi Gál Vince rendezte - az előadás erősen emlékeztet a német színház Schimmelpfennig-Mayenburg-Ostermeyer-stíljére, amennyiben a közönséggel szemben széken üldögélő szereplők a szövegmondás mikéntjével bontják ki a drámát, mégis megtalálja a maga egyéni tenorját: Lass Bea (Szerető) és Jelinek Erzsébet (Nő) mellett például a krimiszerű sztoriban az apát játszó Polgár Péter és a Férfit játszó Lőrincz Sándor is ügyesen dinamizálja a látszólag statikus helyzetet. Szegény díszlet, szegény látvány, szerény anyagiak - és dús színház: csattanós a vége.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.