címû elõadása párkapcsolatainkról akar szólni, a se vele, se nélküle cirkuszokról és a felgyorsult információáramlásnak köszönhetõen kiüresedett viszonyainkról. Mindezt sokféleképpen kívánja a nézõkkel megértetni - túl sokféleképpen is ahhoz, hogy ne fáradjunk bele. A színpadi tér ketté van osztva, lenn az Accord Quartet játssza Márkos Albert szerzeményeit, és Katona László, a Mester (mint valami új telekrisztus) osztja az észt kortárs írók (Erdõs Virág, Filó Vera, Schein Gábor, Tasnádi István) szövegeire. Egy szinttel feljebb két hatalmas vetítõvászon: nézni is teher, ami szöveg és kép keresztülszáguld rajta. Aztán itt jelenik meg az elõadás szándéka szerint a Mesterrel szemben kreált két vad és õszinte figura Szûcs Edit baljós karneváli ruháiban. Az új világ bohócai: Ágens és Laborfalvy Sós Béla operahangon kommunikálnak, fájdalmasan szép énekük nyomot hagy, kapcsolatuk valóban emlékeztet azokéra, akik egymás nélkül nem értelmezhetõk - ám elfedik õket a vetített képregénybuborékok a vicces szövegekkel.
Sokat gondolkodtam, elõadás közben volt rá idõm, hogy a Tom és Jerry címû brutális amerikai rajzfilmsorozat parafrázisaként kezdjem-e értelmezni az elõadást vagy blöffként, mint a The Jom and Terry Show-t, az amerikai punklegenda, Mike Watt átmeneti háttérzenekarát, amelynek Tom Watson gitáros és Jerry Trebotic dobos volt a névadója, és jobb dolguk híján állítólag borsot törtek más zenekarok orra alá. Mert a punkreferenciák egyébként nem állnak távol Árvai György rendezõ sajátos, sötét hangulatú színházától. A végén Katona László gitárral a kezében elõ is adja a Sex Pistols himnuszának magyar szövegû változatát. De ettõl még nem teremtõdött meg a posztpunk hangulat, és nem lett paródia sem az elõadás, mert a sok-sok jó alkotó ötletei nem szintetizálódtak. Nem lett a lebontott mûanyag világgal szemben semmi új és igazi.
Trafó, február 26.
***
