Egyszerűbb lenne - és méltóbb is - pusztán színházi előadásnak tekinteni a Nemzeti Színházban két szereposztásban bemutatott János vitézt, de hát megint a bonyolultabb utat járjuk... Kacsóh Pongrác daljátékának e legújabb változata, úgy tűnik, feledteti sokakkal, hogy a mű sorsa többszörös adaptációk, átírások, kiegészítések, betoldások, húzások-vonások története, és nem is mindig csak az aktuális nemzeti öntudat kívánalmai szerint, hanem a színházba elvárt közönség kedvére (amikor például rendre a kor legnagyobb női sztárjának nadrágszerepe lett a Kukorica Jancsi).
Alföldi Róbert ehhez képest nem is húzott-vont olyan nagyon sokat; föltett bizonyos - eléggé könnyen rekonstruálható - kérdéseket, és megfelelt rájuk az előadásban. Túlnyomórészt színházi válaszokat adott. Teátrálisakat és egyszerűeket - teljes összhangban Daróczi Sándorral és Gyarmathy Ágnessel, akik a látványért felelnek.
Ezért aztán kezdetben a még mindig csodás magyar Alföld tárul elénk, ringó búzatáblával, vakító kék éggel, kis patakkal. Csak a búzatábla a buzgó szerelemtől ring (menyecskék és huszárok "ringatják"); a vakító kék ég a hátsó vásznon olykor vörösbe fordul, máskor fekete-fehér "fényképbe"; a kis patak meg néhány aprócska pocsolya. A finoman ironikus fátyol mindvégig látni engedi a fölhabzó érzelmeket: a menyecskék odaadását, a huszárok kényszerű vitézségét, Jancsi édes-bús szerelmét, a mostoha szerető irigység vezérelte gonoszságát, Iluska szomorkás szerelmét (az első szereposztásban Söptei Andrea Iluskája oly rezignált, hogy percig sem hiszi: lesz ebből boldog vég, a másodikban a lehengerlően éneklő Tompos Kátya üde szerelmére nagyobb csalódás vár). A háttérben a falu népe - a kórus - ül: baljós tanúsereg. Sok apró poén gazdagítja még a képet, mind talál; a kivágott zászlót összevarrják, a birkanyájat puli kergeti, Jancsi ostora pattog, ahogy kell.
A nyalka magyar huszárok meg elindulnak fölszabadítani a törökök által leigázott Franciaországot. Ezt szerintem sem 1904-ben, sem 1927-ben, sem 1937-ben nem lehetett röhögés nélkül megállni (már ha valaki belegondolt Bakonyi Károly librettójának különös fordulataiba, a rendező márpedig nyilván megtette). A francia király palotája Ferrero Rocher és Raffaello bonbonokból készült építmény, melyet a Radnay Csilla által játszott (és remekül énekelt) királylány módszeresen pusztít. A francia király Bodrogi Gyula alakításában elementáris bohóc, benne van a megrémült kisember és a hatalmas színész minden árnyalata. (Kár az egyetlen nem "pártok feletti" poénsorozatért: a "monnyak le?" kabarétréfát jobbról szépen meg fogják köszönni, ahelyett, hogy az előadást néznék.) Spindler Béla a gyávaság áriáját dalolja el meggyőzően: az ajándék miniguillotine-tól (melyet már előkészített a háttérben átmasírozó híres forradalmi festmény, Delacroix műve, melynek használati rugalmassága az idézettől és utalástól a mellrák elleni küzdelemig terjed) láthatóan elsápad.
Nehezen győz a magyar huszárcsapat: véres, szakadt ruhában vonszolódnak színpadra, hogy végigasszisztálják a makacs (és időközben János vitézzé hősült) Jancsi gyerek magyaros karakánságát, amellyel visszautasít szépséget, karriert és fele királyságot - dagad a keblünk a büszkeségtől (ha el nem fog a röhögés): mi már csak tudunk dönteni. És jön a lélektani mélypont: Bagó - akiről csak Jancsi nem tudja, hogy Iluskába szerelmes - a lány halálhírét hozza. A francia királylány jó dramaturgiai, de annál rosszabb lélektani fordulattal rögvest benyomulna az üresen maradt helyre - semmi esélye... Jancsi Bagóval elindul: nem a sírból kikaparni az ő Iluskáját, hanem megtalálni ott, ahol most van; viszi a rózsát is, ami egyrészt szebben beszél, másrészt úgy éneklik - mind a Bagóban mindvégig remekelő Szarvas József, mind az erre a dalra csúcsra járó Hevér Gábor -, hogy meg kell a szívnek szakadni, viccből meg komolyan is.
És akkor jön a talány: Iluska Tündérországban van, de hol van Tündérország? Alföldi rendezésének harmadik felvonása egy aluljáróban játszódik ugyan, de ha a kérdésre felelünk, mint Alföldi, akkor ennek az aluljárónak nem a rondaság, a mélység, a mocsok és a szenny a kiemelt attribútuma. Hanem a hely: Tündérország a menekülni kényszerülő, kis falujából elvágyódó lány számára 1904-ben, '27-ben, '37-ben és ma Budapesten van, a nagyvárosban. Az álmok és lehetőségek idevonzzák azt, aki boldogságot remél, Iluskát is. A város - így Tündérország - emblematikus helye pedig a metróaluljáró. A városban elzüllött vidéki lány, a tündérek királynője számára nincsen visszaút - Jancsi azonban nem ezt az Iluskát kereste. Bagó furulyaszava, a pipacs és az aratás - ez az ő tündérországa. És hol lehet ezt föllelni 2009-ben? Egy múzeumi diorámában: kis kalicka, benne túlméretezett Jancsi- és Bagó-szobor a már nem ringó parányi búzamezőben.
Az első szereposztásban Stohl András énekkel-szóval kemény, edzett Jancsit hoz; a másodikban Mátyássy Bence Jancsija nagyobbat koppan. Udvaros Dorottya mostoha-boszorkája Iluska álorcájában komoly dilemma elé állítja Jancsit; Csoma Judité sprődebb, megrögzöttebb. Jók az énekesek, jók a muzsikusok - de hisz ezzel nincs is baja senkinek.
A nemzeti öntudatot nem a színházban kell gyógyítgatni, ha beteg. A János vitéz pedig színház: ennyi.
Nemzeti Színház, január 30. és február 2.
