Színház - Ilyenre készítik - A kékszakállú herceg vára; The Black Rider

  • Csáki Judit
  • 2009. április 16.

Zene

Vannak ezek a "szemi-színházi" formák: az olyan, mintha tartományában virulnak, de épp az a lényeg, hogy mégsem, ugyanis nézhetőségük-láthatóságuk korlátozott. Egyebek mellett ez utóbbi teszi igazán vonzóvá őket a színházi gourmet-k számára: már bejutni is nehéz. Ennek a műfajnak számos megjelenési formája létezik, abban azonban mind közös, hogy nem a normális színházi készülés előzi meg, hanem egy sokkal rövidebb próbaperiódus. Szerencsés esetben ez nem az előadás színvonalában, csak a megcélzott készültségi szintben mutatkozik. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ha ezeket a produkciókat is hat-nyolc hétig próbálnák, éppen olyanok lennének, mint az átlagos repertoárdarabok; ezeket ugyanis nem félbehagyják, hanem ilyenre készítik.

Vannak ezek a "szemi-színházi" formák: az olyan, mintha tartományában virulnak, de épp az a lényeg, hogy mégsem, ugyanis nézhetőségük-láthatóságuk korlátozott. Egyebek mellett ez utóbbi teszi igazán vonzóvá őket a színházi gourmet-k számára: már bejutni is nehéz. Ennek a műfajnak számos megjelenési formája létezik, abban azonban mind közös, hogy nem a normális színházi készülés előzi meg, hanem egy sokkal rövidebb próbaperiódus. Szerencsés esetben ez nem az előadás színvonalában, csak a megcélzott készültségi szintben mutatkozik. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ha ezeket a produkciókat is hat-nyolc hétig próbálnák, éppen olyanok lennének, mint az átlagos repertoárdarabok; ezeket ugyanis nem félbehagyják, hanem ilyenre készítik.

A Budapesti Tavaszi Fesztiválon volt néhány produkció, amely schnellben készült, hiszen csak egyszer-kétszer-háromszor került közönség elé. A fesztivál mint olyan amúgy is természetes terepe a felolvasószínházaknak, a szcenírozott koncerteknek és az "átlóban" készült produkcióknak, hiszen maga is sűrítmény, amely további sűrítményeket foglal magába.

Az egyik ilyen esemény a Művészetek Palotájának hangversenytermében színre került Bartók-mű, A kékszakállú herceg vára volt, Mundruczó Kornél rendezésében. Kovács János vezényelte a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát - a muzsikusok látványosan civil ruhában ültek a pódiumon, mintha egy hétköznap délután ugrottak volna össze egy próbára. Vagy a rendezői szándéknak megfelelően azt jelezték, hogy itt egy hétköznapi történetet fognak elmuzsikálni. Civil ruhában volt a két énekes, Komlósi Ildikó és Polgár László is, ráadásul a karmester mellett egy-egy kempingszéken ültek, kezük ügyében ásványvíz.

A zenekar mögött és fölött egy ház állt: konyha, nappali, fürdőszoba és egy jókora terasz; épp hogy "szerkezetkész", vagyis jól átlátható (legalábbis a nézőtér földszinti részéről, mert föntről a ház teteje alaposan kitakarta a játék helyszíneit). Hat színész tett-vett benne; tévét nézett, zuhanyozott, vacsorát készített, beszélgetett, evett-ivott - esetleg obszcén ábrákat rajzolt az üvegre, s azokkal obszcén interakcióba bonyolódott. El lehetett nézni őket egy ideig - nem voltak túl érdekesek.

Idővel azonban föllépett bizonyos dinamika az alant játszódó Kékszakállú és a fönt lézengő színészek között. Idelent ugyanis Komlósi Ildikó és Polgár László nemcsak elénekelte, hanem el is játszotta a darabot, mégpedig nagy átéléssel, a tér szűkösségét a gesztusok és érzelmek tágasságával és erejével kompenzálva. Vagyis: nem csak az énekre, a zenére kellett odafigyelnünk, hanem a drámára is, ami folyt köztük: Komlósi makacs és "tudatlan" kutakodására Polgár mind rezignáltabb engedelmességgel válaszolt; ő sokkal előbb sejtette a baljós véget, mint Judit, és sokkal előbb föl is adta a nőért és a szerelemért folytatott harcot.

Ekkor azonban - hiszen a dráma elöl már "csúcsra járt" - igazán zavaróvá, mi több, idegesítővé lett a hátul folyó, egyre inkább öncélúnak, magamutogatónak, és rendezőileg agresszívnek tűnő tevés-vevés. A művel ugyanis nem létesített kapcsolatot (vagy akart, csak nem sikerült), ezért mintha minden módon versenyre akart volna kelni a lent zajló drámával. Megosztotta a közönséget - és távolról sem két egyenlő félre. Judit és a Kékszakállú drámája biztonságosan elérte szomorú végét, odafönt pedig párnák alá temetkeztek a szereplők - de ez már mindegy is volt. A közönség hangosan "búzott", amikor a hátsó fertály hajolt meg, és lelkesen tombolt a muzsikusoknak és énekeseknek. Elvben még az is lehetséges, hogy a közönségnek nincsen igaza. Most igaza volt.

*

A fesztivál keretén belül rendezett Nemzetközi Színházi Fesztivál egyik darabja igazi "nagykaland" volt: tízéves moratórium után először lehetett színre vinni a William Burroughs-Tom Waits-Robert Wilson trió legendás produkcióját, a The Black Ridert - igaz, szcenírozott koncertként, felolvasószínházi formában.

Aki hallott már a műről vagy a szerzőkről, annak nem kell magyarázni, miért legendás ez a produkció; aki meg nem, annak legyen most elég annyi, hogy számos szempontból ikonikussá vált figurák produkciója volt ez annak idején, amely magába sűrítette mindhárom alkotó külön-külön is mérhetetlenül gazdag világát. Kaetchen és Wilhelm mesésen tragikus szerelme abszurd horrorba fordult a kezükben, és a karcos dalokkal, valamint a szereplők tablójával együtt kész lázálom - avagy frenetikus drogtrip. Ascher Tamás rendezése a sokkal visszafogottabb szürreális-groteszk tartományban olvastatja-énekelteti a darabot; díszlet alig, maszk rendesen, stilizálás doszt. Jó színészek.

A végeredmény pedig olyasmi, mint a hazai kínai éttermek: még a jobbak is a föltételezett magyar szájízhez vannak igazítva. A szórakoztató, lendületes előadás minden ízében a mi nyelvünket beszéli, akármennyit énekelnek benne angolul. Nota bene, a zene a legjobb az egészben: a Kovács Márton vezette zenekar (és benne Kovács Márton látványnak is lehengerlő teljesítménye) előtt Tom Waits is megbillenthetné közismert kalapját...

Művészetek Palotája, március 20., Nemzeti Színház, április 5.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.