Színház - Régi bűnök - Szophoklész: Oidipusz; Szálinger Balázs: Oidipusz gyermekei

  • Csáki Judit
  • 2009. december 17.

Zene

Ülünk a kaposvári színház stúdiójának erősen stilizált (szögletes) amfiteátrummá alakított terében; ülünk, mondom, lélek az ajtón se be, se ki. Odalent, a medenceszerű mélyedésben a Kar van a helyén: nyomoronc, piszkos, pestises emberek, nem is járnak, csak kúsznak-másznak. Fejük fölött kalitkában igazi varjú (?) - ennél rondább madarat életemben nem láttam.

Ülünk a kaposvári színház stúdiójának erősen stilizált (szögletes) amfiteátrummá alakított terében; ülünk, mondom, lélek az ajtón se be, se ki. Odalent, a medenceszerű mélyedésben a Kar van a helyén: nyomoronc, piszkos, pestises emberek, nem is járnak, csak kúsznak-másznak. Fejük fölött kalitkában igazi varjú (?) - ennél rondább madarat életemben nem láttam.

Szophoklész Oidipuszát nézzük (Jon Fosse átdolgozásában), ezt az antik bűnügyi történetet, amely Rusznyák Gábor rendezésében nagyon is transzparensnek mutatkozik, ami a sztorit illeti, és jócskán ad okot töprengésre a motivációk tekintetében. Oidipusz például Kocsis Pál magabiztos stíljében kissé túl vakon és túl hevülten esküszik rá, hogy megtalálja Laiosz gyilkosát, és méltó megbüntetésével tényleg boldogulást hoz a sokat szenvedett Thébára. Ez az ember el van szánva, de azt hiszi, nincs rizikója. Önhitt.

A történet és az előadás egyszerre régi és modern - Rozs Tamás zenéje, a sok különös, baljós és tiszta hang, ami sok különös, félig-hangszer eszközből támad, végig nem lankad, sőt; Remete Kriszta jelmezvilágában a zakók lepelben végződnek - örökérvény. Znamenák István Kreónja eleinte annyira ártatlan, hogy az már gyanús - és tényleg. Csapó Virág Iokasztéja akkora hévvel imádja Oidipuszt, annyira odaadja magát neki, hogy az már túl sok - és tényleg túl sok az anya-feleség szenvedély. Kovács Zsolt rendíthetetlen Teiresziasz - nem csoda, ha Oidipusz nem hisz a kinyilatkoztatásaiban.

Odalent az istenadta nép kavarog: Théba, mi tagadás, pocsék állapotban van. Gyuricza István a Karvezető szerepében olykor mikrofonon át, mintha egy másik világból vezetné-kísérné Oidipusz lépteit, mély és szenvtelen hangja a rezignált belülállóé - az ő (meg a Kar) bőrére megy a játék. Szép játék: Rusznyák a stilizációval csak közelíti felénk a történetet, de nem fedi el a részleteit. Világosan látjuk a váltott "lépegetést": mikor ki tart előbbre, ki sejt többet és ki tud már mindent abból, amit nekik nem tudni lett volna jobb.

A színészek közöttünk ülnek, mellőlünk lépnek be a történetbe - mi is lehetnénk. Jó a ritmus, pont belenyugszunk a bűnhődésekbe, mire elérkezik a bizonyos értelemben boldog vég. Boldog, igen - és ezt rendesen el szokta nyomni Oidipusz nagy tragédiája. Iokaszté halott, Oidipusz vak, Kreón az ország élén - és akkor elered az eső, mossa le a sarat, a pestist, a nép az ég felé fordítja arcát, mert megszűnt az átok, Théba megint szép lesz, méltó.

És valahonnan innen folytatódik az a történet, amelyet Oidipusz gyermekei címen játszanak a Radnóti Színházban - Szálinger Balázs három drámából írta eggyé, közülük az Antigoné a legismertebb, és ez áll az előadás második felének középpontjában is.

Amit Rusznyáknál a stilizáció, azt Valló rendezésében az író végezte el: a kortárs Kar szerepeltetésével a jelenig húzta a darabot. A Kar ugyanis amolyan átlagos család - papa, mama, gyerek - meg a szomszéd meg még egy biciklis futár is. Ez jó, még az sem nagy baj, hogy Bagossy Levente díszletében a monumentális méretű asztal és kanapé erősen korlátozza a szereplők mozgásszabadságát. Az előadás elején Iokaszté - aki nem halt meg - Csomós Mari játékában sajnálkozva foglalja össze az előzményeket, és vetíti előre az újabb bonyodalmat, aztán felbukkan Oidipusz is (Bálint András), hogy együtt legyen a család. És mire színre lép a két öltönyös fiú, az egymás kezétől meghalni jósolt testvérpár, már tudjuk, hogy igazi drámai erőre itt legföljebb Szervét Tibor Kreónjának és Petrik Andrea Antigonéjának összecsapásából számíthatunk.

Hozzáteszem: az író, Szálinger Balázs kevéssé tehet erről; ő elvégezte, és nagy mesterségbeli tudással végezte el a feladatát. Fantáziája megkötve - csak a keze volt szabad. Valló Péter rendezői figyelme pedig megoszlott a modernizált Kar, vagyis a változatos formákban, de mégiscsak a jelenkori klisék keretei közt mozgolódó család, valamint a számos külsőség közepette okosan és cinikusan totális hatalomra törő Kreón és a halálig eltökélt Antigoné párharca között. Gazsó György (Férfi) és Martin Márta (Nő) kommentál és sopánkodik, de nem válnak részesekké, nem tudják megmutatni, hogy az ő bőrükre is megy a csatározás, és hogy ők: mi vagyunk. Szombathy Gyula (Szomszéd) fokozatosan, Gyabronka József (Hírnök) nagy hirtelen katapultál az antik történetbe, ott jobb szerepük van, mint ideát. Marjai Virág Iszménéjének a testvérgyávaságot kell megjelenítenie, a két fiú (Adorjáni Bálint és Klem Viktor) a "mindkettőnek igaza van"-tétel megtestesítésén dolgozik. Petrik Andrea erős és hatásos, aztán árnyalatai is lesznek. Szervét Tibor a rutinos zsarnokot hozza: megeszi reggelire ezt a vircsaftot itten.

Szaporodnak a halottak. Aki meghal, kap egy lufit - nem száll föl vele, csak mozog merev testtel és arccal a színpadon. Amely - a lehetőségekhez képest - a végére kitágul, kinyílik, hiszen már alig férnek el a szereplők, és a holtak vannak sokkal-sokkal többen. Nem tragikus, csak picit szomorú, hogy Kreón az úr a hullahadseregen.

Kaposvár, december 12., Radnóti Színház, október 28.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.