Zene

Bogányi Gergelyt vendégelő esttel indult a pécsi együttes "A zongora arca..." fantázianevű koncertsorozata, s a kollegiális és egyszersmind testvéries együttműködés a kiváló szólista, valamint a Bogányi Tibor által irányított Pannon Filharmonikusok között - mértéktartóan fogalmazva is - igen szép eredményt hozott.

A Disfear és a Zeke gyors, rövid és kíméletlen hardcore/punk zenéje felől indult, de annál jóval dallamosabb budapesti zenekar közel tíz éve alakult. Első lemeze, a Death Rock City 2007-ben, az igen erős The Black Horn pedig tavaly év végén jelent meg: ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar basszusgitáros-énekesét.

A jól mediatizálható életúttal (szektás izolációban töltött fiatalkor, sok kábítószer, újabban modellkarrier) bíró Christopher Owens küllemre nagyjából az új Evan Dando, énekhangra pedig a fiatal Elvis Costello, aki Girls nevű fantomzenekara élén vált az évtizedforduló egyik legünnepeltebb független énekes-dalszerzőjévé.

Sok szó esett már Kurtág és Ligeti György pályájának hasonlóságáról, itt az ideje, hogy néha a jelentős eltéréseket is észleljük.

A gödöllői Aebsence tíz évvel ezelőtt készítette el Unusual című debütáló lemezét, amely már akkor kivételes zsenialitással ötvözte az Alice In Chains/Tool-féle borult grunge és posztgrunge zenéket a magyar népzenével, amikor hazánkba még egyáltalán nem gyűrűzött be a külföldön akkor induló folkmetál trend.

Zenél, énekel felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, legalább három-négy formációban, workshopot tart, főz, horgol, fest, és nem utolsósorban filmez is. Új lemeze, az Anticity megjelenése apropóján beszélgettünk vele.

"Ekkor a lány karját hozzá esedezve emelte:/ ámde sötét serték kezdtek meredezni a karján,/ és keze meggörbült, horgas nagy karmai nőttek,/ lábbá lett; s az a száj, mit még nemrég maga dicsért / nagy Jupiter, torzzá lett, széles medvepofává."

A legendás skót poszt-rock formáció nem először engedi át zenéit - mintegy nyersanyag gyanánt - a remixelők kénye-kedvére.

Puccini Bohémélet című operája több mint kilencven év után tavaly került először a Salzburgi Ünnepi Játékok műsorára, mert mindaddig méltatlannak minősült egy művészi értelemben avantgárd fesztivál esztétikai igényeihez.

Valamikor még voltak évszakok - hangzik a jelenkorral elégedetlenek egyik örök típuspanasza; valamikor A teremtés volt az újévi program és nem Az évszakok - panaszolhatná most frissiben a recenzens.