Elmentem megnézni egy főiskolás (bocs: egyetemi) vizsgaelőadást. Kutyaköt, amúgy, mégis hosszú ideje nem fért be a táncrendbe, ezért aztán mindig a kész vagy félkész, mindenesetre végzett színészeket szoktam látni. Pedig az "drynak van egy nagyon sajátos hangulata, csupa fapad meg ledurrant patina - nagy dolgok történtek itt valaha, és ki mindenki nyekergette már ezeket a deszkákatÉ Majdnem mindenki.Carlo Goldoni komédiáját, A chioggiai csetepatét az Isten is főiskolás vizsgadarabnak teremtette. A kis olasz halászfalu férfinépe távollétével tüntet - odakint halászik a tengeren -, míg otthon az asszonyok a csipkeverő párna fölé hajolva kavarnak ezerrel. Az archetipikus alapkonfliktus a nemek közt feszül - azazhogy a férfinak nő kell, a nőnek férfi -, de a dráma az asszonyok-lányok között zajlik, merthogy a párokat mégiscsak ők hozzák össze. Sok, nagyjából egyenrangú és egyforma méretű szerep van benne (mert persze a férfiak is előkerülnek olykor), keresztbe-kasul mindenféle kapcsolatok meg viszonyok, színes, de azért transzparens karakterek - tutti, de olyan, hogy Molnárral szólva "ki lehet belőle ragyogni".
A színigazgatók például ezért a kiragyogásért járnak vizsgát nézni a főiskolára; aki kiragyog, annak egy ideig legalábbis biztos helye van valamelyik társulatban. A kritikus meg, felteszem, inkább azért jár vizsgát nézni, hogy jó előre tudja, mire számíthat az elkövetkező években.
Jelentem: fogalmam sincs. Láttam ugyanis egy pofás, jól megcsinált, érzékeny és kellemes előadást - egyetlen igazi színháznak sem kellene szégyenkeznie, ha a repertoárján tudhatná. Igaz, a rendezést, a Novák Eszterét láttam már egyszer, akkor egy igazi színház, a marosvásárhelyi játszotta; ha jól emlékszem, sok fiatal szerepelt benne, tehát üde volt az is, lendületes és szép.
Ráadásul a Budapesten mostanában igen keveset, mondhatni semennyit nem dolgozó Novák Esztert (aki nekem hiányzik, bár ez ízlés és még sok egyéb kérdése) a színházban elsősorban a színész érdekli, a drámában alighanem a viszonyok. Ez is kifejezetten üdvös ezúttal: a Benedek Miklós osztályában végző színészhallgatók
a már emlegetett Isten tenyerén
csücsültek. Nagy-nagy biztonságban méghozzá: Novák szolid rendezése ugyanis alájuk tette azt a bizonyos biztonsági hálót, amelyet legtöbbjük igencsak hiányolni fog az elkövetkező években odakint, az "igazi" életben. És bizonyosan lesz köztük olyan is, aki emiatt nagyot fog esni.
De most - és Novák Eszter rendezésének, tudatos és pedagogikus színészvezetésének ez amolyan paradox hatása - meglehetős az egység, afféle színjátszási konszenzus látszik uralkodni az "dry színpadán. Olyasmit jelent ez, hogy lefelé valóban nem lóg ki senki, és noha fölfelé a határ a csillagos ég, ahhoz sem járnak vészesen közel. Csapatmunka, szoktuk mondani ilyen esetben a produkcióra, többnyire dicsérőleg.
Az asszonyok kórusában viszonylag gyorsan megképződnek az egyéni karakterek. Először is a nemzedékek: az asszonyok, a menyasszonyok és a férjre vadászó cserfes kislány. A természet rögzült rendjén kívül a férfiínség szervezi őket: a választék ugyanis korlátozott. Az asszonyok tehát - a Sztankay Orsolya játszotta Pasqua és a Kovács Ágnes Anna játszotta Libera - biztos státusuk következtében nyugodtabbak és lomhábbak, ám ha ők fortyannak föl és ugranak egymásnak, az az igazi vihar. A leendő férjükre várakozó menyasszonyok - Lucietta, akit Wéber Kata és Orsetta, akit Borombovits Ágnes alakít - hangosabban, látványosabban, de főleg felszínesebben marakodnak, míg a férjről ábrándozó, de a kiválasztott konkrét személyét illetően meglehetősen rugalmas kamaszlány, a Stefanovics Angéla által megformált Checca viharzó bugyborékolása csak a legtetején, igaz, ott egyfolytában fodrozza a vizet. Szép és tiszta konstrukció, melyben a dallamok - szólók és duettek, olykor tercettek vagy tovább - kiegyensúlyozottan, szabatosan hangzanak.
Sztankay Orsolya színészi regisztere látszik a legszélesebbnek - mondom újra: alapos fürkészés után, merthogy nagy itt az egység -, ő ugyanis akkor is érzékeny mimikával és kifejező gesztusokkal kísérte a játékot, amikor (gondolom, az enyémen kívül) nem irányult rá figyelem. Hajolt a csipkeverő párna fölé, és a közelgő vihar várható intenzitásával szinkronban csak a fejét hajtotta egyre mélyebbre. A férjével, Tonival való találkozás némajátékában pedig egy egész házasság, bonyolult, kényszerek és érzelmek által befolyásolt kötelék ezernyi színe mutatkozott visszafogott mozdulataiban, gyorsan változó arcán.
Stefanovics Angéla kislányos alkatával és hangjával bizonyos szempontból veszélyes adottságokkal bír: megannyi bonyolult kiskamaszt fognak látni benne a direktorok és a rendezők,
játszatni fogják a fizikumot,
pedig a gyerekes durcásság meg az infantilisra vett akaratosság alighanem színészet.
A fiúk szintén markáns típusokban jeleskednek: Karalyos Gábor Pasqua férjében lassú, de határozott családfőt, Sás Péter Fortunatóban pedig hadari (ráadásul az érthetetlenségig fokozott, mesterien gyors beszédű), amúgy pipogya férjet formáz. Kasvinszky Attila nők közt csapódó - de végül persze a kijelölt menyasszony mellett lehorgonyzó -, túlfűtött indulatoktól vezérelt Titta Nanéja érettségével tűnt ki, míg a kívülről jött Isidorót, a bírósági jegyzőt játszó Chován Gábor a zárt közösséghez való gyors alkalmazkodást játszotta élvezetesen. Föltűnt még a rengeteg kalamajkát okozó, a virtigli balek sémáját magára húzó Toffolo szerepében Tóth Attila remek komikuskészségeivel.
Bárkiből bármi lehet - vontam le a látottakból az első következtetést még az előcsarnokban. És mivel a rendezés, az a bizonyos paradox hatás, amelyről fentebb írtam, nemcsak a színpadi szereplés alsó sávjait vágja le határozottan, hanem iskoláról lévén szó, egyelőre a legfelsőket is, csillagot megszületni nem láttam, jutott eszembe később. A felnőtt, well done - azaz jól átsütött - produkcióban minden és mindenki jeles. Alá.
Csáki Judit
