tánc - Akram Khan Vertical Road

  • - sisso -
  • 2011. október 27.

Zene

címû koreográfiája ismét nem csalódás, ami az elsöprõ fizikalitást, az intelligens látványtechnikát és a szenvedélyt illeti. Az orientalista kortárs táncmû ezúttal is a klasszikus indiai kathak és a modern táncnyelv keverékébõl építkezik. Az Akram Khan Company világokat összekötõ munkáiban végtére is ez a különleges.

Sodró dinamika, örvénylõ mozdulatok, sápadt fények, árnyak, a galaktikus idõjárást érzékeltetõ hatalmas, áttetszõ, szélfútta vásznak, a sivatagot idézõ, szállingózó fehér köd és por. A hosszú ideig készített, Nitin Sawhney kozmikus zenéjével illusztrált, nyolcszereplõs darab szigorú visszatérés a formához - a látványszínház javára és a lélektani mélységek rovására. A minimalista felütésben egy férfi hosszú játékát láthatjuk a vászon mögött, és már ekkor óriási sóhajok szakadnak fel a közönségbõl. A központi figura aztán maga köré gyûjti az õsi legendák misztikus figuráit, akik idõrõl idõre szürreális házioltárrá állnak össze. Szájtátva lehet nézni, ahogy a táncosok, az új alázatosak egyéniségüket a nagy cél érdekében maguk mögött hagyva emberfelettit teljesítenek. A mû hibátlan és kissé lelketlen, de még ez is stílus és kortünet, sõt: tendencia a "forradalmi" koreográfusok körében. A Tanzquartier közönségétõl én még nem láttam olyat, hogy ne verte volna szét a házat egy-egy közepes darab után is, ez pedig egy pontosan szerkesztett, nyûhetetlen testekkel kiállított, lélegzetelállító verzió. Nagyszabású menekülési stratégia.

Bécs, július 28., a Trafóban november 4-én és 5-én

****

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.