Biztosan akadnak olyanok önök között, kedves olvasók, akiket valami csoda folytán rabul ejtettek gimnáziumi természetföldrajz-tanulmányaik, vagy egyszerűen csak falták gyermekkorukban a Verne Gyula-kalandregényeket. Nos, főképpen önöknek szól az Egyetemi Könyvtár első emeletén megtekinthető Ég és föld című könyvkiállítás, ahol a bemutatott, önmagukban módfelett érdekes ritkaságok, kivételes kultúrtörténeti kincsek ürügyén mintegy feltárul előttünk a kora újkori csillagászat, a térképészet és a nagy földrajzi felfedezések rövid története (a kiállítás anyagáról előzetesen tájékozódhatunk a www.konyvtar.elte.hu oldalon). Az érdekes dolgok a világ hagyományos felosztása szerint is hierarchikus sorrendben, az égen, a földön, s persze
a föld alatt
lelhetők fel: ennek megfelelően elsőként Kopernikusz, majd Tycho Brahe, a nagy dán csillagász könyvébe ütközünk. Mint minden kiállított mű szerzőjéről, róla is vázlatos életrajzi dolgozatot találunk, melyből kiderül, hogy ő írta le először a szupernóva-jelenséget: az utóbb róla elnevezett objektum születésekor, az 1570-es években olyannyira fényes volt, hogy tiszta időben nappal is látszott az égen. A Kopernikusz-féle spekulatív heliocentrikus modellen kívül ez az empirikus tapasztalat volt az első, mely rést ütött a hagyományos ptolemaioszi világképen, mely szerint minden, mi odafenn található, örök és változatlan. Nem hiányozhat persze innen Kepler és Galilei egy-egy műve sem, nem is szólva a XVI. században élt Dudits András egy munkájáról (ő volt az, aki a tridenti zsinaton élesen kikelt a cölibátus ellen, majd miután nézeteivel kisebbségben maradt, inkább kilépett a papi rendből és megházasodott). Ahogy egyre fontosabbá vált a bányászkodás, úgy szaporodott a témával foglalkozó szakirodalom: erre mutat példát a két úttörő, Agricola és Athanasius Kircher egy-egy, látványos metszetekkel illusztrált munkája. A képzeletet viszont tán leginkább
a nagy felfedezések
ragadják meg, melyekből a magyar kultúrhistória legendás alakjai sem maradhattak ki: találunk itt könyvet a felfedező-kalandor Benyovszky Mórictól, akit jelenleg legalább három nemzet vall magáénak. És persze itt találjuk ama század tán legnagyobb felfedezői, az egyaránt tragikus véget ért Cook és La Pérouse egy-egy munkáját - az emberiség szerencséjére mindketten még haláluk előtt el-készítették azon feljegyzéseiket, melyekből utóbb okulhattak kortársaik. Cook tragédiája volt egy ideig az ismertebb (őt a legénység szeme láttára ölték meg egy összecsapás során Hawaii-on), La Pérouse viszont egyszerűen eltűnt a tengeren, közvetlenül a Bastille bevételének előestéjén, s a rákövetkező forradalmi káoszban nem volt, aki megkeresse. Csupán évtizedekkel később derült ki, hogy hajótörést szenvedett egy melanéziai szigeten (Vanikoro), majd legénységével együtt lemészárolták (s alig-hanem meg is ették) a kannibál természetű bennszülöttek - erről pedig éppen Jules Verne írt könyvet, mely szintén szerepel a kiállított munkák között. A bemutatott anyag nagyobbik része viszont kifejezetten térképészettörténeti: megcsodálhatjuk Ortelius, a modern földrajztudomány atyja korai térképeit - az egyik a Távol-Kelet, a másik Magyarország első ismert részletes, bár kissé elnagyolt térképe -, és egy igen ritka kiadványt, az Újvilág korai leírását, melynek szerzője Amerigo Vespucci. Kife-jezetten izgalmas az a térképé-szeti anyag is, mely Magyarország török alóli felszabadítása (meg az 1717-18-as sikeres törökellenes háború) nyomán készült. Különösen sokat köszönhetünk a karlócai béketárgyalásokon diplomataként is működő Marsiglinek, aki képzett hadmérnökként és térképészként mérte fel és ábrázolta a frissen császári kézre került területeket. És a kiállítás végén ott a csattanó, a hosszú felmérő munka eredményeként az 1760-as évekre elkészült első részletes Magyarország-térkép, melyet a mai látogató is élvezettel tud bogarászni. Lám, milyen fura alakú volt akkoriban a Balaton, hány kanyarulata és szi-gete veszett el azóta a Dunának, s milyen távol is volt akkoriban a történelmi Pesttől Cinkota vagy Szentlőrinc! S hogy nem jött közelebb azóta se!
