Ennél jobb pedigrével és gyanúsabb tartalommal rég indult tévésorozat a bevállalósak mezőnyében. A produceri piramis csúcsán Steven Spielberg személyesen, a szellemi anya szerepében Diablo Cody (a Juno Oscar-díjas forgatókönyvírója, volt sztriptíztáncos, önjáró médiaszemélyiség), a főszerepben pedig Toni Colette, aki nem kompenzálni jött át a nagyvászonról a kisképernyőre, hanem a kihívás kedvéért. A kihívás hivatalos neve disszociatív identitászavar, a nem hivatalos pedig Tara: férjezett, kétgyermekes, dolgozó asszony, akiből stresszhelyzetben kibuknak alternatív énjei. Utoljára talán Jim Carreynek adatott meg a hollywoodi nagyok közül, hogy egynél több személyiséget alakítson egyazon szerepben, de az egy olyan műfajban történt, ahol senki sem kérte számon a többénűség korrekt ábrázolását. Tara alteregói viszont nem egy hardcore komédiában, hanem a középosztálybeli kertvárosi reáliák közepette kérnek szót maguknak, Amerikának azon a táján, melyet legutóbb a temetkezési vállalkozást üzemeltető Fisher fiúk tettek magukévá látványos sikerrel az Alan Ball-féle Sírhant művekben. Bár Fisheréknek is voltak orvosilag megkérdőjelezhető megnyilvánulásaik (néha elbeszélgettek a gondjaikra bízott halottakkal), Ball nem egy mentálhigiénés főműsorszám köré szervezte a családi szorongástalálkozót; hagyta, hadd másszanak ki a maguk tempójában a csontvázak a szekrényből. Cody mohóbb is, és sorozatügyekben járatlanabb is Ballnál: egyszerre akarják a dramaturgiai aprómunkát igénylő füves pályás szorongástérképet és a minden díjátadót könnyekig ható nagy attrakciót. Anyunak néha rossz napja van, ilyenkor felelős szülőből hol kurvás kamasz lánnyá, hol a fingja meggyújtásával kísérletező vadparaszttá, esetleg köténykés überháziasszonnyá válik, de apu a végletekig elnéző férj, a gyerekek pedig, amikor épp nem anyu alteregóit hajkurásszák, rendes sorozatkamaszokként szívnak: a kissrác meleg és reménytelenül szerelmes, a nagylány pasizik, de rendre rossz lóra tesz. Az anyu árnyékában tébláboló mellékszereplők mintha maguk is zavarban lennének, hogy mennyire kell az átváltozásokat a mindennapok megszokott részeként kezelni vagy éppenséggel nagyon kiakadni rajtuk: ez a tanácstalanság visszatérő motívummá növi ki magát, egy kicsit mindenki úgy játszik, mintha a polgári viselet alatt fehér köpenyt is viselne. Persze mi ez a dupla viselet ahhoz a három jól fejlett és egy növésben lévő énkéhez képest, amit Toni Colette-nek kell magánál tartania minden dramaturgiai eshetőségre felkészülve. Colette bűvésztáskájában jól megférnek mindahányan, s alkalomhoz illő fellépőruhája is van mindegyiknek. Külön kis attrakció minden jelenésük, melyek, ha tudományosan mégoly megalapozottak (a készítők, mint hírlik, rendesen konzultáltak a szakmával), elég hamar kiismerhetőek. Ami a gyógyításban előny, nem feltétlenül jön be egy tévésorozatnál, akkor már inkább a gyerekek problémái, nekik viszont nem írtak elég jó szövegeket - az nem az, hogy a filmmániás kissrác a családi ügyeket John Waters korai filmjeihez hasonlítja, az pedig kifejezetten ciki, hogy Spielberg filmjében Spielbergre kacsintgatunk egy cápás idézettel.
Az HBO-sorozat első epizódja: augusztus 4., 20.00
