Tiga Sontag már 7 éve nem adott ki albumot, úgyhogy éppen ideje volt, hogy előálljon egy nagylemezzel. Másrészről mostanában azt sem rejtette véka alá, hogy nem érdekli túlságosan az albumkészítés – ebben az évtizedben inkább erős maxikkal jelentkezett (ezek egy része fel is került a No Fantasy Required számai közé).
Mindezek ellenére egyáltalán nem érdektelen, amit csinál, a lemezen pedig, címére rácáfolva, korántsem az izzadtságszag és a kényszer érződik. Először is még mindig tud számokat írni, legyenek bár ezek kváziromantikus elektropopdalok (Having So Much Fun, Tell Me Your Secret) vagy kis fricskák (mint a szórakoztató 3 Rules). Ráadásul tudja, hogy kivel kell dolgoznia: mindenekelőtt a szerzőként és producerként három számon is közreműködő Matthew Deart kell emlegetnünk, akinél az alkotói termékenység rendre ötletes megoldásokkal és gusztusos tálalással párosul, ráadásul zenéit is képes Tiga komplikált alkotói énjéhez passzítani. De jó helyen bukkan fel Jake Shears (a Make Me Fall In Love megintcsak az érzelmes diszkóvonalat erősíti), ahogy Quinn Whalleyvel (Always) és Hudson Mohawke-kal (Planet E) is jót húzott. Utóbbi darabok kapcsán az album további erényeit kell emlegetnünk: miközben Tiga egy percre sem esik ki az album saját ritmusából, remek 4/4-es tánczenék kerülnek ki a keze alól. Na jó, mondjuk a Plush nem éppen a legfrissebb eresztés, ahogy a Bugatti sem, de ez az ötven perc így is jóval több, mint holmi szórakoztató kitérő Tiga kisebb szabású művekkel sűrűn rakott pályáján.
Counter/Neon Music, 2016
alá
