Interjú

„Törött széklábakkal ütöttem a ritmust”

Brendan Perry – Dead Can Dance

  • Soós Tamás
  • 2022. március 2.

Zene

Májusban ismét Budapestre látogat a Dead Can Dance. A Lisa Gerrarddal alkotott duózenekar dalszerző-basszusgitáros-énekesével arról is beszélgettünk, mit adott neki a punk, milyen dalt írna Orbán Viktorról, és miért nem bírta annak idején Nick Cave-et.

Magyar Narancs: Mediterrán és afrikai, kelta és keleti, középkori és reneszánsz hatások egyaránt átszövik a Dead Can Dance zenéjét. Netán magyar zenék is hatottak rátok?

Brendan Perry: Hogyne. Volt egy magyar barátom, László, aki havonta küldött nekem kazettákat, többségében magyar népzenét, Muzsikást, Sebestyén Mártát. Sebestyén Mártát egyszer élőben is láttuk Londonban. Óriási hatást gyakorolt ránk, ahogy a magyar népzene is. Amikor Lisa Budapesten rögzítette Ennio Morriconéval a Sorstalanság című film zenéjét, nem fizetséget kapott érte, hanem egy magyar cimbalmot Morriconétól. A mai napig megvan neki. Konkrét dalt viszont nem tudnék kiemelni a repertoárunkból, amit a magyar népzene ihletett: ezek a hatások árnyaltabbak annál.

MN: Honnan fakad az érdeklődésed a különféle zenei kultúrák iránt?

BP: Nem tudom, de biztosan hatott rá, hogy gyerekkoromban Írország és London között ingázott a családom. Londonban az új pop- és rockzenéket, Írországban népzenét hallgattam. Aztán elköltöztünk Új-Zélandra, ahol a maori zenével találkoztam. A sok utazás nyitottabbá tett a legkülönfélébb kultúrák és zenék befogadására.

MN: Új-Zélandon oszlopos tagja lettél a punkszíntérnek. Abban mit értékeltél?

BP: Az akkor zajló zenei és persze szexuális forradalmat, ami a megkövült, unalmas „papa zenéje” ellen lázadt. A rockzene a hetvenes évek közepére elsősorban a progresszív rockot takarta, ami egyre nevetségesebbé vált, elveszett az öncélú szólókban és a túlhabosított fantasykörítésben. Mi, fiatalok, olyan zenére vágytunk, ami a valóságról szól. Arról, hogy milyen az utcai élet. Fontos volt az is, hogy legyen politikai éle, lázadjon. Tizenhét éves voltam, amikor basszusgitárosként, majd énekesként csatlakoztam a The Scavengers-höz, ami a zenei fejlődésem és a karrierem szempontjából is a lehető legjobb kezdet volt. Ebben a punkzenekarban jöttem rá, hogy akár három hangból is lehet jó számot írni, és ez visszaadta az önbizalmamat, amit a progresszív rock elvett. Tudtam úgy is játszani, hogy közben nem voltam elképesztően technikás zenész, és ez felszabadította a kreativitásomat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.