Koncert

Trónfosztás

Franz Ferdinand

  • Nagy István
  • 2019. szeptember 15.

Zene

Érdekes megfigyelni, hogy egyes zenekarok státusa hogyan változik az évek során: például nyolc éve a The National még a kora esti sávban lépett fel a Szigeten, míg az idén már a headliner pozíció jutott nekik, míg ennek pont az ellenkezője történt a Franz Ferdinanddal.

A skót zenekar 2005-ben, mindössze egy lemezzel a tarsolyában fő fellépő lett itt, mert épp tetőzött a brit gitárpop újkori reneszánsza. Az akkori hullám vezető zenekarainak nagy többsége már nem élvez akkora népszerűséget, és ez alól a görög származású Alex Kapranos zenekara sem kivétel.

A Franz Ferdinand eddig az összes lemezével járt nálunk; most eddig leggyengébb munkájukkal, a tavalyi Always Ascendinggel (lásd: Visszhang, Magyar Narancs, 2018. február 22.) vannak itt. A legutóbbi, vagyis 2013-as látogatásuk óta jelentős változások történtek a line-upban – 2016-ban kiszállt Nick McCarthy gitáros-billentyűs-vokalista, a pótlására pedig két új tag érkezett, Dino Bardot gitáros, valamint a Miaoux Miaoux néven elektronikus zenét gyártó Julian Corrie, aki elsődlegesen szintizik, de sokszor a vokálba is besegít, meg gitározik.

És ezzel még mindig nincs vége a változásoknak, ugyanis döbbenten konstatáljuk, hogy Paul Thomson dobos nincs a színpadon, vagy­is a zenekar eredeti felállásából már csak Kapranos és Bob Hardy basszusgitáros maradt. Újabb tagcseréről viszont szó sincs: kisebb nyomozással kiderítjük, hogy bő egy hónapja Marokkóban ráesett egy szállodai dísztárgy Thomson kezére, és eltörte az ujját. Alkalmi helyettese Mike Evans a Citizens! nevű együttesből, akiket anno Kapranos fedezett fel.

A kora esti sáv ellenére jó sok néző kíváncsi a Franz Ferdinandra (jóval több, mint az őket követő Richard Ashcroftra), és a zenekar úgy játszik és olyan hangulatot varázsol, mintha még mindig headlinerek lennének. A szokás szerint rendkívül elegáns Kapranos hibátlanul vezényli a show-t, Evans remekül helytáll, Corrie pedig ügyesen lép McCarthy nyomdokába mindenesként, de sajnos vokálban és kiállásban nem tud felnőni hozzá. Néha egy-két dalban a közönségénekeltetést is túltolják, s a már rémesen béna és elcsépelt leültetés sem a legjobban sül el, de a régi dalok még mindig nagyot ütnek, az újakat meg annyira nem is erőltetik. 2019-ben is jó bulit tud csapni a Franz Ferdinand, de azért érezhető, hogy elég messze kerültünk az előző évtized közepétől.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 8.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.