Koncert

Trónfosztás

Franz Ferdinand

Zene

Érdekes megfigyelni, hogy egyes zenekarok státusa hogyan változik az évek során: például nyolc éve a The National még a kora esti sávban lépett fel a Szigeten, míg az idén már a headliner pozíció jutott nekik, míg ennek pont az ellenkezője történt a Franz Ferdinanddal.

A skót zenekar 2005-ben, mindössze egy lemezzel a tarsolyában fő fellépő lett itt, mert épp tetőzött a brit gitárpop újkori reneszánsza. Az akkori hullám vezető zenekarainak nagy többsége már nem élvez akkora népszerűséget, és ez alól a görög származású Alex Kapranos zenekara sem kivétel.

A Franz Ferdinand eddig az összes lemezével járt nálunk; most eddig leggyengébb munkájukkal, a tavalyi Always Ascendinggel (lásd: Visszhang, Magyar Narancs, 2018. február 22.) vannak itt. A legutóbbi, vagyis 2013-as látogatásuk óta jelentős változások történtek a line-upban – 2016-ban kiszállt Nick McCarthy gitáros-billentyűs-vokalista, a pótlására pedig két új tag érkezett, Dino Bardot gitáros, valamint a Miaoux Miaoux néven elektronikus zenét gyártó Julian Corrie, aki elsődlegesen szintizik, de sokszor a vokálba is besegít, meg gitározik.

És ezzel még mindig nincs vége a változásoknak, ugyanis döbbenten konstatáljuk, hogy Paul Thomson dobos nincs a színpadon, vagy­is a zenekar eredeti felállásából már csak Kapranos és Bob Hardy basszusgitáros maradt. Újabb tagcseréről viszont szó sincs: kisebb nyomozással kiderítjük, hogy bő egy hónapja Marokkóban ráesett egy szállodai dísztárgy Thomson kezére, és eltörte az ujját. Alkalmi helyettese Mike Evans a Citizens! nevű együttesből, akiket anno Kapranos fedezett fel.

A kora esti sáv ellenére jó sok néző kíváncsi a Franz Ferdinandra (jóval több, mint az őket követő Richard Ashcroftra), és a zenekar úgy játszik és olyan hangulatot varázsol, mintha még mindig headlinerek lennének. A szokás szerint rendkívül elegáns Kapranos hibátlanul vezényli a show-t, Evans remekül helytáll, Corrie pedig ügyesen lép McCarthy nyomdokába mindenesként, de sajnos vokálban és kiállásban nem tud felnőni hozzá. Néha egy-két dalban a közönségénekeltetést is túltolják, s a már rémesen béna és elcsépelt leültetés sem a legjobban sül el, de a régi dalok még mindig nagyot ütnek, az újakat meg annyira nem is erőltetik. 2019-ben is jó bulit tud csapni a Franz Ferdinand, de azért érezhető, hogy elég messze kerültünk az előző évtized közepétől.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 8.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.