rés a présen

Túl a zenén

  • rés a présen
  • 2022. március 2.

Zene

Dés András ütőhangszeres, jazz-zenész

rés a présen: Bécsben élsz, de hamarosan lesz egy koncerted Budapesten Manu Domergue francia énekessel és történetmesélővel. Vele hol ismerkedtél meg?

Dés András: Még a lengyelországi Żoryban rendezett Voicingers fesztiválon. 2016 óta minden évben meghívnak oda, workshopokat tartok és koncertezem. A sors játékának köszönhetően közös szobába kényszerültünk, aztán kiderült, hogy nem csak szobatársként, de zenészként is jól tudunk együttműködni. Azóta terveztük, hogy együtt zenéljünk, és most végre megtörténik: március 11-én a CEU Young Musicians Concert Series keretében Domergue–Dés Quartet néven mutatkozunk be.

rap: Akkor legalább négyen vagytok. Ki a másik kettő?

DA: Két olyan fiatal és nagyszerű hazai dzsesszzenészt hívtunk partnernek, akikkel szintén régóta szerettem volna együtt játszani: a zongorista Oláh Krisztiánt és a nagybőgős Gyányi Marcellt. Saját szerzeményeket játszunk, reményeim szerint komoly mélységekkel és szédítő magasságokkal. Manu meghatározó példaképe volt a nemrég elhunyt magyar énekes óriás, Winand Gábor, emiatt külön megtiszteltetés számára Budapesten énekelni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.