Lemez

A régi jó dolgokból sok minden megmaradt

Rammstein: Rammstein

Zene

Kevés ellentmondásosabb, egyben hatásosabb zenekar működött az elmúlt negyedszázadban, mint a német Rammstein, amely hosszú szünet után új lemezzel ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. Kritika.

Az 1994-ben Berlinben alakult hattagú együttes már a kezdetekkor is létező, erős trendekre reagált: zenéjükben ugyanúgy visszhangzik a nemes és sokszínű Neue Deutsche Welle hagyomány (mindenekelőtt a DAF, a Die Krupps és az Einstürzende Neubauten), a kilencvenes évek elején különösen erős ipari metál vonal vagy éppen a napjainkban éppen reneszánszát élő electronic body music (EBM), mint az akkoriban Németországban is csúcsra járatott technó.

Példaképeik között éppúgy megtalálni a Ministryt, mint a Depeche Mode-ot – sokak szerint meg éppen a Laibach inspirálta őket leginkább, mi több, a szlovénok számos ötletét sikerült lenyúlniuk. A német zenei sajtó 1995-ös első albumuk (Herzeleid) nyomán új címkét sütött rájuk – néhány pályatársukkal együtt ők lettek a Neue Deutsche Härte (azaz az Új Német Keménység) stílus megtestesítői, de néhány éven belül sikerült elfogadtatniuk magukat autonóm szereplőként saját műfajuk határain túl, és ami még fontosabb, a német nyelvterületen kívül is.

Ez azért is kulcsfontosságú, mert a Rammstein szinte minden számát németül adja elő Till Lindemann vokalista és pirotechnikus, akit a karjaiba épített lángszórópárról is ismerhet a koncertlátogató publikum. A gyorsan bekövetkező nemzetközi áttörésre nem is lehet jobb bizonyíték, mint az, hogy alig kétéves felállásuk után az akkor készülő David Lynch-film, a Lost Highway soundtrackjébe két számukat is beválogatta a kurátor Trent Reznor, a szintén példaképnek számító Nine Inch Nails frontembere.

false

 

Fotó: Universal Music

 

Ennek ellenére a Rammstein a pirotechnika használatával és extrém kosztümökkel teljes, intenzív élő fellépéseiről, és nem a zenéje miatt híresült el, illetve botrányos videoklipjeik határozták meg a hozzájuk kapcsolt vizuális ikonográfiát. Ebből a szempontból a leghíresebb az a pornográfiával minimum flörtölő 2009-es alkotás, amely a Pussy című számukhoz készült, bár a dal ettől függetlenül német No.1 sláger lehetett.

Szövegeik gyakorta vájkálnak a szexualitás társadalmilag többnyire tabusított témáiban, de a különböző parafíliákon kívül daloltak ők légi katasztrófákról (már nevüket is, egy betű híján, a szörnyű véget ért 1988-as ramsteini légi bemutatóról vették), a tiszai ciánszennyezésről vagy éppen Armin Meiwesről, a hírhedt német kannibálról, aki ezután beperelte a zenekart! Ha pedig fellépéseik militarista tendenciái miatt szélsőjobboldalisággal vádolták őket, arra egy határozott gesztussal válaszoltak (a Bertolt Brecht szövegére Hanns Eisler által komponált kommunista induló átdolgozásával a Links 2-3-4-ben).

Botrányokban amúgy sem volt szegény a Rammstein pályafutása: hol iskolai lövöldözők vallottak a zenekar iránti olthatatlan rajongásukról, hol a beszláni csecsen túszejtők playlistjén vélték látni dalaikat. A Liebe ist für alle da című 2009-es lemezüket a német ifjúság lelki épségéért őrködő médiahatóság (azaz a Bundesprüfstelle für jugendgefährdende Medien) döntése nyomán csak felnőttek vásárolhatták meg.

Tíz évig nem jelent meg új Rammstein-lemez, a zenekar nevét címként viselő új albumon ehhez képest minden jó megmaradt, ami korábban jellemezte őket: hatásos, egyben fogós riffek a két gitáros, Richard Z. Kruspe és Paul Landers jóvoltából, váratlanul megkapó dallamok, elragadó, sokszor az egész testet megmozgató grúvok és gyakorta zavarba ejtő, felkavaró szövegek, néha a szinte ember alatti világ poklából.

false

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem hiányoznak a slágerként is beváló szerzemények, mint mindjárt az albumnyitó szintimetál Deutschland, amelyben a hazához fűződő, finoman fogalmazva is ambivalens kapcsolatáról vall a zenekar. Ám a lemezt hallgatva egyre inkább olyan benyomásunk támad, hogy egy sokkal érettebb, kifinomultabb, elegánsabb (és ha esetükben nem volna furcsa leírni: „klasszicizáltabb”) hangzással álltak elő, ami határozottan a javukra válik.

A számokon belüli váltások, a dalokban direkt elhelyezett allúziók, a rájuk jellemző vaskos, sokszor a fekete humorba hajló irónia itt is jelen van – legfeljebb a kifejezetten morbid megnyilvánulásokból faragtak le jelentős mértékben. Ráadásul egy sor zenei érdekességet is találhatunk. Ott van mindjárt az amúgy Rammstein módra valláskritikai indíttatású Zeig dich izgalmasan induló posztpunk/gót/metál keverék hangzása az Ómen című film világát megidéző templomi kórusmintáival.

A leggrúvosabb szám a Sex című metál-boogie, egy, a hasonló témájú korábbi dalaiknál jóval decensebb darab. Ehhez képest a Puppe szokatlan kezdeti visszafogottsága és a német új hullámos időket idéző hangütése megtévesztő, a szám ugyanis a kiskorúak szexuális kihasználásáról és ennek megfelelően brutális metálriffekkel folytatódik.

Eközben olyan darabok vannak még a lemezen, mint a vonósokkal, szintivel és akusztikus gitárral kísért Diamant, egy szomorú szerelmes szám, vagy a Tattoo, amely a betonkemény gitárnyűvés mellett a legdurvább eurodiszkó-témákkal büntet. A Rammstein tehát méltó módon tért vissza, igazolva azt, hogy még mindig ők a minden értelemben kemény, tematikus rockzene egyik utolsó reménysége.

Universal, 2019

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.