Lemez

Twin Sister: In Heaven

  • - minek -
  • 2011. december 12.

Zene


A Long Islandből származó Twin Sister kvintett két figyelemre méltó EP-vel mutatkozott be: a jórészt bájosan lo-fi felvételek egy elbűvölő, néha szinte lebegően álomszerű, máskor nagyon is dinamikus hangzást produkáló kollektívát mutattak. Megannyi ihletadójuknak (a Fleetwood Mactől a Cocteau Twinsig és a Stereolabig) tudtak - gondos elaboráció után! - emlékművet állítani, ráadásul jól felismerhető saját hangot is teremtettek, ami az egyedien lakályos hangkulissza mellett főként az érdekes fejhangon intonáló Andrea Estella énekesnőnek köszönhető. S bár az előzmények is sokat sejtettek (a tavalyi, space-diszkósan lüktető All Around And Away We Go afféle diszkrét szubkulturális slágerré avanzsált), idei bemutatkozó albumuk, az In Heaven az igazi öles lépés a tökéletesség felé.

 

Gondosan megszerkesztett, de az izgalmakat így is nagykanállal adagoló, a dalok komponáltsága, előadásmódja és a lemez hangzása szempontjából is letisztult, kifinomult darab született. Ráadásul egyfajta határozott motorikus lüktetés hatja át az egész albumot - ebből a szempontból is remek felvezetés a Daniel puttyogós szintipopja. Innentől kezdve minden szám egy kicsi, egyenként is megunhatatlan univerzum: az In Heaven hol a pszichedelikus r&b, hol meg a jólesőn elektropopos diszkó világába kalauzolja a hallgatót, miközben leplezetlenül törnek elő posztpunk/new wave és shoegazer reminiszcenciák (Eastern Green). Ráadásul a maga nemében szinte minden szám sláger - a Bad Street vagy a Saturday Sunday mindenképpen az, de a többi is garantáltan a fülünkben ragad.

 

Domino/Neon Music, 2011

 


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.